Boldogságóra Program

„Adventi Boldogság cseppek”

Iskolánk 10.D osztályos tanulói december 14.-én és 15.-én egy kis bátorító, szívhez szóló, üzenettel, és szaloncukorral kedveskedtek az adventi villamos utasainak.
Az MVK ZRT. szívesen fogadta iskolánk diákjainak kezdeményezését, így a délelőtt folyamán több, mint 350 boldogság üzenetet csempésztek a gyerekek minden ember szívébe, miközben a villamos a Tiszai pályaudvartól, egészen a Felső-Majláth végállomásig haladt. Nagy örömet okoztak a különféle karácsonyi jelmezbe bújt diákok a fiatalabb, és az idősebb utasoknak is.

Osztályunkban egy hatalmas Adventi Kalendárium lóg a falon. Ennek a zsebeibe minden napra egy pozitív üzenet, tanulságos történet várja a gyerekeket. Ezek az üzenetek a következőek:

Értékes vagy!
Egy professzor felmutat egy 10.000 Ft-os bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:
„Ki szeretné ezt a bankjegyet?” minden gyerek felemeli a kezét.
Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:
„Továbbra is szeretnétek?” a kezek ismét az égbe emelkednek.
Majd eldobja a gyűrött bankjegyet, ráugrik és eltapossa.
Ezután újból megkérdi:
„Még mindig akarjátok a pénzt?” a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.
A professzor ekkor így szól:
” Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől.
Habár ezt a 10.000 forintot összegyűrtem, rátapostam és eldobtam, ti továbbra is szeretnétek ha a tiétek lenne, mert a bankjegy értéke nem változott, még most is 10.000 forintot ér!
Sokszor az életben ellenkeznek veletek, emberek visszadobnak és elutasítanak titeket. Azt érzitek, hogy már nem ér semmit a létetek, de a ti ÉRTÉKETEK nem változik SOHA azoknak az embereknek, akik valóban szeretnek titeket.
Még akkor sem, amikor a legrosszabb passzban vagytok, az emberi ÉRTÉKEITEK, TOVÁBBRA IS UGYANANNYIT ÉRNEK.”
SOHA NE KÉTELKEDJETEK magatokban, mindig ugyanannyit értek, sőt többet, de SOHA KEVESEBBET!”

A valódi gazdagság
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
– Nos, mit gondolsz erről az útról?
– Nagyon jó volt, apa!
– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
– Igen.
– És mit láttál meg mindebből?
– Azt apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékre pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csendben, mire a kisfiú hozzátette:
– Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

A boldogság titka
Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.
Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába.
Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.
–Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
–Uram én is olyan boldog szeretnék lenni, mint Te. Megmutatod nekem hogyan érjen el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
–Neked megmutatom a boldoggá válás titkát! Gyere velem és nagyon figyelj!!!
Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát: a szívemben és az eszemben.
A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit követned kell egész életedben.
Az első lépés az:
–Tudd , hogy Isten mindig veled van és ezért szeretned kell Őt és hálát adnod neki , mindazért amid van.
A második lépés az:
–szeretned kell önmagad és minden lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
–Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok. Sokat várok magamtól.
Nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni.
Ezt hívják: MAGAS ÖNBECSÜLÉSNEK.
A harmadik lépés:
–Gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz.
Vagyis, ha azt gondolod okos vagy, viselkedj okosan.
Ha azt gondolod képes vagy, tedd meg, amit kitűzöl magad elé.
Ha azt gondolod nincs akadály, amit le ne tudnál győzni, akkor tűzzél ki célokat és valósítsd meg őket.
Ezt hívják: MOTIVÁCIÓNAK.
A negyedik lépés:
–Ne irigyelj senkit azért amilye van, vagy ami ő maga.
Ők elérték céljukat, Te érdd el a sajátjaidat!!!
Ötödik lépés:
— Ne őrizz a szívedben haragot senki iránt, mert ez az érzés nem engedi, hogy boldog légy!
Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts!!!
Hatodik lépés:
— Ne vedd el azt ami nem a tiéd , mert a természet törvényei szerint, ha valakitől elvesznek valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit te elvettél.
Fizesd meg a tartozásodat, add vissza ami nem a tiéd.
Kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti.
Így biztosítod a békédet.
Hetedik lépés:
–Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van, hogy szeressék és tiszteljék.
Nyolcadik lépés:
— Mindig mosolyogva kelj fel, fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban. Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van. Segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem kapsz cserébe. Figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat. Nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK!!!!

