Boldogságóra Program

Boldogságóra
2024-2025.

A nevelési év során a Boldogságóra foglalkozásokat a vegyes életkorú csoportomban tartottam. A csoportba járó gyermekek többsége lelkes, érdeklődő és könnyen motiválható volt, így bizakodással tekintettem a foglalkozások elé. Már a kezdetektől célom volt, hogy a Boldogságóra derűs, játékos és élményalapú tevékenységei által fejlesszem a gyermekek pozitív gondolkodását, érzelmi intelligenciáját, önismeretét és társas kapcsolatait.

Az első foglalkozásokat inkább a középső- és nagycsoportos gyermekek igényeihez igazítottam. Úgy éreztem, hogy a kiscsoportos, beszoktatós gyermekeknek még szükségük van időre, hogy biztonságban érezzék magukat az óvodai környezetben, így ők egy kicsit később kapcsolódtak be a programba. Nagyon hasznosnak találtam a kézikönyv mozgásos relaxációs gyakorlatait, amelyeket gyakran beépítettem a foglalkozások elejére – ezek segítették a lecsendesedést és a figyelem összpontosítását.
A foglalkozások állandó szereplője volt Boldog Dóra, a mesére hívó figura, akit a gyerekek azonnal megszerettek. Dóra minden alkalommal segített átlépni a hétköznapokból a mesék, érzések és tanulságok világába. A jelenléte segített abban, hogy a gyerekek nyitottabbá váljanak, bátrabban megosszák gondolataikat és érzéseiket.
Külön kiemelném Bagdi Bella meséit, melyek csodálatos módon támogatták a foglalkozások témáinak feldolgozását. Bár ezek a történetek a gyerekek életkorához képest hosszabbak voltak, mégis szinte mindig figyelmesen végighallgatták őket. Voltak, akik meg is értették a mesék mélyebb üzenetét, és gyakran közösen beszélgettünk a történetek tanulságairól. Ezek a mesék valóban elvarázsolták őket, és segítettek az érzelmi megélés, valamint az empátia fejlődésében is.
A témák feldolgozását mindig beszélgetőkörrel folytattuk, ahol a gyerekek kicsit nehézkesen, de őszintén, saját szavaikkal osztották meg gondolataikat és érzéseiket. Ehhez kapcsolódtak a tematikus mesék, dramatikus játékok, valamint a munkafüzetek rajzos, színezős feladatai. Minden téma kapcsán egy-egy szimbólumot is megismertek a gyerekek, melyet a foglalkozás végén kiszíneztek. Ezek a jelek segítettek a témák rögzítésében, és örömmel vitték haza az elkészült alkotásaikat.
A kézikönyv feladatai mellett saját ötleteimmel is színesítettem a foglalkozásokat. Igyekeztem kreatív, játékos módon megközelíteni a témákat, különösen figyelve azokra a gyerekekre, akik kezdetben nehezebben kapcsolódtak be.
A boldogságórák érezhetően pozitív hatással voltak a csoport közösségi életére. Csökkentek a gyermekek közötti konfliktusok, egyre gyakrabban tudták önállóan kezelni a nézeteltéréseiket. A bocsánatkérés és a megbocsátás is gyakoribbá vált, és még a kevésbé segítőkész gyerekek is megtapasztalták, milyen jó érzés jót tenni, segíteni másoknak. A nem építő baráti kapcsolatok fokozatosan javultak, és egyre inkább jellemzővé vált a támogató, elfogadó csoportlégkör.
Kedvenc zenénkké vált Bagdi Bella: Repülj velem című dala, amely nemcsak a foglalkozások alatt, hanem a nap bármely szakában is előkerült. A gyerekek gyakran spontán énekelni kezdték, amikor csak eszükbe jutott – akár játék közben, öltözésnél vagy pihenéskor. Ez a dal érzelmileg is összekötötte a csoportot, mindig felszabadult, örömteli hangulatot teremtett.
A szülők bevonására ebben az évben még nem nyílt lehetőség, de a következő nevelési év egyik célkitűzésem, hogy aktívabban kapcsoljam be őket a programba. Szeretnék számukra egy Boldogságóra bemutató foglalkozást tartani, hogy személyesen is megtapasztalhassák, milyen élményekkel gazdagodnak gyermekeik, és hogyan támogathatják ezt a folyamatot otthon is.
A foglalkozások során különös figyelmet fordítottam a differenciálásra. Minden tevékenységet úgy terveztem, hogy az a gyermekek egyéni képességeihez, adottságaihoz igazodjon. Igyekeztem mindenki erősségeire építeni, és változatos lehetőségeket kínálni az önkifejezésre. A rajzolás, mozgás, mesehallgatás, dramatikus játék és szabad alkotás mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek megtalálják a saját útjukat a boldogság témáihoz való kapcsolódásban.

