A pajzs

2021-február-8.jpg

Egy kis meditálással kezdtük a foglalkozást, amit a hónap dala „festett alá”.
Megnéztük a segítségül adott képeket, jó kis címeket adtunk nekik:
Négylábú segítségek
Öntsd dalba!
Fújd el a gondjaidat buborékba!
Fogjunk össze!

Megbeszéltük, hogy a közös a képekben a vágy a jobb életre, ahol kell a többiek segítsége is.
Saját példákat is mondtak, olyan esetekre, amikor valamit sikeresen megoldottak.
Kicsit rá kellett vezetni őket, hogy ne gondoljanak túl nagy dolgokra, kicsi, apró megküzdés is lehet jelentős.
Pld. az egyik tanulónak sikerült rávenni a barátját, hogy videó játék helyett, olyan dolgokat keressenek az interneten, ami a tananyaghoz kapcsolódik, az is egy megküzdés a saját és a társa vágyainak felülírására.

Végül elkészítettük az osztálypajzsot. Kis csoportokban, párokban, először elkészítették a kis pajzsokat, majd kivágták papírból a nagy pajzsot, és ráragasztották a kicsiket. Nagyon ötletes buzdító jelmondatokat írtak a tanulóim, igazán büszke vagyok rájuk.
Egy kicsi idő még maradt a társasjátékra is, amit mindig szívesen elővesznek.

Képek