Boldogságóra Program

A munkát csak a 2. héten tudtuk elkezdeni a témában. A gyerekeknek nem mondtam óra elején, hogy most boldogságóra fog következni, mert elkezdtek kamaszodni, és egyre több az ellenkezés egyre több iskolai és érzelmi dologgal kapcsolatban.
Az óra elején megkérdeztem őket, hogy hogyan érzik magukat; hogy vannak? Keresgéltem nekik emojikat is, azokból is válogattak. Eredetileg azt terveztem, hogy aki negatívabb érzelmekről számol be, attól megkérdezem, hogy mit tehetünk érte, de meglepetésemre túl sokan voltak, így taktikát változtattam, és azt kérdeztem meg, hogy szerintük mi okozhatja (iskola, zuhogó eső, bezártság); majd afelé tereltem a témát, hogy szerintük normális-e, hogy ilyeneket is érzünk. (Nem lehetünk mindig boldogok és vidámak…) Megbeszéltük, hogy ilyenkor nem tudunk mit tenni a körülmények ellen, tehát nekünk kell nézőpontot változtatni, és keresni valami jót, érdekeset, hasznosat, ami más fényben tünteti fel a napunkat…
Egy szokatlan dologra kértem őket ezek után: mindenkit felültettem törökülésben a pad tetejére, és ott próbáltuk meg végrehajtani a napraforgó-gyakorlatot. Egyrészt egy más helyzetben ültek (nagyon élvezték), másrészt kicsit megmozgattuk a gerincüket is, ami az egész napos padban ülés miatt is fontos. A mellkas kiemelésével folytattuk, és beszélgettünk közben a tartás fontosságáról, ami hatással van hangulatunkra is (nem szabad görnyedtnek lenni: védekező tartás).
A padról leszállva és elpakolva középről azokat kipróbáltuk a „fordított nézést”, azaz szerepeket osztottunk, kik mit csinálnak, és 2-2 fő kijött, hogy fordítva is megszemlélje a világot. Nem volt jó ötlet, a lányok egy része képtelen volt megcsinálni. Szerencsére bevittem Örkény erről szóló egypercesét, amiből részleteket olvastam fel, és szinte mondatonként értelmeztük. Rájöttek hamar, hogy ismét a nézőpont-változtatásról van szó, és arról, hogy a humor mennyi problémán át tudja segíteni az embert.
Az óra végén ők maguk is kérték a meditációt. (Most arra próbáltam terelni őket, hogy a mellkasukra koncentráljanak, és érezzék azt, hogy mennyi erő és bizalom van bennük.) Ennek során kipróbáltuk a „buborékban elengedem…” gyakorlatot, ami meglepően jól sikerült. A meditáció végén megbeszéltük, hogy ki hány buborékot engedett fel.
A következő osztályfőnöki óránkon nagyon sok más dolgunk is volt, de egy kis időt szakítottunk még arra, hogy elkezdjük a néma fényképész gyakorlatát. Én kezdtem, és készítettem néhány osztályképet róluk. Annyira tetszett nekik, hogy alig várják, hogy ők is kipróbálhassák. Mivel ilyen időszakot élünk, mindig sok a hiányzónk, mindig más kép fog róluk készülni, és mindig próbálok majd valami témát kitalálni, hogy milyen érzelmet vagy mozdulatot kell belevinni. Ezzel a társas kapcsolatok témáját is előkészítem, hiszen sok egyéb fénykép is fog készülni róluk, a barátokról, a mókás arcokról… Ezeket pedig majd az adventi kalendáriumban szeretném felhasználni (nem csokis, nem ajándékos!).

Képek