Pedagógus vélemények

Pedagógusok, intézményvezetők saját élményei a boldogságórákról

„Eredményeink például: a tanulmányi eredmény növekedett, a bukások száma csökkent 15 főről 2-re a boldogságóráknak köszönhetően”

Strasszerné Farkas Márta

Székesfehérvári Kossuth Lajos Ált. Iskola intézményvezetője

„A tanév végén az igazgatónő bejött egy boldogságórára és azt tapasztalta, milyen látványos változás történt az osztályban.”

Tabajdi Éva

a debreceni Árpád Vezér Ált. Iskola iskolapszichológusa

Mindenképpen a tanulóink személyiségfejlesztésében egy kiváló eszköz a kezünkben. Önismeretüket segíti, illetve egymás jobb megismerését is segíti, és ez tulajdonképpen a társadalomba való beilleszkedést nagymértékben elősegíti, és az elégedett boldog életre tud irányítani minden szempontból.”

Udvardyné dr. Mühlenkampf Erika 

Komáromi, Jókai Mór Gimnázium intézményvezető

Az intézmény összes osztályában tartanak boldogságórákat, pedagógusaik nem egyszer elnyerték már a hónap pedagógusa címet is. Ehhez a lelkes munkához pedig elengedhetetlen a vezető támogatása. Erről és az iskolában eddig eredményekről beszél az igazgatónő a videóban a 2018-as Boldog Óvoda és Iskola Címátadó ünnepségen.

Budáné Tóth Gabriella

Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója

Ha szeretné jobban megismerni magát, ha szeretné jobban megismerni a tanulókat, ha szeretné, hogy a tanulók is jobban megismerjék saját magukat és egymást akkor ehhez sok-sok segítséget tud nyújtani ez a program.”

Bakonyi Borbála 

Várpalota, Túri György Gimnázium, tanár

A tanítónő iskolájában 2015 óta tartanak boldogságórákat, Gabriella előadásában a csoportjával átélt boldogságórás élményeiből ad ízelítőt és gyakorlati oldalról mutatja be a Boldogságóra program lényegét a 2018-as Boldog Óvoda és Iskola Címátadó ünnepségen.

Barta Gabriella

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója

A gyerekek nagyon nyitottak voltak rá, mindig várják. sokat segített nekik az új közösség megformálásában, a saját hangjuk megtalálásban, mernek őszinték lenni, föl merik vállalni saját magukat, egy megtartó közösség van, ahol sokkal szorosabban és jobban figyelünk egymásra.”

Nagy Tünde 

Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium, tanár

„Kiválóan feldolgozott az elméleti háttere a könyveknek, és nagyon változatos és színes feladatokat tartalmaz, amiket a gyerekek nagyon szeretnek megoldani. És amellett, hogy önállóan dolgozhatnak csoportokban is, a kreatív oldalukat is felhasználva tudnak feladatokat megoldani.”

Fábiánné Morvai Dóra

tanár, Veszprém

Megkockáztatom azt a mondatot tanár létemre, hogy lehet, hogy több segítséget kapnak ezeken az órákon a felnőtt életükhöz, mint a diszciplináris tárgyak tételeinek a megtanulásával.”


Karikó-Tóthné Puskás Gabriella 

Szentes, Kiss Bálint Református Általános Iskola, tanár

„A boldogságórák által a gyermekeknek lehetőségük nyílik a figyelemre, az odafigyelésre, a megértésre, az érzelmeknek a kifejtésére, megbeszélésére, a boldogság összetevőinek a megtapasztalására és ez azért lenne jó, ha minél hamarabb akár már óvodás korban, is megtörténne, mert minél hamarabb szerzik meg ezeket a tapasztalatokat, annál hamarabb, tudják ezt a saját életükre, a mindennapjaikra rávetíteni.”

