A hála

IMG_20171213_131913.jpg

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum 9. B osztályos tanulói ebben a tanévben kapcsolódtak be a boldogságóra programba. Az osztályfőnöki órákon kerül sor egy-egy téma feldolgozására és a hét folyamán fokozottan figyelünk arra, hogy mindenért hálát adjunk, ami a boldogság, az öröm, a pozitív életszemlélet alapja. A boldogságórára való ráhangolódást a boldogságmérő kérdőív kitöltésével kezdtük, majd azt kielemeztük. A diákok nagy érdeklődéssel várták az eredményt  Arról is beszéltünk, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy fokozzuk a boldogságunkat. A hála téma feldolgozásánál segítségünkre volt Elizabeth Silance: A tanító tanítása című története, amit a diákokkal megbeszéltünk. A beszélgetés során megerősödött bennünk, hogy nagyon fontos egymásra figyeljünk, hogy pozitív tükör legyünk egymás számára, amelyben értékesnek látjuk magunkat. A foglalkozás végén csoportokban beszélték meg a diákok, hogy miért is adhatnának hálát, s ezt egy közös lapra is felírták. Egy következő osztályfőnöki órán a hálát tovább gyakoroltuk úgy, hogy egy lapra mindenkinek fel volt írva a neve, a lap többszörösen össze volt hajtva, hogy senki ne lássa, hogy előtte mit írtak az osztálytársáról. A név mellé pozitív tulajdonságokat kellett felírnunk, amit a társunkban felfedeztünk, és amiért hálát adunk. Nagy izgalommal adták körbe a lapokat, és nagy örömmel töltötte el őket, az a sok szép és jó, amit egymásról írtak. Mindenki felolvasta a pozitív tulajdonságokat, amelyeket írtak a társai. Sokan meglepődtek egy-egy tulajdonságon, amit saját magukban eddig nem fedeztek fel. Ezeket a diákokat megerősítettük abban, hogy higgyék el, mert még több szép, jó és igaz is van bennük. Nagyon boldogak és hálásak voltak az óra végén, és a jó tulajdonságokkal teli lapocskát olyan helyre tették, ahol könnyen rátalálnak, újból elolvashatják, hogy ebből erőt meríthessenek a jövőben is.

Benedek Ramóna

Képek