Boldogságóra Program

„Barátsághetet” tartottunk. Ez a témakör közel áll a gyerekekhez, a legkisebbek is könnyen megértik.
Hétfőn a reggeli körünket, mint mindig, simogatás körbeküldésével kezdtük, aztán oldalra fordulva megmasszíroztuk az előttünk ülő pajtásunk hátát a „Mit csinál a kis kezem?” kezdetű versikére, majd hátra fordulva viszonoztuk a kedveskedést. Mágnes táblára színes szíveket ragasztottam, minden színből kettő volt, erről lehetett választani. Az egyiket magukra, a másikat a barátjukra. Közben azt is elmondták, miért őt választották. Aztán székfoglalót játszottunk. A szabályt úgy módosítottam, hogy akinek nem jutott szék, az beleülhetett a pajtása ölébe. Nagy sikert aratott az új játék, lelkesen hívták pajtásaikat, hogy megmentsék a kieséstől.
Keddi körünkben a „Kis barátom hogy vagy?” játékot játszottuk, majd arról beszélgettünk, miért jó, hogy van barátunk. Jó volt hallani, hogy milyen tiszta érzéseik vannak, milyen egyszerűen tudják megfogalmazni azt, amin nekünk felnőtteknek gondolkoznunk kell.
Szerdán hoztam egy tányér kekszet, de sajnos csak kevés volt. Azért a biztonság kedvéért megszámoltuk a kekszet is, a csoport létszámát is, de így is arra jutottunk, hogy a keksz jóval kevesebb, mint ahányan vagyunk. Mit tehetünk? Hamar rájöttek hogy el kell törnünk, és így mindenkinek jut belőle. Miután megettük, arról beszélgettünk, hányféle módon tudjuk kimutatni a szeretetünket a barátaink, pajtásaink felé. A segítségadástól az ölelésig, rengeteg dolgot sikerült összegyűjtenünk.
Csütörtökön barátság képet készítettünk. Puzzle darabokra rajzolták magukat a gyerekek, amiket kisebb csoportokba úgy lehetett összeilleszteni, ahogy barátkoztak. Nagy képet is készítettünk tenyérlenyomatokból, hiszen így együtt vagyunk a Maci csoport, így is összetartozunk.
Pénteken újra székfoglalót játszottunk a gyerekek kérésére az új szabállyal, aztán barátságkört készítettünk mozdulat körbeadásával. Először mindenki a földre tette mindkét öklét, aztán indítottam a mozdulatot, amit mindenki sorban átvett: kinyitottam az egyik, aztán a másik tenyeremet, miután körbeért a mozdulat, fölfordítottam először az egyik, majd a másik tenyeremet, mikor ismét körbeértünk, megfogtam a mellettem ülő kezét, ő a mellette ülőét és így tovább. A végén már mindenki közösen fölemelte a kezét és úgy mondtuk együtt: Jobb velünk a világ!

Képek