Hényelné Pásztor Zita

óvodavezető, Csécse

Én azt gondolom, hogy a gyerekeknek az önbizalmát az önbecsülését nagy mértékben növeli az, hogyha tisztába vannak a saját erősségeikkel. A gyerekek érzelmi életének a gazdagítása óvodapedagógusként szerintem az egyik legfontosabb feladatom.”

Torda Ágnes 

Orosháza, Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond utcai telephelye, óvodapedagógus 

„A mi iskolánkban most már minden csoportban működik boldogságóra, nagyon jó közösség megtartó, illetve összetartó ereje van. Nagyon jó lenne, ha a szülők is tudnák otthon folytatni a gyerekekkel, amit az iskolában elkezdtünk. Nagyon hatásos lenne a szülőknél a család összetartására is akár, illetve megtudnák, azt is tapasztalni, hogy mennyivel könnyebb a családban is boldogulni, illetve problémákat megoldani ugyanúgy, mint ahogy az iskolában is a program hatására.”

Horváth Gáborné Mák Erzsi

tanítónő, Keréktelek

Egy idő után azt vettem észre, hogy napi 5-6 digitális megtartott óra után, fáradtan még egy hetedik órát tartottam sokszor ugyannak a csoportnak, és három percen belül eltűnt mindenféle feszültség, a gyerekekből is, belőlem is, átadtuk magunkat egyfajta ilyen nagyon szeretetteljes hangulatnak, ahol a gyerekek megnyíltak.”

Radnai István 

Várpalota, Túri György Gimnázium, tanár

„Én magam sokadik éve tartok boldogságórákat. Nagyon szeretem a hozzá kapcsolódó tankönyveket és munkafüzeteket, hiszen rengeteg ötletet és jó feladatot adnak. Nagyon tudom ajánlani a szülőknek is megvásárlásra a könyvet, hiszen otthon is lehet folytatni a program gyakorlását, és amit az iskolában elsajátítunk azt otthon is meg lehet valósítani.”

Harsányi Beáta

tanítónő, Cegléd

„Egy olyan módszert kaptunk a kezünkbe, amivel segítséget kapunk a derűs életre való nevelésben. Hittanárként, összhangban van a program mindazokkal az értékekkel, amiket mi is szeretnénk átadni. A szeretet, a hála és az öröm érzését.”

Sipos-Tűr Klára  

Horvátország, Baranya, Vörösmarty Általános Iskola, hittanár

Mi innentől kezdve nem a negatív dolgokat, hanem a pozitív, a jó dolgokat fogjuk inkább kiemelni. Örülnek, hogy ebben a programban ők is velem együtt részt vesznek, és együtt fejlődik az egész osztály.”

Földiné Barna Andrea  

Jászberény, Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium, tanító

Óvodánkban az erősségeket komplex tevékenységek során dolgozzuk fel, ahol a drámajáték, a szituációs játékok, a mese, a vers jelen van. A gyakorlatok, az elméleti anyag nagy hatással volt az én teljes személyiségem fejlődésére is.”

Kaposiné Kundermann Lívia

Ajka, Városi Óvoda Patakparti Tagóvodája, óvodapedagógus

Kedves Boldogságóra csapat! Most van csak igazán nagy szükség rátok, ránk. Köszönöm, hogy eddig is ennyi támogatást és ötletet kaptam a munkámhoz, a hétköznapokhoz, az élethez. Bevallom, én ebben a nehéz időszakban nem online feladatokkal bombáztam a gyerekeket és rajtuk keresztül a szülőket. Persze adtam tanulni valót is, de inkább a közös élményeket, a foglalkozásokon elsajátított technikákat próbáltam előtérbe helyezni. Megérte! Ennyi pozitív visszajelzést rég kaptam már. Az üzenetekből azt éreztem, erre van most igazán igény. Hiszem, hogy a gyerekek által sok felnőtt is átértékeli majd a dolgokat és rájön arra, mi az igazi érték. Minden rendben, rendben minden…. Vigyázzatok magatokra és szeretteitekre!

