A lehető legjobb énem

A lehető legjobb énem

Az osztály két csoportra – fiúkra és lányokra – osztva gyűjtötte össze jelenleg meglévő, illetve a jövőben megszerzendő jó tulajdonságaikat. Ehhez mindannyian felhasználták mindkét kezüket, és az egyik kéz öt ujjára a jelenlegi, a másikba az egyelőre alakuló, vagy még csak álmaikban létező kívánatos jellemzőik kerültek beírásra. Sokan nyújtottak segédkezet a másiknak, amikor a jobb kezüket kellett körberajzolni, de szívesen adtak ötleteket is, dicsérték a másikat. Valamennyien megerősítést kaptak abban, hogy rendelkeznek jó ismérvekkel. Elszántan gondolkodtak azon, hogy a jövőben leghasznosabb tulajdonságokat találják meg. Értékelésként elmondták, mely kifejezéseket, szókapcsolatokat írták fel legtöbbször: mi az, ami sokakra jellemző most, és mi az, amit legtöbben magukévá szeretnének tenni. Végül előkerültek az apró csemegék is: néhány olyan speciális dolog, ami csak egy-egy embernek jutott eszébe. Az osztálytársak így gazdagították egymás jövőképét az optimizmus jegyében.

Képek