A hála gyakorlása

119943168_1233274777028532_8849478873628593440_o.jpg

Az első témával és magával a Boldogságórával való ismerkedést egy egész hétre terveztem a nagycsoportos korú gyermekeknek a Katica csoportban. Mindenki számára újdonság volt még, ezért lelkesen készültem és izgatottan vártam a gyerekek reakcióját. Az előkészületek során egy 70 x 100 cm-es nagyméretű kartonra megfestettem a Boldogságvárat, amely a 10 lépcsőfok legtetején található, hogy minél jobban tudjam szemléltetni az előttünk álló út hosszúságát, utalva arra, hogy majd tudják érzékelni az idő múlását, a megtett lépcsőszámok láttán (honnan indultunk, hol tartunk és még mennyi lépcső van hátra). A lépcsőn mindig csak az aktuális téma lépcsőfoka kerül kifestésre a hét elején, és a hét zárásaként pedig felhelyezzük a szimbólumot a megtett lépcsőfokra. Illetve törekedtem arra, hogy kialakuljon egy rituálé és motiváció, amiről felismerik, hogy boldogságóra/tevékenység következik, így állandó kellékként a tevékenységek bevezetéséhez elkészítettem fakanálbáb formájában „Boldog Dórát”, aki a mesélés során van mindig a segítségünkre. A foglalkozásokat pedig a Boldogságmondókával kezdjük mindig.
Az első napon a hangsúly a bevezetésen volt. Elsőként a várról beszélgettünk, ki, milyennek képzeli el – mondták, hogy vannak tornyai, a torony tetején zászló, van bástyája, félkörű ablaka, kövek vannak a falán –, majd elővettem a mi várunkat és elmondtam nekik, hogy ezen a hosszú lépcsősoron a Boldogság várába fogunk eljutni közösen és olyan dolgokat fogunk csinálni, amitől több szeretetet fogunk érezni a szívünkben, ezáltal boldogabbak lehetünk. Megszámoltuk, hogy hány lépcsőfokot kell megtennünk, hogy bejussunk a várba, és hogy ezen a héten fogjuk megmászni az első lépcsőfokot. Majd arról kérdeztem őket, hogy milyen érzés számukra a boldogság és mikor szokták érezni vagy ki az, aki boldoggá teszi őket. Itt főleg a legfrissebb hétvégi élményeiket osztották meg, legújabban kapott játékokról, családi eseményekről. A beszélgetések alkalmával mindenkit meghallgattunk. Ez után a Boldogságmondóka következett, amit szintén a rituálé részének terveztem. Mivel még újdonság, így a rögzítésre helyeztem a hangsúlyt, és kiegészítettem egy kis mutogatással – kinyújtjuk az egyik kezünket, mintha nyúlnánk a boldogságért, és a levegőben megfogjuk, bezárjuk a tenyerünkbe és a szívünkhöz tesszük a mondók végére. Ezt követte a relaxáció, azaz zenehallgatás. Megkértem a gyerekeket, hogy helyezkedjenek el kényelmesen a szőnyegen, akár le is feküdhetnek – többen éltek is a lehetőséggel –, becsukhatják a szemüket és hallgassák meg a Bagdi Bella: „Szép nap ölelj most át engem” című dalát. Nem mondom, hogy mindenki át tudta élni, de a többség ráérzett a relaxáció lényegére.
Majd eljátszottuk az „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” és ebből átvezetve az „Add tovább a falevelet” mozgásos játékokat. A játék koncentrációt igényelt, amit a gyerekek meg is fogalmaztak: „Nagyon kellett figyelni.”, és még egymást is figyelmeztették közben. Ebből vezettem át a mesét – A Hálafa története.