Zsinkay Barbara

Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola

Kedves Boldogságóra Csapata! Nagyon örültem, hogy kis 2. osztályosaimmal elnyertük a „Hónap csoportja” címet! Nagy boldogság ez, amire ezekben a hetekben különösen szüksége van mindenkinek! Minden hónapban 2 boldogságórát tartok az osztályomban, mert a gyerekek annyira megszerették, hogy egy óra sohasem elég a téma feldolgozására, nagyon belejöttek a boldogságfokozó technikák alkalmazásába. Boldogságórákon kívül is gyakran alkalmazzuk az ott megtanult relaxációs gyakorlatokat, énekeljük a dalokat, és osztálytermünk díszei az elkészült boldogságórás rajzok, tablók. Ezentúl még nagyobb lelkesedéssel készülök az órákra, és a gyerekek is biztosan új lendületet kapnak ettől az örömhírtől! Köszönjük, köszönöm!

Meklerné Balogh Erika és a Kiskalózok csapata

Fazekas József Általános Iskola, Sümegcsehi

Köszönjük az elismerést. Nagy örömünkre szolgál , hogy részesei lehetünk ezeknek a foglalkozásoknak. A gyerekek megnyílnak, erősebb közösséggé kovácsolódnak, izgatottan várják a soron következő órákat. Látható és érezhető az életöröm, ami ennek a programnak köszönhető. Jobb Veletek a Világ!

Tótok Ilona

Základná škola s VJM, Biel, Szlovákia

Nagy öröm és boldogság számomra, hogy a szülők milyen aktív résztvevői ennek a programnak. Lelkesen küldték vissza nekem a kért rajzokat, hogy elkészülhessen csoportunk e havi plakátja, két szülő kis videót is küldött. Nagyon sokat jelent számomra, hogy a „programmal dolgozhatok”, elkötelezett vagyok iránta.

Pappné Vántus Mária

Békéscsabai Tündérkert Óvoda Csibe csoport

Kedves Boldogságóra program csapata! Köszönjük szépen az „Online feladatbankot”! Ez a bank tömve van gazdagsággal! Köszönjük, hogy a megváltozott, nehéz időkben is itt vagytok, és gondolatban – szívben együtt lehetünk. Ez nagyon nagy szó a mai világban! Szeretettel:

Bálizs Jutka

Dečji vrtić „Snežana-Hófehérke” Óvoda Zenta, Szerbia

Kedves Boldogságóra Csapata! Ebben a nehéz krízishelyzetben, TI valóban nem hagytok magunkra Bennünket, amiért nagyon hálásak vagyunk. Az összeállított „Online feladatbank” profi ÉS NAGYON HASZNOS. Küldöm is kolléganőim részére!

Kaposiné Kundermann Lívia

Ajka Városi Óvoda 

Kedves Boldogságóra Szervezők! Azt mondják semmi sem véletlen. Lehet hogy ez mégis csak az, de pontosan abban az élethelyzetben talált meg a „A hónap csoportja” okleveletek, amikor nagy szükségem volt valamiféle léleksimogatásra. Bevallom, a feladataitok igencsak nagy fejtörést okoznak minden hónapban, míg megtalálom a stratégiát, hogy a sérült gyerekeim is megértsék. Míg a feladatok megoldásának kitalálásán járt az eszem, közben értettem meg magam is, hogy a pozitív pszichológia hatása nem csak az amit ezzel a módszerrel a gyerekbe tehetünk, hanem ami ránk visszahat. A hálás én vagyok a gyerekeim nevében is!

