Boldogságóra Program

Erről a témáról mindig eszembe jut, amit a „Kedvesház- pedagógia”c. továbbképzésen hallottam az előadótól: Mindenért küzdeni kell, anélkül nem éred el!…
Lazító játékkal kezdtük a foglalkozást. Közösen fújtunk fel képzeletbeli léggömböt, majd egyénileg játszottunk „lufiembert”. Lassan, egyre feszesebb testtartással felfújtuk, majd – az első játékban gyorsan kipukkadt lufit utánozva, a másodikban csak lassan leeresztő lufit utánozva – lazán lerogytunk a földre. A játéknak sikere volt, többször is eljátszottuk azokat. A mai témához mesebeli történetet találtam ki: a manó az óvodában járt, és egy zsákba tette mindenkinek a fél pár cipőjét, vagy csizmáját. Persze, hogy minden gyerek szerette volna visszakapni, már nyúlt is érte, amikor megtalálta a sajátját. De a manó írt egy levelet, amiből megtudták a gyerekek, hogyan szerezhetik vissza ami az övék. Igyekeztem megértetni velük, hogy most küzdeni fognak. Megbeszéltük a tervet, az útvonalat, és azt, hogyan hajtsák végre a feladatokat. Természetesen olyan feladatot kaptak a gyerekek, hogy mindenkinek sikerélménye volt. Megszerezték, amiért küzdöttek. Ezután megkérdeztem őket, hogy mit éreztek akkor, amikor végre megkapták a cipőjüket. Hol érezték az örömöt? Mindenki örült. Volt aki a fejében, volt aki a szívében, de volt aki a lábában érezte az örömöt (ugrált volna). Levezető játékként gombóc-palacsinta futójátékot játszottunk.

Képek