Boldogság
– Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
– Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
– Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked’? – kérdezte a Mester.
– Esküszöm, bármit megteszek.
– Jól van. Hány állatotok van?
– Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
– Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
– Boldogság? – Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
– Menj haza – mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
– Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas! (Anthony de Mello)
 
„Hosszú idővel ezelőtt, a Nap és az Északi szél arról vitázott, hogy ki volt a legerősebb az univerzumban.
Mindegyikük azt gondolta magáról, hogy ő volt a legerősebb és leghatalmasabb személy a világon.
A Nap azt mondta: „Én vagyok a leghatalmasabb, mert az egész világot fel tudom melegíteni.”
De az Északi szél ezt vitatta: „Én vagyok a legerősebb, mert képes vagyok nagy hajókat elfújni az óceánon.”
„Azt mondom döntsük el ezt egyszer és mindenkorra” – mondta a Nap.
És tehát a Nap minden erejével sütött, az Északi Szél pedig olyan erősen fújt ahogyan csak tudott, de
egyikük se tudta megmondani ki volt az erősebb, mert túlságosan világos és szeles volt mindkettőjüknek, hogy ezt lássák.
Együtt megegyeztek arról, hogy ezt egy teszttel fogják eldönteni.
Gyorsan körülnéztek, hogy találjanak valamit amin tesztelni tudnák az erejüket.
Alattuk az út mentén, egy férfi utazott a hegyeken keresztül.
Egy nagy kabátot viselt, amit szorosan begombolt.
A Nap és az Északi Szél eldöntötte, hogy az lesz a győztes, aki rá tudja venni az utazó férfit, hogy a kabátját levegye.
Az Északi Szél próbálta ki a hatalmát először, minden erejét összeszedve fúj le az útra.
De minél erősebben fújta a hideg és bömbölő szeleit, annál szorosabban fogta össze a didergő férfi a kabátját maga körül.
Végül az Északi Szél kimerülten feladta.
„Rendben, talán nem sikerült rávennem, hogy levegye azt a kabátot” – mondta az Északi Szél. „De miből gondolod, hogy neked sikerülne? Ha én nem tudtam, senkinek nem fogja tudni!”
„Azt majd meglátjuk.” – mondta a Nap.
A Nap egy barátságos mosolyt sugárzott az utazó férfira, a fényével és a melegével sütött rá.
Az utazó azonnal levette a kabátját és sütkérezett a meleg napfényben.
Az utazó felnézett a napra és mosolygott a gyönyörű időre, amit a nap nyújtott.
Tehát a Nap egy fontos leckét tanított az Északi Szélnek:
„Mindig legyél kedves és szívélyes másokhoz.”

Szerzetes
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
– Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
– Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit – mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
– Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
– Saját arcunkat látjuk a kútban!
– Bizony, amíg zavartam a vizet – mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.

 
86 400 másodperc
„Képzelj el egy bankot, ahol minden reggel 86.400 forint kerül a számládra. Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán. Hát akkor mit lehet tenni?

Természetesen használd fel MINDET! Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az IDÖ. Minden reggel 86.400 perccel gazdagabbak vagyunk. Minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem marad egyensúlyban. Soha nem lesz több, egy perccel sem. Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden új este újra felégeti a maradékot. Ha elmulasztod felhasználni az aznapi betéted értékét, elveszik. Soha nem kapod vissza. Nem íródik jóvá másnap. A jelenben kell élned a mai betétet használva. Befektetni, hogy a lehető legtöbbet tudj vásárolni egészségből, boldogságból és sikerből! Az óra forog. Csináld ma, a lehető legtöbbet! Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÉV, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÓNAP, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÉT, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÓRA, kérdezd meg szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér EGY PERC, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér EGY MÁSODPERC, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér EGY TIZED MÁSODPERC, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A Tegnap történelem. A Holnap rejtelem. A Ma ajándék!”
 
