Boldogságóra Program

Első pillanatban nem tűnt túl könnyűnek ez a téma, de ahogy a felmerülő kérdésekre megtaláltam a választ, egyre inkább az volt az érzésem, hogy óvodásainkkal tudunk majd beszélgetni erről a témáról is.
Nagycsoportosaink nagyon szeretik a való életből származó, saját történeteket, ezért egy ismerős néniről meséltem nekik. A történet röviden, vázlatosan:
A néni egyedül él egy kertes házban, van néhány állata, és rengeteg virág nyílik a kertjében. Tavasztól őszig, mindig a növényei között tesz-vesz, kiskutyája mindig kíséri, amerre a kertben jár. A hátsó kertben tyúkok laknak, és kakas is van a háznál. Kiskutyája télen a járda söprögetése közben is mindig a nyomában van, és akkor is, amikor a madáretetőt, az itatót tölti fel a néni.
Az utcabeliek nagyon szeretik a nénit, mert mindig mosolyog, mindig van egy-két jó szava az arrafelé járókhoz, a kicsi gyerekeknek néhány szem gyümölcsöt is ad a kertjéből.
Tehát ennek a kis történetnek a nyomán indult meg a beszélgetésünk.
o Hogyan él a néni?
o Jó egyedül élni?
o Hogyan érezheti magát?
Érdekes volt, hogy először a gyerekek többsége azt mondta, hogy biztosan nem jó a néninek egyedül, de amikor az utcabeliekkel, a gyerekekkel való kapcsolatához jutottunk, kicsit megváltozott a véleményük. Azt mondták, hogy biztosan nagyon jó szívű, és sok barátja lehet, és akkor már nem is magányos.
Kicsit kacskaringós lett a beszélgetés fonala, nem azon az úton jutottunk el a „fenntarthatósághoz” ahogyan én gondoltam, de végül csak elértünk addig a kérdésig, hogy
o Mi okoz boldogságot a néninek?
o Tesz-e valamit – és, ha igen, akkor mit tesz azért, hogy boldog legyen?
Különösebb rávezetés nélkül megfejtették a kérdést. Például fontosnak gondolták azt, hogy mindig figyel a növényeire, gondozza, locsolja őket. Ezért a virágok szépen tudnak fejlődni, virágozni. Az emberekkel barátságos, és a gyerekek szerint a mosoly is rendkívül fontos. Azt is észrevették a történetben, hogy a néni még a madaraknak is segít a madáretető feltöltésével. Az egyik kis természetbúvárunk megjegyezte, hogy a madarak pedig biztosan segítenek a néninek a kertben: összeszedik a bogarakat, hogy a növényeket ne bántsák. 
Volt még egy kérdés, aminek a megbeszélését fontosnak tartottam, bár kicsit félve vetettem fel:
o Vajon mindig boldogok tudunk lenni? A boldogság folyamatos?
A kissé elkomorodó tekinteteket azt mutatták, hogy vannak bizony kevésbé boldog, akár szomorú emlékek is. Néhányat megbeszéltünk, de inkább a néni történetéhez tértünk vissza.
o Vajon történhetett-e olyan dolog a nénivel, amitől nem volt boldog?
o Ha igen, hogy lehet, hogy mégis jókedvű, kedves?
Nehéz része volt ez a beszélgetésnek, mert érezhető volt, hogy a gyerekek a saját élményeiket helyezik a történetbe. (Költözés, elpusztult kisállat, baleset – mindenféle esemény szóba került.)
Végül arra jutottak, hogy a szomorúság után, a nehézségek ellenére, ha a jóra és a szépre figyelünk, lehet jó kedvünk, kedvesek is lehetünk, és boldogok is, ha teszünk is érte. Mint ahogyan a történetben szereplő néni gondozza a virágait, az állatait, és a kerti madarakat is.
A beszélgetés végére tehát kiderült az a titok is, hogy a boldogság bizony nem állandó, és hogy eldönthetjük, hogy teszünk-e érte. Ha igen, akkor sikerülni fog, és boldogan élhetünk. 
A foglalkozás levezetéseként arra kértem a gyerekeket, rajzolják le, hogy mi az, ami most, ebben a pillanatban boldoggá tenné őket.
A rajzok igen érdekesek voltak, leginkább a fizikai igények jelentek meg. Volt, aki úszni szeretett volna, szappanbuborékot fújni vagy fagyit enni. (ez érthető is, hiszen nagyon meleg volt a foglalkozás napján)
De volt, aki az édesanyját szerette volna megölelni 
A kívánságok közül, amit tudtunk, azt teljesítettük. Ha úszni nem is, de pancsolni, buborékot fújni lehetett a délelőtti játékidőben.

Képek