A katica elveszett pöttyei

A-katica-elveszett-pottyei.jpg

A hónap során elvégzett feladatok:
Június elsősorban a tanév végi nagy megmérettetések, dolgozatírások, szóbeli feleletek időszaka, de mellettük a vidám osztálykirándulások, játékos foglalkozások, közös együttlétek is fő helyet kapnak benne.
Önbizalmunk növelése érdekében a „Hegymászó légzőgyakorlat”-tal melegítettünk be és edzettük tüdőnket a túrázásokhoz, kirándulásokhoz. Szükség is volt rá, hiszen osztálykirándulásunk fő állomásaként, Sümegen a várhoz felfelé vezető út bizony elég meredeknek bizonyult. Fenn a várban is rengeteg lépcsőt megmásztunk, sokat sétáltunk a falak között, közben ismerkedtünk a hely történelmi vonatkozásaival, majd a lovagi torna közel 1 órás műsora koronázta meg programunkat. Boldogságunk fenntartásához pedig a finom gyümölcsös fagylalt járult hozzá, amit minden tanuló szívesen fogyasztott, hiszen májusban a „fagylalt napján” tett ígéretünknek tettünk eleget ezzel.
Június 18-án került sor a rossz idő miatt májusban elmaradt gyermeknapi programunk (SZM ajándék) megvalósítására is: iskolánk összes tanulója Badacsonyba utazott vonattal, majd hajóval tovább mentünk Fonyódra, ahol mindenki kedvére tölthette el osztályonként a szabad idejét strandolással, játszótéri játékokkal. A művelődési házban is jártunk, ahol izgalmas kvíz-vetélkedőn vettünk részt, rajzolhattunk az aszfaltra, néprajzi- és hungaricum-kiállításon vettünk részt. Nagy sikert aratott a „mezítlábas mendegélős” játék, ahol különféle nagyságú és minőségű kavicsokon, faforgácson, homokon lehetett kipróbálni talpunk érzékelési képességét.
A jeles napok közül június 4-re, a „Nemzeti összetartozás napja” alkalmából készítettünk közösen egy plakátot: Magyarország körvonalrajzán belüli felületre pici, mosolygó „szmájlikat”, kívülre nagyobbakat ragasztottunk, ezzel szimbolizáltuk a határunkon innen/túl élőkkel való összefogást, együttérzést.
Június 21-én a „Nap napja” napján egy napköszöntő alkotást készítettünk, amit összekötöttünk egy évértékelő tevékenységgel is. A gyerekek kis napocskákra azokat a tanévi eseményeket rajzolták meg szimbólumokkal, amikre a legszívesebben emlékeztek vissza a 2023-2024. tanév viszonylatában. A napocskák aztán a táblára kerültek fel tablóként, amiket utána kielemeztünk. Az egyik kisfiúnak nagyon ötletes gondolata támadt, azt mondta, hogy olyanok a napocskák, mintha fogaskerekek lennének, amik összekapcsolódnak és együtt forognak. Valóban, az osztályunk összetartozását jelképezte ez a gondolat, hiszen a közös élményeket, emlékeket együtt éltük át, mindannyian részesei, alkatrészei voltunk ugyanannak a „gépezetnek”. Ezzel az alkotásunkkal az utolsó tanítási napot, vagyis a vakáció első napját is megünnepeltük.
Fő feladatként „A katica elveszett pöttyei” című mesét olvastuk el, dolgoztuk fel folyamatosan. Boldogan számolták hangosan, együtt nagykatica egyre fogyó pöttyeit, majd a segédanyagokban található sablonok alapján kiszíneztük, kivágtuk a szereplőket és egy mezei háttérképre ragasztottuk fel őket. A mese olyan sikert aratott, hogy a gyerekek a táblára ragasztott mezei képet krétarajzzal is kiegészítették, bővítették. Sokat beszélgettünk a szereplők tulajdonságairól, nagykatica önzéséről, büszkeségéről, kiskatica barátságosságáról, segítőkészségéről, alázatáról, a többiek együttműködéséről, a szeretetről, a bocsánatkérésről és a megbocsátás fontosságáról. Megállapítottuk, hogy „minden jó, ha jó a vége”, hiszen a mese végére a közös játéknak és a megbékélésnek jutott a főszerep. Mivel a mese helyszíne a rét, ezért készítettünk egy pipacsmezőt ábrázoló alkotást is. Mindenki a zöld szín árnyalataival festette le a rajzlapját, majd amíg megszáradt a festék, egy másik lapra piros pipacsokat rajzoltak/színeztek, amit kivágtak és a zöld lapra ragasztottak. Az egyéni művekből egy nagy közös pipacsmező lett a faliújságon, ami arra emlékeztet minket, hogy „egységben az erő” és „sok kicsi sokra megy”, ha közösen teszünk érte. Ugyanezzel a módszerrel egy tengeri, vízi világot is készítettünk a kék árnyalataival és vízi élőlényekkel, utalva a közelgő nyári szünet strandolási lehetőségeire.
A tanév boldog és örömteli napjai közé tartozik a „Júniusi vigasságok” című programunk is, ahol minden osztály bemutathatja a néptánc/táncórákon tanult produkcióját (idén június 14.). Ezen a délutánon került sor az iskolai májusfa kitáncolására is, illetve a SZM aktív tagjai a nap megkoronázásaként zsíros kenyérrel, szendvicsekkel, üdítővel vendégelték meg a gyerekeket és a pedagógusokat is.
Véleményem szerint színes, tartalmas programokkal, kellemes élményekkel, szép emlékekkel gazdagodtunk júniusban és zártuk le a tanévet, amik remélhetőleg hozzájárulnak a pozitív életérzés és a boldogság fenntartásához a nyári szünidőben is.

Képek