Boldogságóra Program

Egy éléskamra polcain üres befőttesüvegek sorakoztak. Ott voltam én is közöttük. Sokkal kisebb voltam náluk, szerényen megbújtam mögöttük. Lassacskán elfogytak a körülöttem lévők. De én maradtam. Én senkinek sem kellek. Nem töltenek befőttet vagy lekvárt belém. Én semmire sem vagyok jó. Mintha elfeledkeztek volna rólam. Rossz volt ez a csend.
És ekkor, egy kis kéz megfogott, levett a polcról és elindultam valahová.
– Le ne ejts! – kérleltem őt.
Nem tudom meddig tartott az utam, mikor egy asztalon voltam már és voltak mellettem üres üvegtársaim is.
– Hová kerültem? De nem volt időm tovább töprengeni.
Papírt vágtak, ragasztottak rám, festegettek, nem értettem a dolgot. Már nem voltam átlátszó és kicsi. Nagyobbnak éreztem magam. Akkor én is számítok valakinek. De mi lett belőlem? Besötétedett és társaimmal együtt elindultam valahová. Egy kis világító mécses került belém és a többiekkel együtt csodálatosan világítottunk az éjszakában.
– Milyen jól sikerült a te lampionod! – szólt egy gyerek.
– Igen. – büszke is vagyok rá. – mondta a kis gazdám. Jövőre is elhozom a hagyományos lampionos felvonulásunkra.

Képek