Boldogságóra Program

Reggeli körünket egymás köszöntése után relaxációval kezdtük. A gyerekek egy-egy plüss játékot tettek a hasukra, majd arra koncentráltak, hogy szép lassú belégzésekkel megemelgessék azt. Lágy zene segítette az ellazulást. (Rendszeresen gyakorolják ezt a technikát, főleg kolléganőmmel, aki gyermekjógát tanít.) Érzelem manócskák képeit ragasztottuk föl a kockás ládáink elejére. A gyerekekkel megbeszéltük, melyik manó arca milyen érzést tükröz. Mindenki megkapta a saját jelét és fölragaszthatta ahhoz az érzelemhez, amelyet éppen érzett. Megbeszéltük, hogy bármikor át lehet ragasztani őket a nap folyamán másik helyre és el kell mondani, miért éppen oda tette. A gyerekek nagy örömmel rakták ide-oda a jeleket és egyre jobb indoklásokat, magyarázatokat adtak az okokra.
Másnap megnéztünk egy mesét „Hiszti manóról”, és arról, hogyan lehet legyőzni őkelmét: ha dühösek vagyunk valamiért, toporzékolás helyett nagy levegőt veszünk és megfeszítjük minden izmunkat, majd kifújjuk a levegőt. mire háromszor megcsináljuk, elszáll a mérgünk. Tanultunk hozzá egy verset is: Balla Piroska: rosszkedvet elűző mondókáját. A vershez „toporzékoltunk” ülve, állva, hason fekve, hanyatt fekve és végén, mikor a lufi, amibe belefújtuk a mérgünket messze szállt, csak a jókedv maradt utána.
Szerdán összegyűjtöttük az érzelmeket ismét képek alapján és csoportosítottuk őket. Megbeszéltük, hogy a rosszak ellen, valahogy küzdenünk kell, hisz nem csapkodhatunk, kiabálhatunk, mikor olyan kedvünk van. Gyűjtöttünk olyan dolgokat,amelyek megnyugtatnak: anya ölelése, rajzolás, megbeszélés egy baráttal, és megmutattam a „csillag légzést” : ujjaikat körbe rajzolják egyenként a mutató ujjukkal, mikor fölfelé halad: belégzés, ha lefelé, kilégzés. Végül lerajzolhatták, hogy érzik magukat.
Csütörtökön új játékot hoztam: Boribon beszélgetős érzelmi intelligencia fejlesztős játékát. Alig fértünk el az asztalnál, mindenki ki akarta próbálni. Jókat beszélgettünk, kivel mi történt, hogy érzi most magát és mit szeretne kérni.Volt egy veszekedős kártya is, ehhez megtanultunk egy kibékülős mondókát: Béke, béke barátság, mi volt ez a szamárság? Ha még egyszer összeveszünk, azon nyomban kibékülünk. Nagy sikere volt, a nap folyamán többször is hallottam tőlük.
Pénteken a mérgelődésről beszélgettünk, mert többen is beszéltek csúnyán, óvodába nem illően. Megbeszéltük, hogy persze, néha jól esik valamit mondani, mikor dühösek vagyunk, de persze nem mindegy mi az. Így hát mókás káromkodásokat gyűjtöttünk, amit bátran használhatnak, senki nem botránkozik meg rajta: A kakas csípje megy! A kutya ugorja át az árkot! Irgum-burgum bútorraktár…. a végén grimasz TV-vel zártuk a beszélgetést: két tenyerünk a két vállunkon, keresztben magunk előtt. A felső karunkat fölemelve kikukucskálunk és valamilyen grimaszt vágunk. Nagy nevetésekkel zártuk a foglalkozást.

Képek