Boldogságóra Program

Sajnos olyan világban élünk, ami nagyon pörög, rengeteg inger ér felnőttet, gyermeket egyaránt.Sokszor a mindennapi teendők, és a sok-sok feladat, munka, rohanás mellett észre sem vesszük az élet apró örömeit, ami valójában boldoggá tehet bennünket. Erre próbáltuk felhívni ovisaink figyelmét márciusban, többször elővéve a témát, hosszabb- rövidebb időszakokat felölelve.
Mint eddig minden alkalommal, most is a hónap dalának hallgatásával, énekelgetésével kezdtük a téma feldolgozását. A gyerekek nagyon kreatívak voltak, változatos mozgásformákat találtak ki a dalhoz, csakúgy sziporkáztak az ötletek. Miután jól ki mozogtuk magunkat, leültünk beszélgetni, ahol a gyerekek egy kis rávezetés után nagyon ügyesen megfogalmazták, hogy mi az, amitől szerintük szép a világ, boldogabb az élet. Megbeszéltük, hogy az élet szépségeit az érzékszerveinkkel érzékeljük, és egy- egy példa után csakúgy záporoztak a jobbnál- jobb ötletek, amitől boldogabbnak érezték magukat: egy fagyitól, ha csokit kaptak, ha játszhatnak a barátaikkal, ha anya mesét olvas nekik, ha süt a nap, és játszhatnak az udvaron,stb.
Egy másik alkalommal elmeséltük az Újra együtt című mesét, amit nagyon élveztek a gyerekek. A mese után kialakult egy kötetlen beszélgetés, aminek a végén mindenki mondhatott egy olyan dolgot, ami számára örömet okoz. Ekkor váratlan fordulatot vett az egész folyamat. Jár a csoportunkba három kislány, akik nevelőszülőknél élnek. Közülük az egyik örökbe fogadhatóvá vált, már nem mehet többé láthatásra, nem találkozhat a szülőanyjával. Ez a dolog nagyon megviselte őt, hiszen valahol úgy érezte, hogy ő sehova nem tartozik. A téma feldolgozása közben teljesen spontán kezdte sorolni, hogy neki milyen örömet okozott, amikor találkozott az anyukájával, játszhatott a testvérével, hogy együtt lehettek hogy neki mennyire rossz, hogy már nem lehetnek együtt, nem találkozhatnak. Be sem tudta fejezni, amit akart, mert olyan zokogásban tört ki. A többiek nem értették, hogy mi a baj, csak ült az ölemben, sírt. Természetesen én sem bírtam könnyek nélkül. Ott, akkor rengeteg feszültséget oldottunk fel benne, és folyamatosan erősítjük benne a jót, hogy olyan nénihez és bácsihoz költözik majd, akik nagyon fogják szeretni, hiszen régóta szeretnének már egy olyan szép és ügyes kislányt, mint ő. Ha nagylány lesz, felnőtt, akkor pedig megkeresheti az”igazi anyukáját”. Ettől a pillanattól kezdve sokat változott a viselkedése: az addig követelőző, kötekedő, hisztis, szélsőséges viselkedést produkáló kislány sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett. Persze azóta is foglalkoztatja a gondolat, hogy mi lesz, milyen lesz, de úgy érzem, a téma feldolgozásával hozzájárultunk ahhoz, hogy a lelke egy kicsit megnyugodjon. És biztosan állíthatom, hogy ez nekünk nem apró, hanem meglehetősen nagy örömet okozott.

Képek