A Boldogságóra foglalkozások számomra is fejlődési lehetőséget jelentettek. Bevallom, kezdetben nehezen, némi fenntartással indultam, mivel bár a Boldogságóra képzés kifejezetten élvezetes, inspiráló és lelkesítő volt, mégis úgy éreztem, nem kaptam elegendő gyakorlati útmutatást ahhoz, hogyan ültessem át a tanultakat a mindennapi óvodai életbe. Az első lépések során bizonytalannak éreztem magam, de ahogy elmélyültem a témákban, egyre magabiztosabb lettem. Útközben rájöttem, hogy a kézikönyv minden szükséges tudást és támogatást megad – csak türelmesen kell vele haladni. A felépítése logikus, a javasolt tevékenységek jól illeszthetők a gyerekek mindennapjaiba, és szabadon kiegészíthetők saját ötletekkel is. A kézikönyv így valódi társammá vált a folyamat során, és nagy segítséget nyújtott a foglalkozások megvalósításában.
Úgy érzem, sikerült megszerettetnem a gyerekekkel a foglalkozásokat – szívesen, örömmel vettek részt bennük, és a tapasztalatok alapján nemcsak a testi, hanem a lelki egészségük is fejlődött.
A közös élmények, Boldog Dóra meséi, Bagdi Bella varázslatos történetei, a „Repülj velem” című dal, a színezett szimbólumok és a sok közös nevetés, beszélgetés mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a program valóban boldogságot hozzon a csoportunk életébe. Bízom benne, hogy a következő évben még tovább mélyíthetjük ezt az utat – a gyerekekkel és már a szülőkkel együtt.

Szeptember – A hála gyakorlása

Szeptemberben újra találkoztunk az óvodásokkal, és elkezdődött az új gyerekek beszoktatása is. Már az első napokban sok öröm és nevetés töltötte meg az óvodát, amiért mindannyian hálásak lehettünk.
A foglalkozások során sokat zenéltünk és hallgattunk dalokat, amit nagyon élveztek a gyerekek. Eleinte még nem mertek táncolni, de hamar felszabadultak, és bátran csatlakoztak.
A gyerekekkel gyűjtöttünk „hálaköveket”, vagyis kis kavicsokat, amelyekhez egy-egy örömteli élményt társítottak. Beszélgettünk arról is, minek örültek aznap, mielőtt óvodába jöttek.
Ezután meghallgattuk „A kismadár és a csodafa” című mesét, ami segített jobban megérteni, mit jelent hálásnak lenni. A gyerekek saját példákat is hoztak: legtöbben a szüleiknek voltak hálásak, például játékokért vagy édességért. Megpróbáltuk elmagyarázni, hogy nemcsak tárgyakért lehet hálát érezni, hanem például ölelésért, figyelemért is.
A gyerekekkel együtt készítettünk egy nagy „Hála-fát”, ahova mindenki felragaszthatta, miért volt aznap hálás. Ez szép, közös alkotás lett, ami a pozitív élményeket mutatta meg.

