Megküzdési stratégiák a Maci csoportban

Megküzdési stratégiák a Maci csoportban

A Boldogságóra program 6. hónapjának a témája a megküzdési stratégiák. Minden gyereket érnek negatív események, olyan helyzetek, amikor fájdalom, feszültség éri őket, amikor meg kell küzdeniük egy számukra nehéz feladattal. Célunk az volt, hogy a játékok és a beszélgetések során rávezessük őket arra, hogy türelmesek és kitartóak legyenek a megoldásokban.
A relaxációs feladatok közül az arclazítást választottam, majd eljátszottunk, hogy hóemberek vagyunk és a nap melege által elolvadunk. A feszítő – lazító gyakorlatok nagyon jó stressz- és szorongásoldó hatásúak, jobb közérzetet biztosítanak.
Többször hallgattuk Bagdi Bella: Ellazulni jó című dalát, leginkább alvásidő előtt. A dal segített a gyerekeknek ellazulni, megnyugodni, ráhangolódni az alvásra.
A téli hónapokban sokat és sokszor voltak betegek a gyerekek a csoportban. Ezért elhatároztuk, hogy megküzdünk a betegségekkel. Tízórai előtt, mielőtt kimegyünk a mosdóba, a gyerekek kapnak egy kis kanál mézet. Majd a tízórainál minden nap más-más gyógyteát: citromfű, kamilla, fürtös menta, csipkebogyó, hársfa teát ittunk. A gyerekek mindig érdeklődve kérdezték, hogy aznap milyen gyógyteát fogunk inni. Amikor gyümölcsöt, zöldséget eszünk, tudatosítjuk bennük, hogy amit eszünk, egészséges, sok benne a vitamin és jót tesz a szervezetünknek. A vizuális foglalkozás során teáscsészét készítettünk a gyerekekkel, zsírkréta és vízfestés technikával.
Kiscsoportunkban a gyerekek kudarctűrése kialakulóban van. Még nehezen küzdenek meg egy-egy nagyobb akadállyal, ezért segítségre, bátorításra van szükségük. Főleg az öltözködés területén jelentkeznek nehézségek. Ilyenkor a „Meg tudod csinálni!”, a „ Ne add fel!” biztató, bátorító szavak sokat jelentenek nekik.
Egyik nap a csoportszobában tornáztunk a gyerekekkel. Játékból erdőben sétáltunk, vékony hídon mentünk át, kanyargós ösvényen futottunk, köveken ugráltunk. Mivel sokat játszunk velük mímes drámajátékokat, nem volt meglepő, hogy az egyik kislány az üvegtégla felé mutatott és azt kiáltotta, hogy „Ott egy ház!”. Természetesen beleszőttem a történetbe, és odamentünk a gyerekekkel megnézni „házat ”. Majd megkérdeztem tőlük, hogy ki lakik a házban? Azt felelték, hogy a boszorkány. A házat megnéztük, majd folytattuk a tornát. Később egy másik kislány is felkiáltott, hogy „Ott egy ház!”. Egy kisfiú pedig, hogy „Ott egy kígyó!”. Megnéztük azt a „házat” is, majd rögtönözve kitaláltam egy történetet. A másik házban lakik a kígyó, aki valójában egy elvarázsolt királyfi, akit a boszorkány kígyóvá változtatott. A kígyó házában találtunk egy „levelet”, amelyben arra kéri a kígyó a gyerekeket, hogy segítsenek neki visszaváltozni királyfivá. Ezért a gyerekeknek ki kellett állniuk mindennap egy-egy próbát, hogy a kígyó visszakaphassa királyfi alakját. A gyerekek nagyon örültek a feladatnak. Megbeszéltük, hogy segítünk a királyfinak és megküzdünk, hogy elérjük a célunkat.
Az első próbatétel az volt, hogy soroljanak fel és mondjanak el annyi mondókát, verset és éneket, amennyit csak tudnak, azok közül, amiket az oviban tanultunk. Nagyon ügyesen tízet sikerült összegyűjteni. A gyerekek örültek, amikor számolva mind a tíz ujjamat kinyitottam. Láttam rajtuk, hogy ezt a számot nagyon soknak tartják.
A második próbatétel során megküzdöttünk a sárkánnyal. Egy kartonból készült célba dobó játékot játszottunk. Színes kislabdákkal kellett a gyerekekkel a sárkányt eltalálni. A játék végén a tábla el is dőlt, így a sárkányt sikerült legyőznünk.
A harmadik próbatétel a tornateremben felállított padokból, zsámolyból, egyensúlyozó eszközökből készült akadálypálya volt. A gyerekeknek „hegyen föl és le, folyón, mocsáron” kellett végigmenniük. Majd egy krokodil hátán úszva (zöld guruló deszkán) kerülték meg a lakatlan szigetet.
Végül a királyfi elveszett kincseit kerestük meg a csoportszobában. A gyerekek szorgalmasan keresték. Mindent megtettek, hogy megtalálják az összeset. Miután megtaláltunk minden kincset, a kígyó visszaváltozott királyfivá. Megszólalt a reneszánsz zene és Mirkó királyfi vendégül látta a gyerekeket a palotájában. Az egyik kislány kérésére a lakoma után közösen táncoltunk a zenére.
A játékok által még közelebb kerültünk egymáshoz. Nagyon tartalmas, élményekben gazdag hónapunk volt. Továbbra is biztatjuk őket a problémák megoldására, és nagy hangsúlyt fektetünk az érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Képek