A Hála Nap Sugarai

A Hála Nap Sugarai

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás csoport

A Hála Nap Sugarai
Hála Világnapi előkészületek:
A tanév első Boldogságrái során arra hangolódtunk, hogy felidézzünk életünkből kis pillanatokat és vele azt az érzést, amit átéltünk akkor, amikor valaki jót tett velünk. A hála majd köszönet lesz, de addig is meghallgatjuk egymás történeteit és azt, ki és hogyan váltja ki, hogy hálát érezzünk.
A nagyi befőttes üvegében mindig finomságokat zár. A mi üvegeinkbe azokat zártuk, akik szívünkbe is benne vannak. Mi is hasznosak akartunk lenni és ezeket a kis munkákat ajándékoknak szántuk. Egymásnak is készültek a barátság köszönete céljával, de volt aki az otthoniaknak készítette a családtagoknak.
Hálát sok dolog miatt érezhetünk és milyen jó, ha a körülöttünk lévő apróságok is a hála érzését váltja ki belőlünk.
Hála a kutyámért, családért, mert ma is élek, a friss levegőért, a plüss játékokért…és így tovább.
A nap sugarai ma a hálánkért ragyogott.

Képek