Boldogságóra Program

Az Önbizalomprogramot az Egészséges önbecsülés témával kezdtük. Úgy hangolódtunk a témára, hogy az előkészített Szófelhőprogramba a diákok beírták, hogy szerintük, hogy mi jellemző arra, akinek egészséges az önbecsülése.
Ezután kiosztottam kis cetliket, melyeken állítások voltak, s elmondták, hogy akire ez jellemző az alacsony, egészséges mértékű, vagy túlzott önbizalommal rendelkezik. Már itt állandóan különvéleményt fogalmazott meg egy olyan lány, akit az elmúlt tanévben is megpróbáltam terelgetni a kevesebb önzés, és egészségesebb szintű önbizalom felé. Gyakorlatilag olyan szemléletet képvisel, hogy joga van átgázolni bárkin, hogy elérje azt, amit szeretne. Jó volt, hogy itt most szembesült azzal, hogy sokan gondolkodnak másképp, mint ő. (Korábban négyszemközt beszélgettem vele ilyesmiről, ha láttam, hogy így viselkedik a többiekkel.) Az alacsony önbecsülés jellemzőin nem volt nézeteltérés köztük, a magas vagy egészséges önbecsülés megítéléséből fakadó vita pedig jó előkészítése lett a következő feladatnak.
Önbecsüléssel rendelkező vagy egy öntelt ember mondhatja-e az általam felolvasott mondatokat? Ezt kellett megállapítaniuk. Besorolták őket, de hozzátették ügyesen, hogy függ a szituációtól és a hangsúlytól is, hogy hova sorolhatjuk az adott állítást. Ki is próbáltunk közülük néhányat, hogy lássuk, mi kell ahhoz, hogy ugyanaz az állítás egész mást jelentsen. Eljátszották mindkét helyzetben a kiválasztott kijelentéseket.
A következőkben megegyeztünk abban, hogy akkor lehet egészséges önbecsülésünk, ha ismerjük azokat a tulajdonságainkat, amikben jók vagyunk, és azokat, amikben fejlődnünk kell. Kiosztottam köztük kétféle mosolygó virágrajzot – választhattak, illetve rajzolhattak volna maguktól is, de mindenki a kész rajzot választotta -, és arra kértem őket, hogy a szirmokba írják bele vegyesen az erősségeiket, és a fejlesztendő területeiket. Voltak, akik úgy oldották meg, hogy egyértelmű volt, mire lehet máris büszke, és mi az, amin még dolgoznia kell, de sokaknál ez nem derült ki, és elkezdődött egy találd ki játék köztük, hogy a másik szerint miben kell fejlődni, miben jók. Hagytam, mert ezzel is visszajelzést kaptak, hogy mennyire jól látják magukat. A virágokat ki is színezték kedvük szerint.
Ezután részenként olvastuk a Luca széke című történetet. (Azért választottam ezt, mert Balázzsal már foglalkoztunk legutóbb, igaz, más befejezést találtak ki, mint a könyvben. Másrészt, amit ebből tanulhattak, azt most aktuálisabbnak éreztem számukra.)
Az első etap után megkérdeztem, hogy mit mondhatott nagypapa Lucának, erre bíztatásokat mondtak, nem annyira javaslatokat, még mikor erre felhívtam a figyelmüket akkor is ilyeneket mondtak: Higgy magadban! Fog ez menni!
A második egység után főleg tanulmányhoz kapcsolódó sikereket mondtak. Miért fontos az önbecsüléshez a siker, azt mondták, hogy legyen önbizalmuk. Fokozatosan vezettem rá őket, hogy az életünk során kapott pozitív vagy éppen negatív visszajelzések nagyban meghatározzák a magunkról alkotott véleményünket.
A már korábban említett lány most is tiltakozott, őt nem érdekli, hogy mások mit mondanak. Megbeszéltük, hogy ez persze jó, ha az ember időnkét kap negatív visszajelzéseket, amiket nem érez reálisnak, tudja is tapasztalatból, hogy akik mondják nem jóindulatúak hozzá, akkor nem szabad elcsüggedni, de ha tömeges az ilyen vélemény, akkor el kell gondolkodni, hogy nem kellene-e mégis valamin változtatnunk. Erre elmesélt ez a lány egy esetet, ahol az ő egyik ismerősét nem szerették, mert olyan magánakvaló típus volt, és a többiek miatt kommunikatívabb, társaságibb lett, és valóban megszerették, de ő maga rosszul érezte magát ebben a szerepben. Ennek kapcsán beszéltünk arról, hogy olyan esetben változtassunk, amikor magunk is érezzük, tudjuk, hogy a mások jelzései miatti változásunk számunkra is építő. Például, ha önzők vagyunk, akkor válhatunk önzetlenebbé, és azt a többiek visszajelzik, akkor úgy érezzük, hogy jobb nekünk, és nem csak azért, mert a többiek jobban szeretnek, hanem azért is, mert mi is örülünk a változásnak, érezzük, hogy fejlődtünk, jobbak lettünk.
A következő egység után nem rajzoltuk le a széket, mert már volt ilyen jellegű feladat, hanem csak megbeszéltük a széklábak, vagyis az önbecsülés elemeinek (feltétel nélküli önértékelés és önszeretet, illetve a személyes növekedés) jelentését és „varázsszavait”. A történet befejezése után már nem volt idő az összegző feldolgozáshoz javasolt kérdések megbeszélésére, pedig nagyon szerettem volna, de majd ezzel ismétlünk legközelebb.

Képek