Október – Az optimizmus gyakorlása

Októberben azzal foglalkoztunk, hogyan lehet pozitívan, optimistán gondolkodni – még akkor is, ha valami rossz történik velünk.
A foglalkozást egy rövid relaxációval kezdtük, majd körbeültünk, és megbeszéltük, mitől lehet valaki boldog vagy szomorú. Elővettük Szomorú Szilárd és Boldog Dóra képeit, amik segítettek az érzések felismerésében. A gyerekek sok saját élményt osztottak meg, volt, aki például azt mondta: „Anyukám elment boltba, az kicsit szomorú.” – amit együttérzéssel fogadtunk.
Ezután meghallgattuk a „Tódi Törpe varázsszemüvege” című mesét. A gyerekek figyelmesen hallgatták, majd elmondták, szerintük mit látott másképp Tódi a szemüveg segítségével.
A mese után mindenki elkészítette a saját varázsszemüvegét színes papírból. Nagy örömmel választottak díszeket – szívecskét, napocskát –, és elmesélték, miért azt ragasztják rá. Ezután megtanultunk egy kedves mondókát is, amit Tódi törpe mond a szemüveg viselésekor.
A „Mi lenne, ha…?” játékban olyan hétköznapi helyzeteket vettünk elő, amik elsőre bosszantónak tűnhetnek (pl. leesik a fagyi, esik az eső), és együtt kerestünk bennük valami jót. Például: „Ha esik az eső, ugrálhatunk a pocsolyában.”
A foglalkozás végén tükörjátékkal zártunk, majd színezés közben zenét hallgattunk. A gyerekek végül felragasztották az optimizmus jelét a „Boldogság várának” következő lépcsőfokára.
A gyerekek nagyon élvezték ezt a hetet – főleg a mesehallgatást és a szemüvegkészítést. Egyre ügyesebben gondolkodnak el azon, hogyan lehet másképp, pozitívabban látni a dolgokat.

November – A társas kapcsolatok kialakítása és ápolása

Ez a téma kiemelt szerepet játszik az óvodai nevelés során. A gyermekek szociális készségei nem velük született képességek, hanem a mindennapi élethelyzetekben formálódnak, erősödnek, melyhez biztonságos légkörre, érzelmi elfogadásra, és tudatos nevelői jelenlétre van szükség.
Csoportunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden gyermek érezze: fontos, szerethető, elfogadott tagja a közösségnek. Minden nap köszöntjük őket név szerint, mosollyal, gyakran öleléssel, ha igénylik. Nemcsak szavakkal, hanem nonverbális eszközökkel is jelezzük a törődést: egy simogatás, szemkontaktus, vagy csak annyi, hogy leguggolunk hozzájuk, mikor beszélünk velük.
Bevezettük a „Segítő napos” szerepkört. Minden nap más gyermek lett a segítő napos. Az ő feladata volt, hogy figyeljen a többiekre, kinek miben van szüksége segítségre, akár a játék során, öltözködésnél, mosdóhasználatnál. Egy kisfiú, aki korábban sokszor visszahúzódott, amikor „segítő napos” volt, büszkén segített egy kisebb társának kabátot húzni. A nap végén elmondta: „Most én is olyan voltam, mint te” – láthatóan erősödött az önbizalma és a közösséghez tartozás érzése.
A „postás játékot” úgy alakítottuk át, hogy a postás ezúttal ölelést „kézbesített”. A gyerekek körben álltak, és mindenki megkapta az ölelést, majd egy ölelésláncot indítottunk el. A játék végén mindenki megölelhette azt a társát, akit a legjobban szeret. A játék során előfordult egy kisebb baleset: az egyik kislány nagy lendülettel ölelte meg barátnőjét, aki elesett és beütötte a kezét. A helyzetet sikerült empatikusan kezelni: a megsérült kislányt megvigasztaltuk, majd arra bátorítottam, hogy fejezze ki megbocsátását az okozónak egy öleléssel. Ez nemcsak a konfliktus kezelését segítette, hanem megerősítette az érzelmi kapcsolatot is kettejük között.
A társas kapcsolatok nemcsak a gyermekek között, hanem a szülők és pedagógusok között is fontosak. Az őszi kézműveskedés alkalmával lehetőségünk volt arra, hogy a szülőket is bevonjuk. A közös díszek készítése és a közös étkezés erősítette a csoport közösségi élményét és a pedagógus- szülő, ill. szülők közti kapcsolatokat is mélyítette.
Egy „láthatatlan fonal” játékot is játszottunk. Egy gombolyag fonalat adtunk körbe, amit mindig annak dobtunk, akire valami jót tudtunk mondani (pl. „Ő segített nekem az öltözésben”). Minden gyerek elmondott legalább egy pozitív dolgot a másikról, a végén a fonal összekötött minket – szó szerint is. Ezzel erősítettük az összetartozás érzését, miközben fejlődött az empátiájuk és az érzelemkifejezésük, ami nagyon nehezen megy szóban.
A társas kapcsolatok fejlődése nem egyik napról a másikra történik, hanem apró lépésekből áll össze: egy ölelésből, egy kimondott kedves szóból, egy felajánlott játékból vagy egy megvigasztalt társ könnyeiből. Ezekhez a helyzetekhez azonban szükség van egy olyan környezetre, ahol a gyerekek megtanulhatják: kapcsolódni jó, törődni másokkal örömteli, és a közösség egy olyan hely, ahol mindenki számít.

