Kisvárdai Egyesített Óvoda Móricz Zsigmond úti tagintézménye, 4600 Kisvárda, Móricz Zsigmond út 4/B

- Csoport neve: Katicaescsigabiga
- Kisvárdai Egyesített Óvoda Móricz Zsigmond Úti Tagintézménye
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (62 megtekintés)
Foglalkozásainkat a hónapban minden alkalommal relaxációval indítottuk. A relaxációkat szívest, örömest végezték a gyermekek. „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok” relaxációt kedvelték a legjobban, így ezt a gyakorlatot – nap közben – is több alkalommal végeztük. A hónapban közösen mondogattuk a „Szép nap, ölelj át most engem” című dalt. Ehhez folyamatosan más-más gyakorlatokat, ötleteket találtunk ki a gyermekekkel, például: párban éneklés, körben éneklés, koreográfia. A témát, hónap elején az „Add tovább a falevelet” játékkal vezettük be mind a két csoportba. Először csak egy darab falevelet indítottunk körbe a csoportokban, majd fokozatosan növeltük a számukat. Célunk az volt, hogy mindenkihez jusson el a falevél, így figyeljenek kis pajtásaikra, kövessék nyomon, hogy ki az akinél már járt s ki az aki még nem kapott falevelet. A játékba természetesen a szülőket is bevontuk, kik örömmel segítették a játék menetében a gyermekeket. A gyermekek és a szülők gyűjtőmunkában is részt vettek ezen hónapban. „Gyűjtögessünk” címszó alapján, aki csak tudott, őszi terméseket hozott óvodánkba. Mi, óvodapedagógusok matricákkal jutalmaztuk ezen gyermekeket. A hónap végén összehasonlítottuk kinek gyűlt össze több matrica, ki vett aktívan részt a mindennapok során.
A munkafüzetünkben a 3. oldalon található feladatot minden gyermek ügyesen oldotta meg.
„Kerekerdő kalandra hív téged…” mondókát és Boldog Dórát bevonva a téma feldolgozására, a gyermekeknek mi, óvodapedagógusok olvastuk el a „Hálafa” történetét, majd közösen beszéltük meg a hozzá kapcsolódó kérdéseket. A fa mondókáját nagyon megkedvelték a gyermekek, ami véleményünk szerint annak köszönhető, hogy óvodánk udvarán van egy hatalmas, öreg gesztenye fa, amit nagyon kedvelnek a gyermekek és HÁLÁSAK vagyunk ennek a fának. Hogy miért is? A gyermekek véleménye: nyáron ő ad nekünk hűvöset, ősszel ad nekünk a terméséből, és még levelet is küld nekünk, tavasszal pedig újra éled, virágzik aminek mindig örülünk. Az egyik csoportban a gyermekekkel így hálaleveleket festettünk, melyre különleges technikát alkalmaztunk. Egy papír dobozba helyeztük a már előre kinyomtatott falevelet. Diókat festettünk be barnára, zöldre, pirosra, sárgára, majd beledobtuk a papírdobozba. A gyermekek a papírdobozt mozgatva jobbra-balra, fel-le, festették színesre a HÁLA levelüket. A másik csoportban tépés technikával HÁLA levelet ragasztottak a gyermekek. Minden gyermeknek lehetősége adódott a napok folyamán, hogy megbeszéljük ő miért HÁLÁS és kinek HÁLÁS?! Ezt segítették mindennapi foglalkozások, például a közös fahéjas, sült alma készítése. A virágot, mint a hála jelét napi szinten lerajzolta valaki a csoportban, melyért mi óvodapedagógusok is hálásak voltunk.