A mese után pedig megbeszéltük a kérdéseket – Ki járt már erdőben? Milyen érzés volt? Mit érzett a fa, hol fájt neki? Nekünk hol van a lelkünk? Ott érezzünk a szomorúságot, a boldogságot és a hálát. – Majd zárásként arra kértem őket, hogy meséljék el, hogy ők éreztek-e már valaki iránt vagy valamiért hálát, ami szintén boldogsággal töltötte el őket. Mivel sokaknak még új maga a szó is, így próbáltam őket arra rávezetni, hogy a hála is egyfajta boldogságérzés. Nagyjából hasonló dolgokat fogalmaztak meg, mint a foglalkozás elején, amikor a boldogságról kérdeztem őket.
A második napon szintén egy 70 x 100 cm-es nagyméretű kartonnal készültem, amire felfestettem a Hálafát, levelek nélkül. Színes szív alakú faleveleket vágtam ki az ősz színeiben (zöld, citrom- és narancssárga, piros). Mindenki választhatott egy falevelet, és mondhatott egy dolgot, amiért hálát érez, a leveleket félbe hajtottuk és belülre felírtam a hálás gondolatokat, kívülre került a gyerekek jele, és a szív felét beragasztózva felhelyezték a fára – így kinyitható hálalevelek lettek, belül az üzenettel. A hálafalevelek nagyon népszerűek voltak, volt, aki kettőt-hármat is ragasztott. Így elkészült a mi hálafánk. Több időt szántam erre a foglalkozásra, ami egy asztalnál valósult meg, kis létszámban, hagytam őket beszélni, élményeket megosztani. Végül mindenkire sor került így is. Azért gondoltam mikrocsoportban megvalósítani ezt a foglalkozást, hogy egyénileg tudjak több figyelmet szentelni egytől egyig, rávezetve őket a hála megfogalmazására. Azért is tartottam fontosnak így megvalósítani, mert segített bevezetni a következő foglalkozást, amikor pedig le kellett rajzolniuk valakit, akinek hálásak valamiért, akinek szeretnének valamit megköszönni. Ez a Munkafüzetben található minta alapján valósult meg. A rajzon természetesen szerepelhetett bármi, amiért hálásak. Így születtek színesebbnél-színesebb rajzok, például: játszótéren a szülőkkel, ugrálóvár a testvérekkel, állatkertben a családdal, otthon a virágoskertben.
A harmadik napon újra eljátszottuk az „Add tovább a falevelet” koncentrációt igénylő játékot és ismét elmeséltem a Hálafa története című mesét, a saját hálafánk pedig szemléltetésként volt jelen a mese alatt és újra megbeszéltük a hálafalevelekbe írt üzeneteket. Majd piros szív alakú papírokat, „hálaszíveket” rejtettem el a csoportszoba különböző pontjain, amit a gyerekeknek meg kellett keresni (annyi szívet rejtetten el, ahány gyermek volt jelen). Amint valaki talált egyet, leült vele a szőnyegre. Miután mindenkinek volt egy hálaszíve, egyesével elmondták, hogy hol találták, és arra kértem őket, hogy azt is mondják el, hogy szerintük miért lehetünk hálásak annak a tárgynak, dolognak, ahol a szívet találták. Többnyire játékokon helyeztem el a szíveket, de például volt a vizes kancsónál, a papír zsebkendőnél és meg tudták indokolni, hogy miért jó nekünk, hogy itt vannak.
A negyedik napon a reggeli játékidőben megkapták a Munkafüzetben található hálafát színezni. Majd a foglalkozást ismét a Boldogságmondókával kezdtük, amit az előző napokban még csak mondogattunk, de ezen a napon már el is játszottuk. A mondóka végére keresniük kellett valakit, vagy valamit, aki/ami boldogsággal tölti el őket. Ezen a napon Boldogság Dóra új mesét hozott a gyereknek, bábjátékkal: Maci bajban van. Majd megbeszéltük a látottakat, melyik szereplő milyen hálás cselekedetet tett. Utána megcsináltuk a Munkafüzet 3. oldalán található színezőt, egyenként megbeszéltük, hogy miket látunk a képen és miért lehetünk hálásak érte. Itt érdekes alkotások születtek. Volt, aki mindenért hálás a képen szereplő dolgok közül, és volt, aki csak egy dologért, de legalább meg tudták indokolni ügyesen.
