A jövő Óvodája

A jövő Óvodája

„ A jövő óvodája „

A Boldog erdő – Kerekerdő című mese köré építettük a Boldogságóra Program utolsó hónapját. Végig vettük mind a kilenc témát és a különféle boldogságfokozó technikát, amivel már sikeresen megismerkedtek a gyerekek. A kedvenc témájuk az Apró örömök, társas kapcsolatok, jó cselekedetek, testmozgás és az optimizmus volt. A legnagyobb kedvenc : „Hogyan tudnék mosolyt csalni az arcodra” című játék, melyet szinte minden témához felhasználtunk és be is épült mindennapjainkba, sőt a szülők elmondása alapján az otthoni életbe is. Ebben a játékban a testi érintésnek van nagy szerepe, hiszen mosolyt csalni lehet öleléssel, pacsival, csikibirkóval, közös tánccal is.
A gyermekek lerajzolhatták azt, ami nekik a legjobban tetszett a Boldogságórákban, rengeteg megható és tanulságos „Boldogító levél” készült általuk.
Az udvaron megépítettük a Boldogságvárat homokból, majd körbejártuk a Jobb veled a világ című dalra.
A kreativitásra alapozva, a gyerekekkel közösen megterveztük, majd megalkottuk az „Álom Ovinkat”: az volt a feladat, hogy csukott szemmel képzeljék el, milyen lenne az óvoda, ha tudnánk varázsolni. Ezután közösen elkezdtük megrajzolni, díszíteni. Örömmel tapasztaltam, hogy a Boldogságvárhoz hasonló óvodát képzeltek el, mely azt tükrözi, hogy a program megérinti lelküket.
A következő feladat már nehezebb volt, itt arra kértem őket, hogy a tárgyakat, épületrészeket nevezzék el olyan tulajdonságokkal, ami őket boldoggá, vidámmá teszi. Nagyon sok pozitív tulajdonságot meg tudtak fogalmazni (jószívű ajtó, mosolygós kapu, vicces szék, kedves labda, vidám kert, varázsló óvónéni), mely szintén nagyon jó érzés volt, hiszen az érzelmi intelligenciájuk fejlődését tükrözi az, hogy szavakba tudják önteni érzéseiket, a jó tulajdonságokat.
A legmeghatóbb számomra az volt, hogy az egyik aktív és rendkívül érzelem gazdag édesanya is készített csoportunknak egy „Jövő óvodája szülő szemmel” című rajzot, ahol megfogalmazta, ő milyen pozitív tulajdonságokat tart fontosnak a gyermekek, pedagógusok és szülők szemszögéből.
Óvodapedagógusként én is megalkottam egy saját épületet, a „ Jövő óvodája ” címmel, melyet a Boldogságóra klub alkalmával be is mutattam Boldogórás kollégáimnak. Itt szeretném megköszönni Jozifek Zsófia ösztönző, szakmai segítségét, a lehetőséget, Fesztbaum Éva támogatását és a résztvevő kollégák lelkes, aktív hozzáállását.
A Makói Óvoda és a saját nevemben kívánok mindenkinek nagyon boldog, pihentető, vidám nyarat!

Képek