A hála gyakorlása- 4.a osztály ( Markhard Zsoltné)
- Csoport neve: Méhecske 3.b.osztály
- Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (224 megtekintés)
A gyerekek izgatottan és kíváncsian várták az első foglalkozást. Témája a hála gyakorlása volt. Az óra elején beszélgettünk a hála szó jelentéséről, kinek mi jut eszébe erről a szóról. Nagyon szép megnyilvánulásokat hallottam a gyerekektől, teljesen megnyíltak. Megállapítottuk azt is, hogy miért fontos a lelkünknek, közérzetünknek ha szívből tudunk hálát kifejezni. Ezután készítettünk egy hálaleltárt azokról a dolgokról, amiért az adott napon hálásak lehetnek. Ezt követte azoknak a számba vétele, hogy miért lehetünk nap mint nap hálásak szüleinknek, barátainknak, társainknak, tanítóimnak. Nagyon mélyről jövő, őszinte gondolatokat fogalmaztak meg a tanulók. Olykor meghatottság érzése is átjárta az osztályt, érzékenyen álltak a feladathoz. Fegyelmezési problémám a tanóra folyamán nem volt, teljes beleéléssel és nyugodt lelkülettel telt el a foglalkozás. A hála befőtt elkészítése után, nagy izgalommal írták össze miért is hálásak és megbeszéltük, hogy napi szinten bárki dobhat be gondolatokat, ha úgy érzik. Zenét hallgattunk, daloltunk, majd az óra lezárása a meditáció volt ami elrepítette a gyerekeket a szeretet, nyugalom, béke szigetére. Volt aki meghatódott azon, amit átélt ekkor.
Összességében az a véleményem, hogy kimondottan fontos és jó a gyerekek lelkének, elméjének és viselkedéskultúrájuknak ez a fajta foglalkozás. Tanóra végén meg is jegyezték, hogy nagyon jól érezték magukat. Várják a következőt.