Hálabefőtt

Hálabefőtt

Az első osztályos gyerekek nem tudnak még írni, így üzeneteket sem, illetve rajzban sem mindenki elég kifejező ebben a korban.
Bevezetés: Szóban kezdtünk el beszélgetni a fogalomról, hogy mi a hála szó jelentése. Aznap volt iskolánkban a Szent-Györgyi Olimpia eredményhirdetése, egy érmet kapó kislánynak eszébe jutott, hogy az érem, a saját ügyességének eredménye. Innentől egy lánc kezdett kialakulni, mindenkinek eszébe jutott valami, tudott kapcsolódni a témához.
Ügyesen összegyűjtötték, hogy életükben miért lehetnek hálásak: szüleim dolgoznak, pénzt keresnek, hogy játékaim, ruháim legyenek, a konyhás nénik főznek nekünk ebédet, testvérem vigyázz rám, szép a környezetünk, vannak fák, erdők, virágok, finom ennivalókat ehetünk, nem fázunk, fűtés van a teremben, igazgató néninek, mert ha nagyon meleg van, a klímát használhattuk. Jött a legnehezebb rész, a témához kapcsolódóan, ami elhangzott, keresni kellett ahhoz passzoló tárgyakat, ami emlékezteti, kinek vagy minek legyen hálás. Miután összegyűjtötték, egy nagy üvegbe beletették, sőt, egy kislány egy fakanállal össze is kavarta, mintha tényleg befőttet készítettünk volna.
A végén összegeztük, hogy miért lehetünk hálásak: megfogalmazták, hogy milyen jó Visontán élni, mert béke van, vannak növények, nincs árvíz, nem fázunk, nem éhezünk, szép ruhába járhatnak iskolába, segítenek a társak, ha leesik a ceruza vagy radír a földre, programok vannak, oklevelet kaphatnak, játékok vannak, amikkel játszhatnak.

Képek