2235 Mende Fő út 10.

- Csoport neve: Törpike csoport
- MENDE MESEVÁR ÓVODA-BÖLCSŐDE
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (79 megtekintés)
Beszámoló
A Mesevár Óvoda és Bölcsőde
Törpike csoportjában megtartott Boldogságóráról,
amelynek témája:
Az optimizmus téma volt.
A csoportban tovább folytattuk ismerkedésünket a Boldogságóra témáival, így a következő témájával, az Optimizmus témával.
A kicsiket zenével és mozgással motiváltam a téma feldolgozására.
Meghallgattuk, Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalát, és tündérekké „varázsolódva” táncoltunk a zenére, rögtönzött koreográfiával. Nagyon tetszett a gyerekeknek a közös mozgás és a zenehallgatás.
Az optimizmus téma feldolgozás nem is olyan könnyű dolog most számunkra, hiszen kiscsoportosok vagyunk.
Ezért, arra gondoltam, játszunk egy jót a gyerekekkel, és így próbáljuk megalapozzni ennek a témának a lényegét.
Közösen készítettünk egy szép őszi esernyőt, egy régi piros esernyőt találtam, erre közösen őszi színekben pompázó leveleket ragasztottunk, s máris kész volt az optimista esernyőnk, amely megvéd minket az esőtől, és a szomorú gondolatoktól is.
Mindenki a feje fölé tehette, és máris vidámmá változott tőle. Kisérésként elmondtuk, kedvenc versikénket, a Gomba, gomba, gomba, nincsen semmi gondja, ha az eső esik rája, nagyra nő a karimája, az esőt csak neveti, van kalapja, teheti.
Annyira tetszett a csoport tagjainak ez a játék, hogy többször is kérték az ismétlését.
Mesetarisznyánkban, két kedves báb érkezett hozzánk, „Boldog Blanka” és „Szomorú Szilárd”.
Mindketten elmesélték nekünk, hogy miért hívják őket így.
„Boldog Blanka” arról mesélt, hogy őt mennyire szeretik a szülei és a barátai, és nagyon szeret óvodába járni, nem „nyafizik” reggelente, hanem boldogan játszik.
„Szomorú Szilárd” pedig arról mesélt, hogy nincsenek barátai, sosem érnek rá a szülei, az óviban sem érzi jól magát, sokszor „nyafizik” reggelente.
Megkérdeztem a gyerekektől, hogyan tehetnénk Szilárdot is boldogabbá?
Ketten a gyerekek közül, azt mondták, hogy ők szívesen építenének Szilárddal, akkor biztosan örülne.
„Szomorú Szilárd” várat építetett a csoport tagjaival, egy Boldogság várat, és közösen megbeszéltük a gyerekekkel, hogy egy boldogság várban, biztosan boldog Szilárddá változik ő is.
Az építés után esernyős célbadobóra hívtam a gyerekeket, a közösen készített őszi esernyőnkbe kislabdákat kellett beledobni.
Ennek a kis játéknak nagy sikere volt a gyerekek körében. Boldogan, nagyon összpontosítva, próbáltak beletalálni a nyitott esernyőbe.
A célbadobós játék előtt mondókát tanultunk:
Csepp, csepp, csepereg,
Őszi levél kesereg,
Ne keseregj kis levél,
Levélrügyed újból él,
Mert, ha itt a kikelet,
Új levélke születhet.
Könnyen megtanulták a gyerekek, és boldogan mondogatták egész játékidő alatt a mondóka szövegét.
Befejezésképpen, aki kedvet érzett hozzá színezhetett egy kicsit, néhányan le is ültek színezni.
A többiekkel, ismét meghallgattuk Bagdy Bella: Pozitiv gyerek vagyok c. dalát, a gyerekek szabadon mozoghattak a zene ütemére.
Úgy gondolom, hogy élményközpontú volt a tevékenységünk, a csoport tagjainak is nagyon tetszett, örömmel vettek részt a játékokban.
Úgy gondolom, hogy a játékosságba ágyazott, tudatos kis feladatok, nagyban elősegítették, hogy megtapasztalhassák a gyerekek a pozitív gondolkodást, a pozitív látásmódot.
A zene meghallgatásával, a mozgással a csoport tagjainak zenei érzékét, ritmusérzékét kívántam fejleszteni.