A megbocsátás anatómiája

A megbocsátás anatómiája

A téma kapcsán két tanóra keretében megnéztük és megbeszéltük Pál Feri: Hogyan bocsájthatnék meg? – A megbocsátás „anatómiája” című videóját. Az előadó érzékletes példákkal mutatja be a bántalmazás alaptípusait (fizikai, verbális, szexuális, gazdasági), majd elmagyarázza, hogy épül fel az igazságosság rendszere a kapcsolatokban: hogy teszünk szert negatív és pozitív jogosultságokra folyamatosan, melyeknek figyelmen kívül hagyása során születik meg az igazságtalanság, és az el nem ismert negatív és pozitív jogosultságok rombolóvá válhatnak. Rámutat a történelmünk során el nem ismert jogosultságok romboló társadalmi hatására. A szerzett „kapcsolati javak” vissza- vagy tovább adása kapcsán segít megkülönböztetni az igazságtalanságot és a méltányosságot. Ezt követően pedig végigvezet bennünket a megbocsátás folyamatán. Először rögzíti a megbocsátás akadályait: felejtés, tagadás, bagatelizálás, meg nem történtté tevés, melyek egyben az egyén első természetes védekező mechanizmusai is egy átélt trauma, igazságtalanság során. Ezt követően jelenik meg a romboló düh és a harag. A következő lépésben bűntudat és szorongás társul ehhez, és hol ez, hol a harag kerekedik újra felül. Majd dönthet úgy a sérett, hogy meg akar bocsátani, többnyire egyéni vagy kapcsolati okokból. Beszűkült nézőpontja önmagáról a megtörtént eseményre és a megbocsátás folyamatára irányul. Képes reflektív módon kezelni a történteket, önmagát nemcsak áldozatként látja, hanem a saját felelősségét is látja, az elkövetőt pedig képes emberként kezelni. A megküzdési folyamat végén pedig értékesebb embernek fogja magát érezni.

Képek