Boldogságóra Program

Február, a megküzdési stratégiák hónapja

A csoportomba 10-14 éves diákok járnak, ezért számomra picit nagyobb tervezőmunkát jelentett a hónap boldogságóráinak feladatait összeállítani, ugyanis egészen más problémával küzd egy 10 és egy 14 éves diák.
Ugyanakkor ami nehézséget okozott volna, az színesítette az órákat.
Először tisztáztunk és minden óra elején megbeszéltünk egy nagyon fontos tényt. Nem mindenkinek volt egyértelmű, hogy nem az a boldog ember, akinek nincs problémája, hanem az, aki le tudja küzdeni, felül tud emelkedni a problémákon. Ezután sorra vettük, hogy az egyes korosztályoknak milyen problémáik lehetnek. Ezután megbeszéltük azt is, hogy senkinek nem szabad legyinteni a másik problémájára.
Az egyik foglalkozáson azokat a jeleket gyűjtöttük össze, amelyeket megfigyeltek a gyerekek magukon, amikor idegesek. Jó példákat is mondtak a gyerekek, hiszen volt olyan, akinek nem tudatosan , de ösztönösen volt már stresszkezelési technikája ( ha felidegesítenek, akkor sétálok a várkertben). A könyv segítségével a hónap alatt sorra vettük a stresszkezelési technikákat. Ezeket a napközis falra is kitűztük és többször gyakoroltuk is. Nagyon tetszett a gyerekeknek.
A bevezető beszélgetések alkalmával megfigyeltem, hogy kevés boldog pillanatot soroltak fel a gyerekek, ami az iskolához kötődik és sok-sok negatívat. Ezért elővettem a tavaly már használt boldogság szelencémet, amibe a gyerekek cetliket dobtak maguknak és leírták, ha valami jó történt velük aznap. Persze példákkal segítettem őket és egyúttal már alátámasztottam a március hónap témáját, az apró örömök témakörében. A számításom bejött, mert nem én, hanem a diákok mondták ki hó végén, a cetlik visszaosztásakor, hogy nem is gondolták, hogy mennyi jó dolog történt velük. Ezt a szelencét márciusban természetesen újra elkezdjük megtölteni.
Ugyanakkor azt figyeltem meg, hogy túlságosan természetesnek veszik azt, hogy egészségesek, illetve érkezett a csoportunkba egy testi fogyatékos lány. Ezért egy olyan kis színdarabot vetítettem le nekik (Pille és Pötyi), melyben épek és sérültek együtt játszottak és boldogok voltak. Aztán megbeszéltük, hogy nekik mi mindennel kell megküzdeniük minden nap és mégis boldogok. Ez elgondolkoztatta a napközis diákjaimat. Bízom benne, hogy jobban értékelik majd a mindennapjaikat.
Összességében végül örültem, hogy diákjaim nagyon aktívan dolgoztak, megosztották egymással a gondolataikat és sokkal színesebbek lettek az órák azáltal, hogy a 10 évesek gondjait és a 14 évesek problémáit is folyamatosan vizsgáltuk és kerestük a megoldásokat.

Képek