A mi céltáblánk

Céljaink-1.jpg

Ennek a hónapnak a témája nagyon megmozgatta az egész osztályt, és áthatotta az egész hónapot, hiszen nem csak egy órán foglalkoztak vele a diákok, hanem több órán is együtt gondolkodtak és dolgoztak a feladat megvalósításán, aminek köszönhetően még inkább magukévá tudták tenni ezt a boldogságfokozó technikát.
Az osztályban először mindenki végig gondolta és leírta a saját, egyéni céljait, majd ezeket áttekintve összevetettük, hogy vannak-e, és ha igen, melyek az osztály közös céljai. Ezek kerültek fel a céltábla közepére, a külső körökre pedig a hozzájuk vezető részcélok, hiszen ahogy tanultuk és tapasztaltuk, könnyebb elérni egy nagy célt, ha azt kisebb részcélokra bontjuk.
A diákok nagyon jól megfogalmazták, hogy bár közösek a célok, annak a megvalósításában nem ugyanott járnak, és ezt mindenképp szerették volna valahogy a céltáblán is láthatóvá tenni. Így született az az ötlet, hogy az egyes tanulókat jelző képek legyenek mozgathatóak, így mindenki oda tudja helyezni magát, ahol a cél elérésében épp jár, valamint jelezni tudják azt is, amikor elértek egy részcélt, és így közelebb jutottak annak a megvalósításához. Így amellett, hogy számukra is láthatóvá válik a fejlődésük és hogy hol tartanak, az osztálytársak által számon kérhetővé válnak, ami szintén segít és motivál egy cél elérésében.
A céltáblát kifüggesztettük az osztályteremben, így a következő hónapokban is fontos részét képezi az osztály életének, hiszen mindenkit emlékeztet a céljaira, és láthatják, hogy célhoz vezető úton aktuálisan hol járnak, és mennyi van még hátra a teljesítésükhöz.

Képek