A kölcsönösség megtapasztalása
- Csoport neve: Hőgyészi Unikornisok
- Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ IV. számú Hőgyészi Gyermekotthona
- Kategória: Felsősök
- Téma: Társas kapcsolatok
- (76 megtekintés)
A Társas kapcsolatok ápolása projektként valósult meg. Az év vége egyben számadás, köszönet, hála, a pozitív kapcsolatok megerősítése. Minden gyermek vagy a mentorának vagy a nevelőjének porcelánfestékkel egyedi bögrét készített – nagy odafigyeléssel és szeretettel készültek a személyre szóló darabok kis jókívánságokkal, szívekkel. A hosszú távú felhasználhatósága miatt kiégettük őket, majd dekoratív ajándéktasakba kerültek kis üzenetekkel. Ezeket a gyermekotthon gyermekkarácsonyán adták át kis műsoruk előadását követően. (Sajnos az összes ekkor készült fényképünknek nyoma veszett a telefonról.)
Fontos, hogy megéljék a gyermekek, nemcsak elvárjuk azt, hogy kapjunk – ezt ugyebár számos alkalommal megélik helyzetükből adódóan – az adás is legalább annyira fontos. A Szekszárdi Mentálhigiénés Műhely által szervezett Élő Szeretet Embertársainknak című programhoz csatlakoztunk, ahol kis műsorunkat a Garay téren előadtuk – nagyon izgultunk, eljutunk-e oda, lesz-e lehetőségünk megmutatkozni, mivel a fellépő gyermekeink fele karanténba került a kijelölt időpontban. Végül négy gyermekkel és két segítővel nekivágtunk – nagy sikerrel teljesítettük ezt a projektet. Megható volt, hogy a Szekszárdi I. Béla Gimnázium diákjai cipősdobozokban gyűjtött ajándékokat a gyermekotthon gyermekeinek. Mindenki adott is és kapott is – az egyensúly létrejött ismételten.
Szerettük ezt a programelemet nagyon…