Jót tenni jó!

A héten a Hála gyakorlásával foglalkozunk behatóbban. A keddi napot szántam arra, hogy megtartsam a boldogság foglalkozást, de emellett a többi napba is belecsempésztem egy-egy szociális kompetenciát fejlesztő elemet. Kedden a szabad játék során bekapcsoltam a Szép nap című dalt, mire elkezdtem megfogni a gyerekek kezét és körbejártuk a csoportot. Ezt követően, amikor már szép számmal összegyűltünk, leültünk a szőnyegre. Egy kicsit hallgattuk még a zenét, annak szövegére mozgásos elemeket találtunk ki (nyújtsd a kezed az égbe, öleld meg magad stb.) Majd körbeadtam egy diót és kértem őket, hogy adják tovább egymásnak. Nehezítésképpen még két diót is beraktam a körbe. A játék során célom volt, hogy megtanuljanak odafigyelni a gyerekek egymásra. Majd beszélgettünk arról, hogy mit köszönhetünk az óvoda udvarán lévő diófának (árnyékot ad, tisztítja a levegőt, diót ad stb), ezt követően pedig arra tértünk ki, hogy egymásnak miért lehetünk hálásak. Úgy tapasztaltam nehezebb megfogalmazni a gyerekeknek, hogy egymásnak mit köszönhetnek meg, hiszen még nem figyeltek arra, hogy másban mi a jó. Ez a beszélgetés után egy „Hála Katica” készítésére invitáltam a gyerekeket, amely során mindenki megcsinálta a saját kis petty nélküli bogarát. Nap végén leültünk közösen a szőnyegre és elmondtam a csoportnak, hogy úgy tudnak pöttyöket szerezni a katicára, ha másokkal jó szívűek, kedveskednek egymásnak. Ez a Katica kellően motiváló hatással bírt, ugyanis egész héten arról számoltak be a gyerekek, hogy ki mivel kedveskedett a másiknak. Ezeket a jó cselekedeteket mindig hangosan kiemeltük és megköszöntük egymásnak, hogy ilyen jó szívűek voltak. A hét végére már jó sok pöttyel rendelkezett a Katica, amit aztán a gyerekek hazavittek és kértem őket, hogy a jó cselekedetek gyakorlása, a kedveskedés otthon is folytatódjon, hogy a szülők is hálásak lehessenek.
Mindemellett azt tapasztaltam, hogy a Szép nap című dal, annyira megnyugtatta a csoportot, hogy a mindennapos mese előtt ezt hallgattuk, hogy egy kicsit elcsendesedjenek a gyerekek, ráhangolódjanak a témához fűződő mesékre. A mesék a szürethez, az őszi időjáráshoz kapcsolódtak, de mindbe belefűztem a hála kifejezést, hogy a mesék által is megtapasztalják, hogyan és miért lehetünk valakinek hálásak.

ooo