Boldogságóra Program

A hálás gyermek

Élt egyszer egy kicsiny falucskában egy nagyon szorgalmas, kedves és jószívű leányka. Ennek a leánykának nagyon szép hosszú haja volt, gyönyörű szép, kék szeme és irgalmatlan nagy humora. Ezt a leánykát Szofiának hívták.
Épp Karácsony közeledett. Egyik nap Szofia arra gondolt, hogy éppen ideje lenne levelet írni a Jézuskának, hogy mit hozzon neki Karácsonyra. Azt tudnunk kell a kislányról, hogy nagyon szerette a hercegnőket és mindig Csodaországban érezte magát a rengeteg hercegnővel.
Szofia így gondolkodott: “Hm, lássuk csak mit is kérjek én a Jézuskától. Már minden hercegnőm megvan, azt nem kérek, sőt minden hercegnőnek van külön kastélya,azt sem kérek. De akkor mit kérjek?
Áhh, megvan, egy csodaszép hercegnő ruhát. Ez tökéletes lesz.
Szofia meg is írta a levelet, sőt még le is rajzolta, hogy hogyan képzeli el a ruhát. Este már ki is tette a teraszra a levelét, hogy reggelre vigye el a Jézuska.
Szofia egész éjjel alig aludt, hisz nagyon izgatott volt, hogy vajon elviszi-e a levelet a Jézuska vagy nem.Eljött a másnap reggel, Szofia nagyon boldogan kilépett a szobából,s látta,hogy nincs ott a levele. Nagyon boldog volt, örömében ordított, visított és eközben ezt gondolta: “Hála a Jóistennek, hisz ha nem lenne, a levelem még itt lenne. Köszönöm.”
Még két hét volt Karácsonyig. Szofia már nagyon izgatott volt. Rajzolt egy kalendáriumot, melynek a lényege az volt, hogy minden nap lehajtott egy kis négyzetet, s amikor az utolsót is lehajtotta egy díszes karácsonyfa rajzolódott ki.
Teltek, múltak a napok Szofia már nagyon izgatott volt. Utolsó előtti nap, Szenteste előtt nagy tragédia történt, Szofia korházba került. Az orvos súlyos betegséget talált és azonnal fel kellett vigyék az intenzív osztályra. Ott még egy pár vizsgálatot elvégeztek , aztán szóltak, hogy meg kell műteni, mert máshogy nem lehet segíteni Szofia szívbetegségén.
Szofia szülei, Roz és Edwárd kinn a váróteremben nagyon reménykedtek, hogy sikerülni fog a műtét és kislányuk újra egy életvidám gyermek lesz. Két órával később kijött a műtőből Szofia orvosa és azt a szomorú hírt adta tudtukra ,hogy a gyermeken csak úgy lehet segíteni, ha valamelyikük felajánlja a szívét. Az édesapa gondolkodóba esett, és egy pár perc után azt mondta, hogy ő feláldozza magát, mert nem szeretné azt, hogy a gyermeke ilyen fiatalon meghaljon. Egy órára múlva, az édesapa is bement a terembe,s elvégezték a műtétet. Három órával később kihozták Szofiát a műtőből, és levitték a gyerekosztályra, hogy lassan-lassan térjen magához a sikeres műtét után.
Két nappal később magához tért Szofia, s amikor kinyitotta a szemét az édesanyja állt mellette, s a kezét fogta. Mikor édesanyja látta, hogy gyermeke kinyitotta a szemét,így szólt hozzá:
-Drága gyermekem, tudtodra kell adnom, hogy édesapád már nincs köztünk. Az orvosok csak úgy tudtak segíteni rajtad, hogy valamelyikünk oda kellett adja a szívét,s édesapád volt olyan bátor, hogy neked ajándékozta a szívét.És Szofia édesanyja elkezdett sírni. Szofia csak annyit válaszolt, hogy: “Nagyon hálás vagyok neki”
Mikor Szofia teljesen felépült, minden egyes nap ellátogatott az édesapjához a temetőbe és mindig egy rövid gondolatot mondott el. Szofia édesanyja, Roz, pedig megajándékozta gyermekét egy gyönyörű szép hercegnő ruhával. Szofia így gondolkodott miután megkapta a ruhát:
“Nagyon hálás vagyok a szüleimnek azért, hogy ekkora áldozatot hoztak értem. Édesapámnak főképp, hisz életét adta értem. Ő már odafenn van és odafennről néz bennünket. Soha nem fogom tudni ezt meghálálni nekik.”

