Boldogságóra Program

Az éven az első, a programban pedig már az ötödik Boldogórát tölthettük együtt! Szinte hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt és a gyermekek azóta is nagy örömmel vesznek részt minden egyes foglalkozáson. A havi témánknak megfelelően elképzeltem, hogy hogyan is fog ez a foglalkozás lezajlani, de ember tervez, Isten végez, és ez a mai napra is teljességgel igaz lett. Reggel, amint megérkeztek a gyermekek a csoportunkba, már igen emelkedett hangulatban voltak. Ez nem tudom, minek volt köszönhető, de valahogy össze kellet rázni a csapatot. Nekem már meg is volt az első célom! A kezdő relaxációnk nem volt éppen szokványos, hiszen a végén szoktunk ellazulni, kikapcsolni, de abban a pillanatban, azt éreztem, hogy most kell ezt megtennünk! Ezért a napot egy relaxációs zenével kezdtük, igyekeztem nekik olyan utasításokat adni az ellazulás alatt, amivel egy kicsit lelassulnak, lecsendesednek és nyugodtabbakká válnak. Nagy örömömre ez be is vált. Ezt követően körbe ültünk a szőnyegen és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit is jelent a cél, hogyan tudjuk elérni azt. Igazán felnőttes célokat mondtak a gyerekek, például: „szeretnék traktort vezetni”, vagy „szeretnék főzni anyukámnak, meg apukámnak. Ritkán hallottam azt, hogy valaki szeretne például iskolába menni, vagy megtanulni egy szép verset az óvodánkban nemsokára megrendezésre kerülő Ki-mit-tud?-ra. Emiatt terelgetni kellett a gondolataikat és „gyerekesebb” célok felé irányítani őket. A program munkafüzetének segítségével sikerült olyan célokat előtérbe helyezni, mint a megtanulni úszni, cipőfűzőt kötni, biciklizni stb. Ennek elmélyítése érdekében ki is színeztük a munkafüzet kis ábráit, kivágtuk őket és a csoportunk virágába, a margaréta virágba fel is ragasztottuk. Aztán Boldog Dóra csengettyűje megszólalt és tudták a gyermekek, hogy a mese következik. Nagyon aranyosan mondták már Boldog Dórával a versikét és mire befejeztük, mindenki a szőnyegen, a megszokott helyén ült. Szinte elvarázsolva hallgatták a mesét és igyekeztem most a képzelőerejükre támaszkodni, nem készítettem semmilyen illusztrációt, hanem inkább hagytam, hogy mindenki a saját képére formálja meg a mese hőseit, szereplőit, a tájat. Ezt követően megbeszéltük, hogy kinek, milyen színű lett a képzeletbeli vára, hogyan nézett ki János, a szépséges királykisasszony, a boszorkány…..A mese végén azt láttam, hogy megértették a mondanivalóját, a kérdésekre szinte tökéletes válaszokat adtak és ez nagy büszkeséggel töltött el. A mese után megérkezett hozzánk a Postás (a dajka nénink), aki egy levelet hozott a Margaréta csoport számára. A levélben az állt, hogy az óvodánkban is valahol el van rejtve 12 darab boríték, melynek megtalálásához 12 darab kép tartozik. Minden borítékban egy-egy olyan helység képe látható, amit szintén össze kell illeszteni ahhoz, hogy tudják, mi a következő helyszín, és ahol megtalálhatják az újabb borítékot. A csoport célja az legyen, hogy kiderítsék, mit rejtenek a borítékok. Izgalmasnak ígérkezett a feladat és nagy lelkesedéssel kezdtünk neki. Hogy lendületet vegyen a keresésünk és mégjobban fokozzuk a lelkesedét, előtte meghallgattuk a „Van nekem egy álmom” című dalt és ezt követően bontottuk ki az első borítékot. Az óvoda teljes területén elhelyeztem lábnyomokat, amelyek a helyes irányt mutatták és azokat követve jutottunk el az újabb és újabb helyszínek felé. A borítékokat úgy raktam, hogy ne legyen könnyű azokat megtalálni, de azért ne is szegje kedvüket, ha azonnal nem látják meg. A borítékokban az óvodai helységek képeit vágtam szét és amíg azokat nem rakták össze, addig nem tudták, hogy mi lesz a következő állomás. Szinte hosszú perceket vett igénybe a „kincskeresés” , amíg eljutottunk az utolsó képhez is. Érdekes volt megtapasztalni azt, hogy néhány kisgyermek, aki nem az elsők között találták meg a képeket, mennyire nehezen tűrték a kudarcot, milyen gyorsan adták volna fel a keresést, és hogy mennyire szükségük volt arra, hogy biztatást, pozitív megerősítést kapjanak. Az utolső képpel visszaérkeztünk a csoportszobánkba, ahol kíváncsan illesztették össze a daragkákat és ennek eredményeképpen megkaptuk a BOLDOGVÁR képét. Nagy öröm volt látni őket, hogy boldogok, hiszen a kitűzött célunk teljesült! Megdícsértem őket és megbeszéltük, hogy a kitartás, a türelem, a magabiztosság mind-mind fontos ahhoz, hogy az álmaink, a céljaink teljesüljenek. Zárásképpen kiszíneztük a célok elérésének jelét, elhelyeztük a következő lépcsőfokon és elénekeltük a nagy slágerünket a Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalt. Kértem a gyermekeket, hogy otthon is beszéljenek a témáról, meséljék el, hogy milyen volt a napunk és hogy hogyan érezték magukat a kincskeresés ideje alatt. Fárasztó, de tanulságos napunk volt együtt.

Képek