December – Jó cselekedetek gyakorlása

A karácsonyi időszak minden évben különleges alkalmat kínál arra, hogy a szeretet, az odafigyelés és az egymásra való nyitottság témájával mélyebben is foglalkozzunk a gyermekekkel. A várakozás, a készülődés és az ünnepi hangulat közös élménye kiváló keretet ad a „jó cselekedetek” gyakorlásához, tudatosításához.
Beszélgető percek – mit jelent jónak lenni? A reggeli beszélgetések során közösen gondolkodtunk arról, mit jelent „jó cselekedetet” tenni, és hogyan tudunk a mindennapokban örömet szerezni másoknak. A gyerekek saját élményeiket osztották meg, például: „Segítettem apának fát pakolni.” „Segítettem anyának mosogatni.”
„Megosztottam a játékomat a testvéremmel.” A beszélgetések célja az volt, hogy ráérezzünk: a jóság nem feltétlenül nagy tettekben rejlik, hanem az apró figyelmességekben, amelyek mindannyiunk napját szebbé tehetik.
Szituációs játék – empátia és együttérzés fejlesztése. Egy közösen eljátszott szituáció segítségével azt vizsgáltuk meg, hogyan lehet segíteni, ha valaki – például az édesanyánk – fáradt, kimerült. A gyerekek ötletei őszinték voltak: „Hagynám aludni.” „Megölelném, mert az jó neki.” „Segítenék neki főzni vagy összepakolni.” A játék végén minden gyermek választott magának egy társat, akit játékosan megmasszírozott – vállat, hátat vagy karokat. Ezután megosztották egymással, milyen érzés volt kapni és adni. A legtöbben egyszerűen csak azt mondták: „Jó volt.” Ez a gyakorlat segítette őket abban, hogy megértsék, mit jelent valóban figyelni a másik emberre, felismerni az érzelmeit, és egyszerű gesztusokkal jobbá tenni a napját.
A foglalkozás játékos ismerkedő körrel indult („Kis barátom, hogy vagy?”), majd Bagdi Bella mozgásos relaxációjával (pl. „Napimádat”) segítettük a ráhangolódást. Ezután énekelgettük és mutogattuk a „Jó emberré csak szívemmel válhatok” című dalt. Beszélgettünk a jócselekedetekről, majd meghallgatták Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséjét. Ezután ritmushangszerekkel kísérve gyakoroltuk a mese végén lévő versikét. A mese mondanivalójához kapcsolódva szívecskéket készítettek: sógyurmából formáztak és díszítettek, vagy fa építőjátékokból raktak ki szívformát. A saját készítésű szívecskéket hazavihették, ezzel átélve az ajándékozás örömét. A foglalkozást a Bagdi Bella: Boldog vagyok című dal közös éneklésével és szabad tánccal zártuk. A „Jót tenni jó” üzenete a nap folyamán többször is megjelent a gyerekek viselkedésében – segítettek egymásnak, felajánlották játékukat. A foglalkozás elérte célját: a gyerekek megtapasztalták, hogy a jócselekedetek boldoggá tesznek bennünket is.

Január – Célok kitűzése

Beszélgetőkörrel kezdtünk: Mit szeretnétek megtanulni, elérni? Például: „Meg tudom tanulni egyedül felvenni a cipőmet”, vagy „Szeretném kirakni az egész kirakót egyedül”.
Mivel a gyerekek kifejezőkészsége korlátozott, képes kártyákat is használtunk, amelyek mindennapi, elérhető célokat ábrázoltak (pl. öltözködés, rendrakás, gyümölcsevés). A gyermekek ezek közül választhattak.
Játékos tevékenység – „Cél-labirintus”: A teremben egy „akadálypályát” alakítottunk ki, amelyen belül egy egyszerű feladatot kellett teljesíteni (pl. labdát elvinni a „célig”). A feladat során többször is hangsúlyoztuk: „Mi a célunk?” – „A labdát bevinni a kosárba.”
Ez segített megérteni, hogy a cél valami, amit szeretnénk elérni, és teszünk is érte.
Ha valakinek valamit sikerült aznap teljesítenie, akkor a kis szimbólumát felragaszthatta Boldogság vár 5. lépcsőfokára.
A gyermekek számára a cél fogalmának megértése eleinte nehézséget jelentett. Jobban kapcsolódtak a cél fogalmához, amikor konkrét tevékenységhez kötöttük azt (pl. labda bedobása, játék elpakolása). A kommunikációs nehézségek ellenére is szinte minden gyermek ki tudott választani egy célt a képes eszközök segítségével.
A célokhoz való visszacsatolás is fontos volt: amikor egy gyermek elérte a maga kis célját (pl. egyedül felvette a cipőjét), közösen örültünk vele, és megerősítettük benne a sikerélményt.