Kaplonyi Réka Júlia VIII. osztály

Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly

Két hét hála
-Édesapám, szerinted miért kell hálásak lennünk az életben?
-Elmesélek neked egy igaz történetet a hálával kapcsolatban.
Volt egyszer egy kisfiú, aki nagyon szerette szüleit, de sajnos 9 éves korában-autóbalesetben elvesztette őket. Ezután egy kedves özvegyasszonyhoz került, aki szeretettel viselte gondját. A nőt Klárának hívták, tíz évvel ezelőtt halt meg a férje, rákban és sajnálatos módon nem lehetett gyermeke ezért szívesen fogadta örökbe az árva kisfiút. A gyerek nehezen heverte ki szülei halálát, s a nőre nem anyaként tekintett, hanem , mint egy idegenre. Klára szívét, lelkét kitette a fiúért, ám a gyerek figyelmen kívül hagyta s elzárkózott tőle. Klára jól öltöztette, jó iskolába járatta s mindent megtett, hogy a fiú egy szép gyermekkorra emlékezhessen vissza. A nő csak annyit akart cserébe, hogy a fiú édesanyjának nevezze legalább egyszer, de a fiú mindvégig gyűlölte nevelőanyját.
Teltek, múltak az évek, a fiú felcseperedett s sikeres ügyvéd lett belőle. Az idő nem változtatta meg viselkedését a nevelőanyja felé, ezért elköltözött tőle. Egy átlagos napnak indult, az a nap, amely megváltoztatta Klára és fogadott fia életét…Látogatóba indult hozzá, ám útközben autóbalesetet szenvedett és lebénult. A fiú a tragikus hír hallatán a kórházba sietett Klárához. Az orvosok azzal a hírrel fogadták, hogy nevelőanyjának már csak két hete van hátra. A fiúnak a hír hallatára felnyílt a szeme és rádöbbent, hogy Klára mi mindent tett érte, s elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy meghálálja nevelőanyjának a törődését és szeretetét. A fiú visszaköltözött hozzá és minden egyes percben mellette volt. Klára annak ellenére, hogy tisztában volt halála bekövetkeztével boldog volt, hogy fiával lehetett. Sokat nevettek együtt, a fiú mindig derűsebb volt mikor látta nevelőanyját mosolyogni és úgy gondoskodott róla ,mintha saját gyermeke lett volna. Észre se vették, hogy elrepült az idő s egy nap a fiú arra ébredt, hogy nevelőanyja szólítja. Mindketten tudták hogy eljött az a pillanat ,amitől annyira féltek. A fiú Klára mellé feküdt, hozzá bújt és azt súgta neki: ”Szeretlek édesanyám!”.Az anyja elmosolyodott, egy könnycseppet hullatott s lassan lehunyta szemeit.
Két napra rá sírja mellett emberek álltak s hallgatták a fiú beszédét:
„Az édesanyám volt a legjobb ember a világon. Sajnálatos módon hálátlan gyermek voltam és nem vettem észre, hogy ő mindent megtesz az én boldogságomért. Mikor megtörtént a baleset, rádöbbentem, hogy nem veszíthetem el anélkül, hogy ne háláljam meg neki mindazt a jót, amit értem tett. Az utóbbi időben jobban megismertem és rájöttem, hogy nincs még egy olyan anya, mint amilyen ő volt. Tudom jól, hogy két hét alatt nem lehet mindazt meghálálni, amit egy életen át tett velem, de én megpróbáltam s úgy érzem, halála utolsó óráiban érezte szeretetemet. Csak az az egy kívánsága volt, hogy édesanyámnak szólítsam s erre akkor jöttem rá, mikor megláttam a könnyeket a szemében. Az egyik legjobb tulajdonsága az volt, hogy feltétel nélkül tudott szeretni.”
-Gyermekem ez a fiú én voltam….
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly
Felber Eszter, Ludescher Blanka VIII. osztály

A hála
Mit jelent számomra a hála?
Gondolatokat elmém nem talála.
Illetve, gondolatok akadnának,
Kavarognak tízen, százan.
Ekkor rájövök hirtelen,
Bevallom töredelmesen,
Eme kincset mostanában
Hanyagolom, fittyet hányva
A belőle eredő boldogságra
S ahogy szétnézek , látom,
Ez nem csak az én hiányosságom.
Sokan vagyunk , egyre többen,
S arra senki rá nem döbben,
Hogy a mindennapi rohanásban,
Le kell lassítanunk bátran,
Ha apróság is, -mindenért-,
A legkissebb ajándékért,
Mit Istenünktől kapunk,
Fontos ezért hálát adnunk.
A nappalért , az éjszakáért,
Édesanyánk mosolyáért.
Mert minden reggel felébredhetsz,
Ablakodon kitekinthetsz
S látnod kell a kéklő eget,
Nem csak a fekete felleget.
Hagyd, hogy a hála érzése
Életedet megszépítse,
Mosolyt csaljon az arcodra,
Erőt adva a mindennapokra.

Czumbil Márk, VIII. osztály
Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly

Képek