„A legkisebb boldogovisok”

boldog1-2.jpg

Óvodánk legkisebbjei is örömmel kapcsolódtak be a boldogságprogramba. Sajnos többen betegek lettek, de az ittlévő kiscsigák vidáman,érdeklődve hallgatták ,hogy milyen jó dolgokkal fognak megismerkedni a boldogságprogram során majd.Relaxációval, „a napimádással és a fújj,fújj” kezdtük a foglalkozásunkat.Megismerkedtünk a hónap dalával, táncoltunk,énekeltünk rá.Megláthattuk a boldogság kék madarát is. Majd bemutatkozott nekünk Boldogság Levendula is ,aki végig velünk lesz majd a 10 hónapos boldogságprogram során, nagy-nagy szeretettel ölelgettük meg őt .
Megtudtuk mi is az a hála, és hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Megismertük a hála jelét a hálavirágot, melyet kiszíneztünk, és hazavittünk a szüleinknek.
A hálafáról szóló mesét megismertük és az óvónénik szépen kiszínezett hálafájában is gyönyörködtünk.
A varázserdőben hálajátékot játszottunk sok-sok mosollyal kísérve. A boldogságóránkat vidáman , a boldog vagyok zenére való tánccal és énekléssel fejeztük be. Hálás kiscsigák vagyunk!

Képek