Végül elérkeztünk az utolsó naphoz, a hét és egyben az első Boldogságóra foglalkozás zárásához. Reggel mindenki kapott két hálavirágot, amit kiszíneztek és beletettük egy kosárba. Majd Bagdi Bella: „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalára táncoltunk, amit annyira élveztek, hogy még a „Jól érzem magam boogie”-t is eltáncoltuk, nagyon vidám hangulat alakult ki. Utána leültünk egy nagy körbe a szőnyegre és odavittem a hálavirágokkal teli kosarat, mindenki megkapott egy saját virágot, amit oda kellett adnia a jobbra mellette ülő társának és elmondani neki, hogy mit szeret benne és miért hálás neki. Így mindenki adhatott és kaphatott egy hálavirágot. A másik kiszínezett virágot pedig hazavihették, és otthon odaadhatták valakinek, akinek hálásak. Majd játszottunk egy másik hálakört. Egy nagy lapra már előző nap felrajzoltam mindenki jelét egy körbe. A laphoz egyesével kijöttek és kiválaszthatták annak a társuknak a jelét, akinek hálásak és odahelyeztek egy virágmatricát a körbe. Mindenki csak egy valakit választhatott és el is mondták, hogy miért őt választották, miért hálásak neki. Ebbe a feladatba a kolléganőket is bevontam, hiszen mi is szerepeltünk a hálakörökben és mi is hálásak vagyunk valakinek valamiért a csoportban. Majd újra elbáboztam a „Maci bajban van” mesét, amit az előző napon és utána a gyerekeknek is lehetőséget adtam a mese bemutatására fejdíszek segítségével. Kedvük szerint jelentkezhettek a szerepekre és előadtuk a kis történetet, így élő szereplőkkel is feldolgozásra került a mese. Majd elérkeztünk a záró pillanathoz. Újra elővettem a Boldogságvárat ábrázoló képet, felelevenítettük a hét elején hallott gondolatokat a várról és a lépcsőkről. Elmondtam a gyerekeknek, hogy véget ért az első boldogságóra hetünk, ami azt jelenti, hogy megmásztuk sikeresen az első lépcsőfokot, ami a hála lépcsője és ugyanúgy, mint nekik, a hálának is van egy jele: a hálavirág. Egy általam kiszínezett hálavirágot rejtettem a Boldog Dóra bábom táskájába, tehát a hála jelét Boldog Dóra hozta el nekünk. Kivettem és felragasztottam a vár első lépcsőfokára. Megszámoltuk, hogy még hány lépcső van hátra, hogy bejussunk a várba. Zárásként pedig elmondtuk a Boldogságmondókát és hálásan megköszöntem nekik a heti tevékenységeket.
Nagyon élménydús hetet tudhatunk magunk mögött. Igyekeztem egy fokozatosságot felépíteni a hét folyamán, hogy maradandóan át tudjam nekik adni a foglalkozások mondanivalóját és ne legyen egyszerre sok nekik az újdonság. Minden napban volt olyan dolog, ami már az előző napon is megjelent, tehát az ismétlés segítette az elsajátítást. Érzékelhető volt napról-napra, hogy kezdenek ráérezni a tevékenységekre, és már a spontán játékban is megjelent a boldogság. Például nyitottak boldogság éttermet a babakonyhában és fakockából is készült boldogságvár szinte minden nap. Ha pedig valakinek valamit megköszöntek, megjelent a „hálásan köszönöm” kifejezés. Illetve szülők is számoltak be otthoni élményekről, amiket elmeséltek a gyerekek. A csoportban dolgozó kolléganőimtől is kellemes visszajelzést kaptam. Ezek mind olyan visszacsatolások számomra, ami mindenképpen pozitív. Izgatottan várom a folytatást októberben.

Képek