A szeretet mindent megold!
Egy asszony kijött a házból és három szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:
“Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek benneteket, gyertek be és egyetek valamit!”
“A ház ura itthon van?” – kérdezték.
Nem – válaszolta az asszony. – Nincs itthon.
“Akkor nem mehetünk be” – felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!”
Az asszony kiment és újra behívta az öregeket.
“Együtt nem mehetünk be a házba” – felelték.
“Miért nem?” – kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett:
“Az ő neve: JÓLÉT.” – mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta:
“Ő SIKER és én vagyok a SZERETET.” Majd így folytatta:
“Most menj vissza a házba és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült.
“Ez nagyszerű!” – mondta. “Ebben az esetben hívjuk be JÓLÉTET! Hadd jöjjön be és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett vele egyet.
“Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a SIKERT?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:
“Nem lenne jobb a SZERETETET behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.”
Hallgassunk a menyünkre! – mondta a férj a feleségének.
“Menj, és hívd be SZERETETET, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget:
“SZERETET, kérlek, gyere be és legyél a vendégünk!
SZERETET felállt és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte JÓLÉTET és SIKERT: “Én csak SZERETETET hívtam, ti miért jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak:
“Ha JÓLÉTET vagy SIKERT hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel SZERETETET hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.”
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!

 
A cserépedény
Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
– Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
– Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk.Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, milyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

 
A két angyal
Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.
A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében.
Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt.
Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:
„A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.”
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn. A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.
Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal.
Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévo lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg.
Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.
„A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.”
Ha bízol, csupán arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az előnye. Amíg nem telik el egy kis idő, ezt nem veszed észre….
Néhány ember eljön az életünkbe és gyorsan elmegy… Néhány ember barát lesz és marad egy kicsit… gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön.. és mi eléggé hasonlóak vagyunk, mert barátságot kötöttünk.
A tegnap történelem. A holnap misztérium. A ma ajándék. Azért is hívják Present-nek is. Úgy gondolom, hogy ez valami különleges…
Élj és élvezz minden pillanatot.
 
A kórtermi ablak
Két, súlyosan beteg férfi ugyanabban a kórházi szobában feküdt.
Csak az egyikük volt képes ülni, és ő volt az egyedüli, kinek ágya az ablak mellett volt a szobában.
A másik férfi egész nap csak feküdni volt képes.
Mindennap ebéd után, a férfi, aki ült, leírta szomszédjának, hogy milyen a kilátás.
A másik férfi mindig izgatottan várta ezt.
Az ablak egy parkra nézett egy gyönyörű tóval!
A tóban hattyúk úszkáltak a háttérben látszó táj pedig elképesztően szép volt.
Az ablak mellett ülő férfi részletesen írta le a látottakat, így társa képes volt elképzelni a tájat.
A napok csak úgy teltek.
Egy reggel azonban, amikor a nővérek bementek a szobába, láttok, hogy az ablak mellett lévő férfi álmában meghalt, békében.
A másik férfi megkérte a nővéreket, hogy költöztessék ágyát az ablak mellé. A nővérek eleget tettek a férfi kívánságának, majd egyedül hagyták.
Erőlködve megpróbált felkönyökölni, hogy kinézzen az ablakon. Azonban nem látott semmi mást, csak egy téglafalat.
Behívta a nővéreket és megkérdezte tőlük:
,,Hogyan volt képes a szobatársam látni mindazt, amit nekem mesélt?”
A nővér azt válaszolta, hogy: ,,A férfi, aki meghalt, vak volt és még a falat sem láthatta.”
Egyszerűen csak annyit akart, hogy társa jobban érezze magát.
Nincs annál nagyobb boldogság, mint másokat boldoggá tenni, annak ellenére, hogy neked is van.
Az igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.

 
Dzsingisz kán és sólyma

Kazahsztánban tett látogatásom alkalmával alkalmam volt kísérni egy csoport vadászt, akik sólymot használnak fegyverként. Csak azt akarom mondani, hogy ebben az esetben arról van szó, hogy a természet átmegy a ciklusán. Tolmács nélkül voltam, és ami probléma lehetett, áldásnak bizonyult. Mivel nem tudtam beszélni velük, jobban figyeltem arra, hogy mit csinálnak: láttam, hogy a mi kis menetünk megállt, a sólyommal rendelkező férfi kissé eltávolodott, és levette a madár fejéről az ezüst csuklyát.

