A Jobb Veled a Világ bolygó első iskolája

- Csoport neve: Mocorgók 4a
- Újfehértói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Erkel Ferenc Tagintézménye
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (113 megtekintés)
Az óra elején Faragó Ferenc: Az álmok útján című versét olvastam fel. A vers értelmezése során
felmerült gondolatok az álmokkal, vágyakkal, célokkal kapcsolatosak voltak. Beszélgetőkör
segítségével tisztáztuk, hogy mi a különbség az előbb említett három fogalom között. Majd az „Én
nagy álmom” játékot játszottuk. Beszéltünk arról, fontos, hogy legyenek álmaink, céljaink. „Merj
nagyot álmodni!” Viszont az is lényeges, hogy a realitás érzékünk is megmaradjon. Majd egy cél
létrán lépegettünk föl. Megnéztük, hogy különböző életkori szakaszokban milyen céljai vannak
általában az embereknek. Majd a „Múlt Alaktól tanulok a Jövő Alaknak üzenek!” témát jártuk körbe.
A jövőről és a múltról beszélgettünk, valamint azok kapcsolatáról és összefüggéseiről. A jelen
megélésének fontosságáról, illetve arról, hogy a jelen cselekedetei, alapozzák meg a jövőnket. Majd
elkészítettük a „Jobb veled a Világ bolygó” első iskoláját. Szeretettel várunk! Látogass el iskolánkba!