2030.Érd, Hegesztő u 2-8

71021594_390973058264233_5100242284968935424_n.jpg

A Boldogságprogram első hónapja a háláról szól.
Intézményünkben a Boldog Óvoda cím elnyerését a Nyuszi csoportosoknak köszönhetjük. Az idei nevelési évben mi „Cicások” is csatlakoztunk a Boldogságóra programhoz. A visszaszoktatás, beszoktatás időszakában elkészítettük az érzelem táblánkat. Reggeli érkezéskor mosolygós és szomorú fejekkel jelezhetik aktuális érzelmeiket a gyerekek. Akik szomorú jelet tesznek, azoknak egy simogatást indítunk körbe a reggeli beszélgető kör során. Így próbáljuk őket jobb kedvre deríteni. A jeleket a nap folyamán bármikor megváltoztathatják és figyelemmel kísérhetik, hogy kinek van szüksége arra, hogy elűzzék szomorúságát. Ha valakinek sikerül a másikat vidámmá tenni, annak megköszönjük jóságát, vagyis hálásak vagyunk neki. A hála fogalmával egész hónapban ismerkedtünk, hiszen a 3-4 éves kicsiknek életkorukból adódóan még nem megy könnyen, hogy megérezzék és megfogalmazzák, hogy kinek és miért hálásak. A hálatablón jól látszik, hogy a boldogságórákon és a beszélgetések során elsősorban a családra fókuszáltunk az érzés megtalálásakor. A gyerekek anyának, apának és mamának hálásak, amit a hálatabló piros szívecskéjébe írtunk fel.

Képek