Vásárhelyiné Vígh Edit

Egri Szalaparti EGYMI

Kedves Boldogságóra Program, tényleg Jobb veled a világ! Elismerésem és nagyrabecsülésem fejezem ki a programban részt vevő minden embernek, s köszönetemet azzal szeretném alátámasztani, hogy elküldöm az osztályom számára készített boldogságóra forgatókönyvét. Nagyon élvezték a gyerekek, és sok örömöt adott nekem is, a körülményekre való tekintettel talán még jobban átéreztük, mint akkor, mikor a tanteremben együtt dolgoztunk. Köszönöm az ötleteket, köszönöm a dalaidat, Bella! Szeretettel és hálával:

Blatniczki Cecília, tanítónő

Popp Aurél Művészeti Líceum, Szatmárnémeti , Románia

 

Minden boldogságóránál rájövök, hogy olyan jó ezzel a korosztállyal beszélgetni, kapcsolódni, olyan szépen meg tudják fogalmazni gondolataikat. Mindig rácsodálkozom, milyen máshogyan látják a világot, és ha megpróbálom egy kicsit én is ilyen gyerekszemmel figyelni, akkor sokkal gondtalanabbak lehetnének a mindennapok. Jobb velük a világ!

Farkas-Gutyán Dóra

Csécsei Gézengúz Óvoda

Boldogságóránk most is, mint mindig jó hangulatban zajlott. A gyermekek rendkívül motiváltak, együttműködők. Öröm velük minden perc.

Hálás vagyok az együtt töltött időért, a közös élményekért. 

Fenyves Angelika 

Sípos utcai Óvoda, Debrecen

Minden boldogságóránál rájövök, hogy olyan jó ezzel a korosztállyal beszélgetni, kapcsolódni, olyan szépen meg tudják fogalmazni gondolataikat. Mindig rácsodálkozom, milyen máshogyan látják a világot, és ha megpróbálom egy kicsit én is ilyen gyerekszemmel figyelni, akkor sokkal gondtalanabbak lehetnének a mindennapok. Jobb velük a világ!

Herczeg Erika

Tokaji Gyermekkert Óvoda

Újra jó kis hetünk volt, amit egész hónapban végig vittünk, újra és újra. A gyerekeknél pozitív változás az, hogy kedvesebbek egymással, elfogadóbbak és ha hibáznak is a viselkedés terén, próbálják azt kijavítani. Többször kérnek bocsánatot egymástól és megölelik egymást, barátok lesznek. Ez nagy előrelépés a viselkedés terén. 

Balázsné Barta Anikó

Zsadányi Tündérkert Óvoda

Ami igazán nagy öröm volt számomra ebben a hónapban, az az volt, hogy az ünnepek után visszatérve az oviba, az egyik kisfiú, hétfő reggel, mikor megérkezett édesanyjával, az első kérdése az volt, hogy mikor fogunk boldogságórázni. Hírtelen nagyon megörültem, de gyorsan pörögtek a gondolataim, és azon tűnődtem, hogy vajon mi oka lehet, hogy egy hosszú, családdal töltött idő után egyből pozitív töltekezésre van szüksége. Fel is raktam számára a kérdést, hogy miért szeretne boldogságórázni, amire azt a választ kaptam, hogy idegesnek érzi magát. Nem volt konkrét ok, amit el tudjon mondani, de belül ezt érezte. Mondtam is neki, hogy ha szeretné, akkor aznap már boldogságórázhatunk is egyet. 

Csoba-Kósa Nikoletta

Nyírgyulaji Gesztenye Óvoda

A mindfulness „Szivárványlégzés gyakorlatát” nemcsak a Boldogságórán, hanem minden tanulás előtt alkalmaztuk. …

Sikeres, eredményes hónapot zártunk. A gyerekek imádják a Boldogságórákat! Mesélnek másoknak az élményeikről, így egyre többen érdeklődnek a különböző osztályokból is. Úgy döntöttem, hogy Boldogságklubot indítok délután az alsó tagozatos napköziseknek. Már jó néhány foglalkozást megtartottam.

A felső tagozat sem maradhat ki, így ettől a hónaptól osztályfőnöki óra keretében havi egy Boldogságórát tartok az 5. a osztályban.

