A jó cselekedetek gyakorlása

20181217_102515.jpg

A mindennapi beszélgetéseink során kitérünk arra, hogy kik hiányoznak, pl. egy óvodás társuk, vagy egy felnőtt a közösségből. Egy ilyen beszélgetés során észrevettük, hogy a dajka néni hiányzik a csoportunkból. Úgy döntöttünk, meglepjük egy ajándékkal, hogy gyorsabban felépüljön és visszatérhessen köreinkbe. Készítettünk neki ezért szeretet szívvirágot.
Megbeszéltük csoporton belül, hogy az adventi időszak közeledtével ki-kinek segített a saját környezetében (anyuka, apuka, testvérek, nagyszülők, csoporttársak, óvónénik, stb.) önszántából, belső sugalmazásra. Egy hét elteltével megnéztük, hogy kinek gyűlt össze a nagy szívecskéken a legtöbb jele, kinek volt a legtöbb önzetlen jócselekedete. Ezt azzal jutalmaztunk, hogy megkaphatták a piros szíves kitűzőt, egész nap viselhették, majd hazavihették.
Karácsony közeledtével az előre kivágott angyalkákból, mindenki saját ízlése szerint kiszínezett angyalkákat, amellyel a szeretteiket ajándékozhatták meg, megköszönve a szeretetüket.
Marika, Böbe

Képek