A madár repült, körözött a levegőben, majd egy jól irányzott támadásban lecsapott a földre, és nem mozdult tovább. Közelebb értünk, és láttuk, hogy a karmaiban róka van. Ugyanaz a jelenet aznap reggel többször is megismétlődött.

Még a faluban megkérdeztem, hogyan tudták kiképezni a sólymot, hogy tegyen mindent, amit látott, amíg az okosan gazdája karján nem ült. Senki sem tudta, hogyan magyarázza meg: azt mondták nekem, hogy ez a művészet nemzedékről nemzedékre halad, az apa tanítja a fiának, és a fiú megtanítja az övének. Ezért eszembe jut egy legenda:

Egy reggel a mongol harcos, Dzsingisz kán és kísérete vadászni indult. Míg társai nyilakat és íjokat cipeltek, Khan a karján tartotta kedvenc sólymát, amely jobb és pontosabb volt, mint bármelyik nyíl, mert az égre emelkedhet, és mindent láthat, amit az emberek nem láthatnak. A csoport lelkesedése ellenére azonban nem találtak semmit. Csalódottan Dzsingisz kán visszatért táborába, de nem azért, hogy kicsalja csalódottságát. Elvált a környezettől, és úgy döntött, hogy egyedül tér vissza.

A vártnál hosszabb ideig voltak az erdőben, Khan pedig nagyon fáradt és szomjas volt. A nyári meleg miatt a patakok szárazak voltak, és nem talált hűlni addig, csoda! látta, hogy egy szivárvány csöpög le néhány szikláról. Abban a pillanatban elhúzta magáról a sólymot, kivette a kis ezüst serleget, amelyet mindig hordott, töltött egy darabig, és megtöltötte, majd amikor készen állt az ajkához emelni, a sólyom kikapta kezéből a csészét, és eldobta tőle. Khan dühös volt, de mivel ez volt a kedvenc állata, úgy gondolta, hogy szomjas is lehet. Felkapta a kelyhet, megtisztította és újratöltötte. Félig megtelt pohárral a sólyom ismét letépte és kiöntötte a folyadékot.

Dzsingisz kán imádta állatát, de tudta, hogy nem hagyhatja, hogy megbecsüljék. Ezúttal előhúzta a kardját, felvette a kelyhet, és elkezdte tölteni, egyik szemét a szökőkúton, a másikat a sólymon tartva. Amint ivásra készen állt, a madár ismét repült felé. Khan egyetlen pontos ütéssel átlyukasztotta a mellkasát.

De a víz csepegése már megszáradt. Elhatározta, hogy iszik, és a forrást kereste. Meglepetésére a közepén holtan látta a régió egyik legmérgezőbb kígyóját. Ha megitta volna a vizet, meg is halt volna. Khan a holt sólyommal tért vissza a táborba. Elkészítette a madár arany reprodukcióját, és az egyik szárnyára vésette: „Még ha egy barát olyat is csinál, ami nem tetszik, akkor is a barátod.” És a másik szárnyon: „Minden düh által mozgatott cselekvés kudarcra van ítélve.” (VAGY)

 
A sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
A szeretet megszólította:
– Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
– Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
– Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
– Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! – Válaszolt a Büszkeség, – itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
– Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
– Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
– Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
– Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
– Az Idő volt- mondta a Tudás.
– Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?
A Tudás válaszolt: – Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben Szeretet!

A kerítés

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakirõl. Az elsõ nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következõ hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerûbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.
Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem, vagy meg tudta állni, hogy rosszat mondjon valakirõl. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésbõl. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki: „Fiam, szépen viselkedtél, büszke vagyok rád, hogy így megváltoztál.
Állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakirõl, megsebzed õt. Egy ugyanolyan sebet hagysz az õ lelkében, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, a seb örökre ott marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb talán örökre ott marad. A szóbeli, sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi.
Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka lehet az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.

Képek