A jó cél az, amely kissé megrémiszt, de nagyon lelkesít

415289209_341302448737710_9221752451462955546_n.jpg

Ebben a hónapban a célok kitűzésével, meghatározásával foglalkoztunk, sok-sok játék segítségével. Ezek a játékok és ötletek nagy segítségükre lesznek a gyerekeknek a célok felé való haladásban. Célokat tűztünk ki a 2024-as évre. Beszélgettünk arról soha nem szabad feladni a startnál. Lerajzolták a gyerekek a jelenben lévő önmagukat és a jövő képüket. Egy egész délutáni foglalkozást építettünk fel az álmaink, útjára. Mesébe illő célokat is tűztünk ki, és lerajzoltuk azokat. Meséltünk egymásnak arról, miért vagyunk BÜSZKÉK magunkra. Beszélgettünk arról soha nem szabad feladni a startnál – a pingvinek életmódjával. Mindenki elkészítette a saját kis pingvinjét volt aki az egész családját, egy egész délutáni foglalkozást építettünk fel az álmaink, útjára.
Az én nagy álmom: Mindenki kifogta a maga kis „arany halát” és lerajzolta mit kívánna tőle.
Rengeteg közösség építő játékot is játszottunk, hiszen céljaink elérésére néha „segítőkre” is szükségünk van. Grundbirkózó országos elődöntőn is részt vettek a kis Mézengúzok, ahol magukkal és egymással is megküzdöttek a gyerekek.
Rend a lelke mindenek elolvastuk az összevissza ország mesét és megbeszéltük mennyire fontos az osztálytermünk rendbe tartása is. Megbeszéltük és kitűztük célként lesznek az osztályunknak kis „rend Manói” akik felelősek a rendéért.
Mézlovagrend érdekes előadásán is részt vettük, amiből megtanultuk hogy a szorgos kis méhecskéktől mennyi mindent elleshetünk. Milyen nagy szorgalommal dolgoznak a cél érdekében.
Beszélgettünk a múlt, jelen, jövő… Mi a legtávolabbi múlt amire emlékeznek és mi az amit még el tudnak képzelni. Mit tanulhat a jelen alak a múlt alaktól, ezeket szerepjátékokkal valósítottuk meg.
Félévi értékelőket is megkapták a gyerekek, és közösen elkészítettük a céltáblát, hogy évvégére mik a céljaink. Sokat hallgattuk az Álmom dalt.
„ Amit a cél élérésével kapunk , közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, míg elérjük azt! „

Képek