Február – Megküzdési stratégiák

A foglalkozás elején Pók néni levelét olvastuk fel. A levélben különféle feladatokat írt le Pók néni, amiket meg kellett oldaniuk a gyerekeknek ahhoz, hogy kiszabadítsák kedvenc plüssállataikat. A gyerekek izgatottan hallgatták a levelet, majd örömmel láttak neki a bátorságpróbának. Néhányan kezdeti bizonytalanság után is vállalták a részvételt, ami már önmagában a megküzdés jele volt. Nagyon lelkesek voltak, és amikor sikerült kiszabadítaniuk a plüssöket, nagyon örültek, és büszkék voltak magukra. Látszott rajtuk, hogy átélték a sikerélményt, és ez sokat jelentett nekik.
Ezután az „Aranykulcs” című mesét hallgatták meg, amiben Róza királylányt elrabolja a sárkány. A mese azonban több gyerek számára hosszú és nehezen érthető volt. Sokan elvesztették a figyelmüket, és a mese végén feltett kérdésekre is nehézséget okozott válaszolni. Gyakran eltérően, témától függetlenül válaszoltak. A „megküzdés” fogalmát nem igazán értették még.
A következő játék, a „Cápatámadás”, nagyon tetszett a gyerekeknek. Aktívan részt vettek benne, sokat mozogtak, nevettek, és bátran próbálták elkerülni a „cápákat”. Itt újra lehetőségük volt bátorságot mutatni és együttműködni.
A foglalkozás végén megküzdést jelképező színezőt kaptak, amit kiszíneztek. Egy jelet felragasztottunk a Boldogság vára a hatodik lépcsőfokára, a többit játék közben használtuk.
A farsangi bálon is megjelent a megküzdés témája: sok gyerek olyan jelmezbe öltözött, ami bátorságot, erőt mutat – például szuperhősök, rendőr, katona. Ez is mutatja, hogy szívesen azonosulnak olyan szereplőkkel, akik képesek legyőzni a nehézségeket.
A gyerekeknek még nehéz megérteni, mit is jelent pontosan a megküzdés, de a játékos feladatokon keresztül már átélték, milyen az, amikor bátornak kell lenni, kitartani, és végül sikerül valamit elérni.

