A mi céljaink

- Csoport neve: csibecsoport
- Békéscsabai Tündérkert Óvoda Szegfű u. 11. Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (93 megtekintés)
A január hónapunk azzal kezdődött, hogy behozhatták a gyerekek a karácsonyra kapott játékaik közül azt, amit szerettek volna megmutatni a többieknek. Még decemberben célul tűztük ki, hogy januárban ellátogatunk a közeli könyvtárba. Nagyon kellemes két órát töltöttünk el, papírszínház mesét néztünk meg, majd mesekönyveket lapozgattak a gyerekek. Ezután viszont elindult a betegség hullám és sajnos karanténba került a csoportunk, mert több kisgyermek is elkapta a vírust. Így csak január utolsó napjaiban voltunk együtt, de akkor is nagyon kevés kisgyerek jött az óvodába. Azzal szereztünk örömet a hiányzó gyerekeknek, hogy téli képet készítettünk és ezt tettük ki az öltözőbe, hogy ha megérkeznek ez fogadja őket. Bízunk benne, hogy a jövőben elkerüli csoportunkat a betegség. Az lett a közös célunk, hogy mindenki egészséges legyen!