A boldogságfokozó hála

IMG_0369.jpg

A Nagykozári Óvodában szeptembertől újra megkezdtük a boldogságpercek gyakorlását. Az őszi hónapok első témája a boldogságfokozó hála volt. A nagycsoportosainkat igyekeztünk megismertetni a hála fogalmával. Az óvodai mindennapokból, legfőképp játékokon keresztül olyan példákat kerestünk melynek ők is részesei voltak. Ezek a pillanatok nagyon értékes percek voltak, mert érezték, hogy apró, de értékes boldogságot hoztak a mindennapokba. A hálafa történetét is nagyon figyelmesen hallgatták, ami teljesen átjárta, meghatotta őket. Beszélgetés során felfedeztük egymás hálás pillanatait, amit szívesen megosztottak csoporttársaikkal is. Majd a gyermekek egy virágos mezőt rajzoltak, legalább 4-5 virággal és megbeszéltük, hogy ki miért hálás. A gyermekek ezen gondolatait ráírtam a virágokra, hogy amikor a szülők olvassák ezeket a gondolatokat, őket is átjárja a jó érzés. A beszélgetések alkalmával nagyon sokan említették, hogy hálásak, hogy itt lehetnek a barátaikkal az óvodában, ezért az összetartozás örömeként ölelő csapatokat alakítottunk ki. Mindenki különböző jeleket kapott a kezébe és akik azonosak voltak össze kellett állniuk egy hálakörbe és megölelniük egymást. Ezt többször eljátszottuk, hogy lehetőség szerint mindenki megöleljen mindenkit.

Képek