A boldogságunk ezer arca

- Csoport neve: Szivecskék 7.a
- Mezőberényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Fenntartható boldogság
- (344 megtekintés)
A Szivecskék 5.a csoport 2024. júniusában a – FENNTARTHATÓ BOLDOGSÁG – témát dolgozta fel. A tanév utolsó hónapjának elején arról beszélgettünk, hogy ki, mit és hogyan tett azért, hogy a képességeinek megfelelő tanulmányi eredményt érjen el. Mit tehetnek még azért, hogy év végén büszkeséggel, elégedettség érzésével, boldogan vegyék át a bizonyítványt. Megbeszéltük, hogy a pozitív érzelmek tesznek bennünket igazán boldoggá. Osztályfőnökként láttam, hogy napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra milyen céltudatosan, szorgalmasan, egymást segítve tettek azért, hogy a tanév elején kitűzött céljukat elérjék. Büszkeséggel tölt el, hogy a tizennégy fős kis osztályomból heten kitűnő és hárman jeles bizonyítvánnyal büszkélkedhetnek. Ehhez a szép eredményhez hozzájárult a Boldogságórákon feldolgozott témák sokasága. Megtanultak célokat kitűzni és azokért tenni, hálásnak lenni, a stresszel és félelmeikkel megküzdeni, olykor, ha szükség volt rá az optimista szemüvegüket felvenni.
Utolsó osztályfőnöki órán beszámoltak arról, hogy a januárban megfogalmazott célját kinek sikerült ebben a tanévben megvalósítani, illetve kinek sikerült valamilyen félelmét legyőznie.
Az egyik kisfiú egész tanévben zongoraórákra járt, rendszeresen gyakorolt, hogy idővel jó zongoristává váljon. Egy másik kisfiú osztálystrandoláskor elmesélte, hogy legyőzte a víztől való félelmét, úszásoktatásra járt és bemutatta nekünk kitartó munkájának eredményét, leúszott 1 km hosszt. Megtapsoltuk, együtt örültünk Vele. A kis ukrán focistánk – pedagógus segítséggel – tagja lett a Berényi Gyermek FC-nek, akik jóvoltából pl. eljuthatott Budapestre egy focimeccsre. Édesanyja elmondása szerint is gyermeke kiegyensúlyozottabb, boldogabb lett, mióta kedvenc sportját űzheti, új társakkal, barátokkal gazdagodott az élete.
Az egyik kislány utolsó óránkra lerajzolta és elmesélte, hogyan küzdött meg a félelmével, a sötétséggel. Ez az eredmény is a Boldogságórán megismert egyik megküzdési stratégia alkalmazásának sikere! Hálájaként a kis csoportunknak meglepetésből süteményt sütött, melyet jó hangulatban fogyasztottunk el. A Szivecskék 5.a csoportnak van egy mozgáskorlátozott kisfiú tagja is, aki sajnos a tanévben nagyon sokszor hiányzott. A gyerekek szeretettel, odafigyeléssel segítették Őt egész tanévben, támogatták, lelkesítették, apró sikereit tapssal, dicsérettel jutalmazták. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen csupa szív közösségnek lehetek a tagja! Öröm a Velük való együttlét, közös gondolkodás, beszélgetés. Hálás vagyok azért, hogy a Boldogságórák által sokkal jobban megismerhettem a gyerekeket és hozzájárulhattam ahhoz, hogy a tartós boldogságszint-emelkedés elérése felé terelhettem Őket! Hiszem, hogy „Csakis szeretettel lehet eredményesen nevelni.”, mint ahogy Berkesi András is megfogalmazta.




