A boldogság érzése

Boldogsagora_junius.jpg

A szép időnek köszönhetően kimentünk az udvarra, és a nap ráhangolódásaként meghallgattuk a gyerekekkel a Jobb veled a világ című dalt, melyet Érzi Mézi boldogságról szóló meséje követett. A mese meghallgatása után arról beszélgettünk, hogy milyen érzés boldognak lenni, és mi tesz minket boldoggá. A gyerekek sorban elmesélték, hogy mikor érezték magukat utoljára boldognak, és miért. Megfogalmazták, hogy amikor boldogok voltak, akkor a béke és öröm érzése töltötte el őket. Egy kisfiú azt mondta, hogy: „A béke a szívembe költözött, amióta megszülettem.” A boldogság fogalmához színeket is társítottak, melyek a piros, rózsaszín, lila, narancssárga, citromsárga, kék, zöld, arany és ezüst. A gyerekek boldogok voltak, hogy óvodába jöhettek, táncoltunk, tornásztunk, ez számukra jó érzés volt. Azt is megfogalmazták, hogy szerintük az édesanyjuk akkor boldog, amikor ölelik, puszilják őt, vagy segítenek neki. A beszélgetés után, elkészítettük a közös „Boldogságszőnyeget”. Mindenki kitapogatott egy anyagot a kosárban, és megpróbálták kitalálni, hogy mi lehet az, és elmondták, hogy mi jutott eszükbe azzal kapcsolatban, majd a végén mindenki elmondta, hogyan érezte magát és mi tetszett neki a legjobban, az adott napon.

Képek