Boldogságóra Program

Boldogság óra: A hála gyakorlása

A Boldogság órát a Hálafa mesével vezettem be.
A mesére hívó mondókánkra, mindenki leült a szőnyegre, mert tudták, hogy valami izgalmasat rejt a tarisznyám.
„Egyszer régen nagyon régen,
kint jártam a mese réten,
amint mentem, amint jártam,
tudjátok, hogy mit találtam?
Semmi mást csak egy mesét, kezdem is az elején.”
A gyerekek elhelyezkedtek, amire elmondtam a mondókát, majd elővettem az általam készített filc kesztyűt, amire a mese állatait helyeztem fel, a mese elmondása közben.
Nagyon felkeltette már az az érdeklődésüket, hogy ott „várakoztak a filcből készült esztétikusan elkészített állat figurák. Végig motiválva voltak, mert várták, miért kerül majd fel a következő állatka.
Amikor véget ért a mese, leginkább a csiklandozás, nevetés ragadta meg a gondolatukat, arra reagáltak.
Arra a kérdésemre, hogy mivel lehet meggyógyítani a fát? – öleléssel, simogatással, odabújunk hozzá, volt a válasz.
A nyugodtabb kislányok, kisfiúk, elmondták az érzéseiket, azok a kisfiúk, akik egy kicsit nehezebben kezelhetők, Ők meg is mutatták rajtam, egy erősebb öleléssel, hogy mivel lehetne felvidítani a fát.
Megbeszéltük, hogy ez nagyon jó gondolat, de egy picit óvatosabban, mert ők nagyon erősek, nem mindenki ilyen erős és fájhat ez az ölelés. Megmutattam, hogy én hogyan ölelem meg, és kértem adja tovább, hogy visszérjen hozzám az ölelés. Körbe ülve helyezkedtünk el, így ment sorban az ölelés. Egy kisfiú nem akarta tovább adni, így megkértem az előző tovább adót, hogy adjon még egy ölelést, és majd XY később, amikor kedve lesz, és úgy érzi, fogadjuk bármikor az ölelését. Itt alkalom nyílt arra is, hogy elmondjam, nem mindenki szereti, ha megölelik, elég egy simogatás, illetve milyen jó szóval tudnák felvidítani, mert a Hálafa is rácsodálkozott, hogy Ő milyen sok jót tett az állatkákkal.
A gyerekek erre nem tudtak válaszolni, csak egy kislány mondta, hogy XY szépen tud rajzolni.
Erre a felvetésre, már a többiek is bekapcsolódtak, de inkább csak a külső tulajdonságoknak adtak hangot. Szép a pólója, jó világítós cipője van, szuper kocsit hozott.
Felelevenítettem egy nemrég történt esetet, amikor az udvaron elesett az egyik társuk és XY ment oda hozzá megvigasztalni, majd sokáig játszott vele, focizott, hogy ne legyen szomorú.
Elgondolkoztak ezen, de már hosszan ültek, sokáig beszélgettünk, éreztem, hogy elvesztem a figyelmüket, ha ezt még folytatjuk. Feljegyeztem magamnak, hogy majd csinálunk egy ilyen beszélgetést, amikor a mellettük ülőről kell mondani valami jót.
Ezután a szőnyegen felálltunk, elmondtuk az
Nap, nap fényes nap, sugaraid bontogasd!
Vigyázz rám, napsugár, a boldogság megtalál. –mondókát a mozgással összekötve.
Ez újra felkeltette az érdeklődésüket, mozogtak, hiszen ez a korosztály keveset tud ülni, nem tud nem mozogni.
2x elmondtuk a mondókát, majd az asztalra helyeztem a színes kartonokat, és kértem Őket, hogy rajzolják körbe a tenyerüket. Aki nem tudta, neki segítséget nyújtottam. Volt, aki már elment játszani, de később visszatért a tenyérrajzoláshoz, mert látta milyen szép művek készülnek. Differenciáltam a nyírásnál, valaki már körbe tudta nyírni, volt, akinek a kanyaroknál kellett a segítség, de előfordul, akinek én nyírtam ki, mert magához képest, értékeltem már azt is, hogy odajött és körbe rajzolhattam a tenyerét.
Az elkészült tenyerekbe, beragasztottam a fényképüket, és ezt kiraktuk az öltözőbe.
Az elkészült alkotást megcsodáltuk, megkerestük rajta mindenki tenyerét, fényképpel, egyénileg megdicsértem őket, hogy milyen szépen körbe rajzolta, milyen türelmes volt, segített a társának is, kitartó volt. Ez még alkalmat adott arra is, hogy még egyszer felelevenítsük, hogy a kis állatok is elmondták a fának, hogy mennyi mindent köszönhettek neki.
Az öltözőben kint maradt az elkészült Hálafa, amit megmutathattak a szülőknek, és hallottam amint a meséről beszélgetnek, illetve, hogy megdicsérik egymást, köszönetet mondanak a segítségnyújtásért.
Elértem, amit szerettem volna, de a mesét még sokszor felelevenítem, és ők is eljátszhatják a kesztyű bábbal.

Képek