Boldogságóra Program

A februári téma okozott némi fejtörést számomra, mivel értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozom. Hogyan is közelítsem meg a megküzdési stratégiákat, hogy értsék is? Valójában azt sem nagyon tudják elmondani, hogy mit éreznek. Mivel a téma célja, hogy olyan eszközöket adjunk a kezükbe, amivel le tudják győzni a distresszt, ezért a fokozatosság elvét követve, a probléma beazonosításával és a probléma által kiváltott érzelmek tudatosításával kezdtem. Különböző szituációkat vázoltam fel nekik, korábban elmesélt problémáikból ( összeveszés barátnővel, bántalmazás, elhagyatottság, csúfolódás, szerelmi bánat stb.) Megbeszéltük, hogy mit éreztek, hol érezték? Így beazonosítottunk érzelemként a haragot, félelmet, szomorúságot, idegességet. Az érzés helyének pedig megjelölték a fejet a szívet és a hasat. Ezután megkértem őket, hogy válasszanak valami olyan tevékenységet, amit szeretnek csinálni és úgy érzik, hogy segít, amikor „rossz érzés” van bennük. Többen a puzzle kirakást választották, de volt, aki színezett, vagy a laptopon zenét hallgatott. Tehát már valamilyen megküzdési stratégiával rendelkeznek, ha még nem is tudatosan és az érzelemközpontú megküzdés jellemző rájuk. Természetesen vannak olyan problémák, amik nem megoldhatók ezekkel a tevékenységekkel, a mélyebb sérelmeket fel kell dolgozni. Sokszor nem is mernek vagy akarnak beszélni róla. Mivel a tanulóim egy része állami gondoskodásban él, így a téma további feldolgozására egy olyan mesét választottam, amivel könnyen tudnak azonosulni. A választásom A só című mesére esett. Először megnéztük, aztán elbáboztam nekik az érzelmek kidomborításával, végül ők is elbábozhatták, amit nagyon élveztek. Majd beszélgetőkörben mindenki felvehette a királylánybábot és a helyébe képzelve magát elmondhatta mit is érezhetett, amikor elzavarta az apja, vagy amikor a sötét erdőben egyedül volt. Feszültségoldásként megbeszéltük a mese pozitív üzenetét, hogy a rossz dolgok után minden jóra fordul és, hogy a megbocsájtás milyen fontos. Majd relaxáció következett, amiben már mindenki nagyon ügyes és szeretik is. A relaxáció által szerettem volna megmutatni nekik, hogy a félelmetes sűrű erdő ,amiben a királylány menekült nem is olyan szörnyű, ha másként tekintünk rá. Elképzeltük, hogy a lombokon átsüt a napsugár, lágyan megsimogatja az arcukat, a madarak vidáman énekelnek. A szellő játszadozik a hajukkal stb., csupa kellemes élményt, majd a végén eljutottunk egy csodálatos hóvirágmezőre. A relaxáció végeztével megvalósítottuk a korábban elkészített hóvirágokból és az általuk mondott biztató szavakból a hóvirágmezőt, ami a királylánynak nyújtott segítséget. Jó volt ilyen nyugalmasan zárni a témát, mert bizony a feldolgozás során voltak nehéz és megrázó pillanatok, hangzottak el olyan mondatok,- hogy én soha nem fogok megbocsájtani. Persze voltak vidám és megmosolyogtató pillanatok is. Egyik ilyen, amikor egy zsáknyi bábból kellett kiválasztaniuk a szereplőket és ők királyfinak a számtalan más lehetőségből a színes bőrű bábot választották, mert az hasonlít az egyik osztálytársukra és szerintük kell lenni olyan szereplőnek is.

Képek