Március – Apró örömök élvezete

Ezen a boldogságórán arról beszélgettünk, hogy nemcsak a nagy dolgok tesznek boldoggá minket, hanem az egészen aprók is. Néha egy ölelés, egy kedves szó, egy napsütéses nap vagy egy finom reggeli is örömet tud okozni.
A relaxáció és az „Imádok élni” ének után, Boldog Dóra megszólaltatta a csengőt, majd kezdte is a mesére hívó mondókát. Egy rövidke mesét mondtam el a gyerekeknek:
„Pici Panka apró örömei”
Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Pici Panka. Nem volt sok játéka, nem volt mindig mindenből a legszebb vagy legújabb, de Panka tudott örülni a legapróbb dolgoknak is.
Reggel, amikor felkelt, kinézett az ablakon, és meglátta a napfényt – mosolygott. Aztán a cicája odabújt hozzá – még nagyobbat mosolygott. A reggeli kakaó finom volt – már boldogan dudorászott. Az oviban a barátnője megfogta a kezét – Panka szíve megtelt melegséggel. Az óvónéni megsimogatta a buksiját – ez volt a nap fénypontja.
Panka este, lefekvés előtt mindig megszámolta, hány kis öröm érte aznap. Volt, hogy csak három, máskor nyolc is összejött. Azt mondta: „Az apró örömök olyanok, mint a virágmagok. Ha összegyűjtöm őket, egyszer nagy boldogság lesz belőlük!”
És így is lett. Panka megtanult boldog lenni a legegyszerűbb dolgoktól is.
A mese után megbeszéltük, ki mit értett meg belőle. A gyerekek megosztották, nekik mik az „apró örömeik”. Ilyeneket mondtak: „Amikor megölel anya.” „Ha a testvérem megosztja velem a játékát.” „Amikor az óvó néni megdicsér.” „Ha süt a nap és kint játszhatunk.” „Amikor csokit kapok.”
Ezután rajzoltak, ill. színeztek egy-egy képet arról, mi okoz nekik örömet. Ezeket egy kis dobozba tettük, amit „Örömdoboznak” neveztünk el. Megbeszéltük, hogy ha valaki szomorú, bármikor megnézheti, és eszébe juthatnak a jó dolgok.
Játszottunk egy „Boldogság-kör” játékot is: mindenki mondott egy apró dolgot, aminek örülni szokott, majd továbbadta a mosolygós labdát a következő gyereknek.
A Boldogságóra kézikönyv meséjét (Góliát- az óriás és Pirinkó- a törpe apró örömei) egy másik alkalommal meséltem el a gyerekeknek. A fiúk körében azonnali jó motiváció volt a dínó, a mese után örömmel ki is színezték a meseillusztrációs képet, és az Apró örömök jele sem maradhatott ki (napocska), melyet sokan segítség nélkül vágtak ki.
A gyerekek jól érezték magukat a foglalkozáson, sokat mosolyogtak, lelkesen osztották meg saját élményeiket. A mese segített abban, hogy jobban megértsék: a boldogság nem mindig a nagy dolgoktól jön. Az apró örömöket is észre kell venni – és meg is lehet tanulni örülni nekik. A beszélgetés, rajzolás és játék során a gyerekek megnyíltak, és megtapasztalták, mennyi kicsi boldogság vesz minket körül nap mint nap.

Április – Megbocsátás
A foglalkozást a „Hervad a virág, éled a virág” mozgásos relaxációval kezdtük. A gyerekek örömmel utánozták a mozdulatokat, segített nekik megnyugodni, ráhangolódni. Ezután meghallgattuk a Ho’oponopono című lágy, nyugtató zenét, amely tovább fokozta a csendes figyelmet. Majd felolvastam a kézikönyvben szereplő kedves verset a megbocsátásról. A vers után Boldog Dóra megszólaltatta a csengőjét, majd a mondókával a mese világába hívtam a gyerekeket. Elmondtam a „Tündéri bocsánat” című mesét. A mese után kérdéseket tettem fel a történettel kapcsolatban. A beszédesebb gyerekek saját élményeikről is beszéltek. Egy kisfiú például azt mondta, hogy ő is egyszer tündérrel találkozott, de látszott, hogy csak szeretne valamit mondani.
„Varázsszavak” játékot játszottuk. A gyerekeknek mondatokat kellett alkotniuk olyan szavakkal, mint: bocsánat, kérlek, köszönöm, sajnálom. Ez sokuknak nehézséget okozott – volt, aki csak egy-egy szót tudott kimondani, mások próbálkoztak mondatokkal is. Egy kisfiú például így fogalmazott: – „Bocsánat, hogy elvettem a babát.” Kisebb segítséggel sokan sikeresen megfogalmaztak rövid, kedves mondatokat.
A foglalkozást a Kowalsky meg a Vega – Varázsszavak című dallal zártuk. Többen elkezdtek mozogni, dúdolni a zenére, jó hangulatban fejeztük be a közös részt.
A foglalkozás végén, aki még szeretett volna, kiszínezhette a Megbocsátás szimbólumát. Néhányan közben meséltek arról, mikor kértek már bocsánatot. Ez a szabad alkotás segítette a gyerekeket az érzelmi feldolgozásban, és lehetőséget adott az egyéni elmélyülésre is.
Több gyermeknek még nehézséget jelent kimondani a „bocsánat” szót, ezért különösen fontos, hogy ez a téma megjelenjen a mindennapokban is. Remélem, hogy ez a foglalkozás segített abban, hogy bátrabban merjék kifejezni érzéseiket, és idővel könnyebben tudjanak bocsánatot kérni egymástól.

