A nap hőse

267208948_617844462859402_8258389156782219794_n.jpg

Az osztályommal nagyon szeretjük a decemberi boldogságórát, mert ilyenkor előtérbe kerül a jó cselekedetek gyakorlása. Óra elején körbe álltunk, szavakat mondtam és akinek a labdát dobtam meg kellett mondania a kakukktojást. Itt már megismerkedtek pár jó cselekedettel kapcsolatos fogalommal, mint pl.: gondoskodás, kedvesség, együttérzés.
Ezután ráírtuk a nevünket egy kis cédulára és mindenki kihúzott egy nevet. Ezen a napon annak az embernek voltak a titkos segítői, akit kihúztak. Majd adventi kalendáriumot készítettünk elő az osztály jó cselekedeteiből. Szíveket vágtak ki, melyekre minden nap felírják annak a társuknak a jó cselekedetét, akit a nap hősének tartanak. Ezeket sorba felragasztjuk majd egy kartonra, hogy egy fenyőfa alakuljon ki a szívekből. Mindeközben meghallgattuk a hónap dalát.
Büszke vagyok az osztályomra, mert szorgalmasan dolgoztak: elmélkedtünk, játszottunk, énekeltünk és a boldogság érzésével zártuk ezt az órát is.

Képek