Gonda Irén

Algyői Fehér Ignác ÁI

Az önszeretetet és az önelfogadást segítő gyakorlatként körben ülve a szőnyegen elvégeztük a gyerekekkel a „Ringasd el magad!” című relaxációt. A végére érvén a legtöbb gyermek lelkesen mesélte a gyakorlat közbeni érzéseit, megosztotta gondolatait és pozitív élményekről számolt be. Az egyik kislány a foglalkozás legvégén odajött hozzám, és azt mondta, hogy ő gyakran fél és vannak rossz álmai, de most teljesen megnyugodott, el tudott lazulni és nagyon jól esett neki ez a játék. Javasoltam neki (természetesen a többieknek is), hogy otthon is elképzelheti a saját szeretet-hajóját, végezhet légzőgyakorlatokat és ellazíthatja, elringathatja, megnyugtathatja magát gondolatban. 

Wiederschitzné Kovács Katalin

Lesencevölgye ÁI

Mindenki készített egy kívánság kártyát, amit az osztálytársainak adtott oda.

Nagyon boldog voltam, mert én is kaptam kettő tanulótól. Nagyon jó, hasznos dolgokat írtak egymásnak. Hihetetlen, hogy mennyire ismerik egymást. Csak pozitív dolgokat írtak.

Befejezésként meghallgattuk Bagdi Bella Van nekem egy álmom című dalt és közösen énekeltük.

A kérdés, amivel befejezték az órát! Mikor lesz megint boldogságóra? Ismét csodálatos dologgal gazdagodhattak a gyermekeim. Nem tudok elég hálás lenni a Boldogságórás csapatnak, hogy részesei lehetek ennek a programnak!:

Tőzsér Jánosné

Kövy Sándor ÁI

A gyerekek a nagyon őszinte, nyitott beszélgetéssel eltöltött, tartalmas óra végén megjegyezték: „De kár, hogy már kicsöngettek!” 

Vrbovszki Beáta

Mezőberényi ÁI

Napjainkban az eddigieknél is fontosabb a Boldogságórák alkalmazása. A sok beszélgetés, pozitív gondolatok előhívása nagyon jó hatással van a gyerekekre, nagyon hatékonyan hat a stressz levezetésre. 

Kondorné Danilla Ilona

Ajka Városi Óvoda Patakparti Telephelye

Büszkeséggel tölt el, hogy a 18 osztályból 13 osztály megírta az ‘osztályimát’, mely az iskola faliújságát fogja díszíteni. Bónusz boldogságtallér üti azoknak az osztályoknak a markát, ahol valaki vállalta, hogy áhítaton fel is olvassa az imádságot. Hála Istennek a nagy számú imádságra és kiosztandó boldogságtallérra való tekintettel egy ún. BÓ-s csapatot szerveztem magam köré, akik segítettek a munkálatokban: az imákból való plakát készítésben és a boldogságtallérok ‘gyártásában’. Jó volt együtt lenni, elkélt a segítség.

Lovász-Balogh Edit

Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás

A mai órát is vidám hangulatban zártuk le, a gyermekek már kérdezgették: Mikor lesz már a következő Boldogóra? A szülőknek fényképes dokumentációt készítek az Boldogságórákról, melyet szülői megbeszélésen megtekintenek. Örömmel tölt el, hogy pozitívan nyilatkoznak, szívesen veszik, ha kapnak információt, hogyan zajlik egy ilyen óra, mi történik ott. Igyekszem őket minden alkalommal tájékoztatni. Számomra a legfontosabb mégis az, hogy az én kis Harangosaim élményekkel gazdagodjanak, érzelmileg töltődjenek fel minden Boldogságórán! 

Bolló Tiborné

Tokaji Gyermekkert Óvoda

A faliújságra a szülőknek néhány pozitív töltetű mondatot függesztettem ki. Szükség esetén bárki letéphetett magának egy-egy ösztönző gondolatot. Örömmel láttam, hogy a szülők bátran választottak a kitett motiváló mondatokból. A témakör befejeztével igencsak megfogyatkoztak a megküzdéshez kapcsolódó gondolatok.