Május – Testmozgás

Élettani és fejlesztő hatása miatt az óvodai életben kiemelt feladat a mozgásfejlesztés, ezért mindennapjainkban jelen van a mozgás, és igyekszem példamutatásommal is még jobban motiválni, az egészséges élet felé terelni a gyerekeket. Úgy gondolom, nem csak hozzám, hanem a gyerekekhez is ez a téma áll a legközelebb, hiszen ők szinte mindig futva közlekednek, és a mozgásos játékokat szinte minden gyerek szereti.
Tízórai előtt, amikor már mindenki megérkezett a csoportba, a mesére hívó, bevezető mondókánkkal sikerült minden gyermeket a szőnyegre csalogatni. A relaxációs gyakorlat új volt számukra, de örömmel és könnyen elsajátították. Majd mesével kezdtem a rávezetést. A mese kissé hosszú volt, mégis érdeklődéssel, figyelmesen végighallgatták még a kisebbek is. A történet üzenetét – hogy a király miért volt beteg, és aki sokat mozog, egészségesebb lesz – volt, aki rávezetés nélkül megértette. Röviden megbeszéltük, hogy milyen fontos is a testmozgás. Elmeséltem nekik, hogy gyerekkoromban milyen sokat sportoltam, versenyeztem, de még most is nagyon szeretek futni, biciklizni, táncolni, és minden érdekes, számomra még új sportokat kipróbálni. Milyen jó dolog a családdal vagy barátokkal túrázni, mert a természet, a friss levegő és főképp a mozgás feltölt, boldoggá tesz. Sajnos a különböző sportágakról nagyon kevés ismeretük van, hiszen a mi óvodásaink legtöbbel csak a tv-ben találkozhatnak. Maga a „sport”, „sportág” szóval is az most ismerkedtek meg. Ezután a „Bagdi Bella: „Jól érzem magam boogie” című dalt hallgattuk meg. A gyerekek örömmel énekelték és mozogtak a zenére. Az általában visszahúzódó gyermek is most mosolyogva énekelte a refrént, és csatlakozott a többiekhez a mozgásban is.
A jó időt és a gumival fedett udvarrészt kihasználva a foglalkozás következő része az óvoda udvarán valósult meg. A gyerekek nagyon élvezték, hiszen már reggelente azt kérdezgetik, mikor megyünk az udvarra. A játékos mozgásos gyakorlatokat nagy lelkesedéssel végezték, mindenki talált számára sikerélményt nyújtó feladatot. Jómagam is szeretek játszani, sok sikerélményt ad, látva ahogy nő a gyerekek önbizalma, bátrabbak lesznek, ügyesednek. A különböző gyakorlatoknál segítségnyújtással vagy szükség esetén a feladat könnyítésével differenciáltam. Versengések közben a gyerekek figyelmesek, óvatosak voltak egymással. A nagycsoportosok bátorító szavakkal biztatták a kisebbeket.
A foglalkozás végén légzőgyakorlatot és „villámlazítást” végeztünk, hogy a gyerekek lenyugodjanak. A zárókörben mindenki elmondhatta, mi tetszett neki a legjobban. Több gyermek a buborékfújást és a zenés tornát említette.
A foglalkozás célja megvalósult, hiszen a gyerekek örömmel mozognak, és megtapasztalták, hogy a mozgás nemcsak hasznos, hanem boldoggá is tesz bennünket. A mese, a mozgásformák és a zene segítették őket abban, hogy megértsék: a mozgás jó dolog, és a testünkért érdemes törődni. Az élményszerű, játékos megközelítés jól illeszkedett a csoport fejlettségi szintjéhez.

Június – Fenntartható boldogság

Mivel az óvodai búcsúünnepség után a legtöbb gyereknek megkezdődhetett a várva várt nyári szünet, ezért a csoportlétszám drasztikusan lecsökkent, az utolsó, júniusi Boldogságóra egy mesével és beszélgetéssel telt. Visszatekintettünk az elmúlt hónapokra: felidéztük, mire emlékeznek a Boldogságórákból, kinek mi tetszett a legjobban – melyik mese, dal, szimbólum vagy játék volt a kedvence.
Mivel az év során végigjártuk a boldogság lépcsőfokait, és feljutottunk a Boldogság várába, zárásként készítettünk egy közös, vidám fotót is emlékül. Ez méltó lezárása volt az egész éves közös munkánknak, és remek lehetőség arra, hogy megünnepeljük, milyen sokat fejlődtünk együtt az év során – lelkileg és közösségileg egyaránt.

Képek