A Boldogságórák hatodik témája megint nagy segítség volt számunkra. Óvodásaim nagyon élvezték ezt a témát, nagyon érdeklődőek és aktívak voltak. A „Megküzdési stratégiák” témakört remekül beillesztettem az óvodai projektembe. 

Kolozsvári Rita

Komáromi Szivárvány Óvoda

Komoly ébresztő jellege van a számomra ezeknek a tapasztalatoknak. Még egy ilyen kicsi tiszta gyermek is lehet elveszett egy teljesnek tűnő családban vagy vélt jómódban. Segítség a gyermekek integrációs folyamatában.

Ugyanilyen komoly tapasztalat az érzések testben való berajzolása is. Igazán hálás vagyok ezekért a tapasztalatokért pedagógusként.

Jágerné Andruscz Adrienn

Nagyrécsei Tündérkert Óvoda és Bölcsőde

A hónap tanulsága számomra: rengeteg dologgal kell a tanítványaimnak megküzdenie (a felsoroltaknál sokkal többel és komolyabbal), melyek leküzdéséhez nem rendelkeznek megfelelő módszerekkel, stratégiákkal. Nagy a felelősségünk nekünk felnőtteknek, pedagógusoknak. A rohanó világunkban nagy igényük van rá, hogy mesélhessenek, meghallgassák Őket. Ennek a hónapnak a témája olyan sokrétű, hogy folyamatosan kell róla beszélgetni, többféle megküzdési stratégiával megismertetni őket, melyek tudatos alkalmazásával boldogabbak lehetnek!

Vrbovszki Beáta

Mezőberényi ÁI

A boldogságóra hihetetlenül jó hangulatban telt, a gyermekek megfogalmazták, hogy milyen nehézségekkel kellett megbirkózniuk a feladatok elvégzése közben, milyen érzéseket váltott ki belőlük az, hogy nem láthattak semmit. 

Ágó Dóra

Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

A másik nagy boldogság, hogy a Süni csoport nyílt napján a szülők is részt vehettek egy boldogságórán, amelynek témája az apró örömök volt. Együtt táncoltunk, három kis körben áradt szabadon a képzelet varázsa egy golyóval, ami nem golyó. Az Örömöt jelent számomra, hogy… mondatot pedig a szülő-gyermek párok egymással szembeülve osztották meg bensőségesen, olyan dolgokra figyelve, amelyeket talán sosem mondtak még egymásnak, pedig a hétköznapok része. Szívmelengető volt látni a kapcsolatot, ahogy egymással szemben ülve tapsolnak, beszélgetnek, mondókáznak a szülők a szemük fényével, az ő kicsi kincsükkel, mintha csak ők léteznének ott és akkor. 

Nagy-Gulyka Brigitta

Pacsai Napsugár Óvoda

Szerdán, 20-án, a boldogság nemzetközi napján nyílt napot tartottunk, meghívtuk a szülőket, hogy együtt éljük át ezt a napot! … átkeltünk a hála-hídon: a híd lábánál szülő és gyermek elmondta, miért hálás, majd elindultak a hídon át. Középen találkoztak, megölelték egymást, majd helyet cseréltek, hogy a túlsó oldalon lemehessenek. Volt néhány megható pillanatunk. … A szülők, mielőtt hazamentek volna, azt mondták, sűrűbben kéne ilyen napot tartani! 

Gász Gábor Jánosné

Faddi Kismanók Óvoda

Minden nap tanultunk valami újat, melyből haza is vittek a gyerekek. A szülők nagyon együttműködőek voltak, folyamatosan visszajeleztek nekünk, hogy gyermekük mivel lepte meg őket. Voltak szülők, akik a csoportunkba képet, videót küldtek be arról, milyen figyelmes, szorgalmas lett gyermeke.

Széll Henriett

Makói Óvoda

Aznap elégedettséget, boldogságot éreztem a szívemben visszagondolva a napunkra, hogy apró kis örömökkel milyen nagyszerű napot tudunk varázsolni gyermekeink számára. 

Csíkné Holb Ildikó

Levendula Óvoda