Boldogító jó cselekedetek

DSCN3596.jpg

Boldogító jó cselekedetek

I. Bevezetés
Kiskorunk óta arra neveltek szüleink, hogy legyünk segítőkészek, kedvesek.
-Mi lehet a kapcsolata a jó cselekedetnek a boldogsággal, örömmel? (jó érzéssel tölt el, ha másoknak segítünk)

Az altraizmus az a fogalom, amely összeköti a boldogságot és a jó cselekedetet.
– Mit jelent az altraizmus? Hallotta már valaki ezt a fogalmat?

Az altraizmust három szóval jellemezhetjük: önzetlenség, önkéntesség, szolgálat.
Az altraizmus az állatvilágban általános jelenség – egy állatközösség saját fajtársai védelmére kialakult segítési ösztön. – Találkoztatok már ennek példájával?

Az elefántok esetében nagyon erős a segítségnyújtási ösztön, például, ha egy társuk mgsérül, a csorda tagjai a testükkel tartják őt, nem engedik eldőlni, mert ezután nem tudna felállni és elpusztulna.

– Mindenki gndolkodjon el azon, mikor segített utoljára másnak. Majd aki szeretné, elmeséli. (Emlékeztetem a tanulókat, hogy a közelmúltban végzett madáretető felállítása is jó cselekedetnek számít.)

II. Miért boldogítanak a jó cselekedetek?

-Szerintetek ajándékot kapni jobb, vagy megajándékozni valakit? Ki hogy érzi?

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban is végeztek egy 126 országra kiterjedő felmérést: TK. 72. oldal. +++ A felmérés szerint mindenütt jobb adni, mint kapni.

Több híres ember is kifejezte, hogy jót tenni örömöt jelent. Például a XIV. Dalai láma mondta: „Az az igazi boldogság, amikor másokat boldoggá teszünk.”
A kutatók szerint a következő okok miatt boldogítanak a jó cselekedetek:
– Társas életünk javul: megszerethetnek, megbecsülhetnek bennünket.
– Akár új tehetséget fedezhetünk fel magunkban.
– A jótékonyság enyhítheti bűntudatunkat, nyugtalanságunkat, szenvedésünket.
– Akár új tehetséget fedezhetünk fel magunkban.
– Életünk értelme és értéke is emelkedik jó cselekedeteink által.
– Amikor segítünk, vigaszt nyújtunk másnak.
– Hatást gakorol arra, hogy milyen képünk van önmagunkról.
– Erősödik közösségi tudatunk, egymáshoz tartozunk.

III. A következő feladat elvégzésével mindenki meggyőződhet arról, hogy mennyire segítőkész másokkal.
Az 5-ös skálával jelöljétek kérdésenként, hogy mennyire értetek egyet a következő kijelentésekkel saját magatokra vonatkozóan. (Segítő attitűd mérés)

A teszt értékelése – minden tanuló saját magának számolja ki a pontokat, majd meghallgatja a rá vonatkozó értékelést.

IV. Hallgassátok meg a következő történetet, mely mindenki számára követendő példát mutat! (Tk. 79. oldal – Rablás)

Mit mondott számotokra ez a történet? Mit éreztek , mennyire érintett meg?

V. Állíts össze a hétvégén magadnak egy jó cselekedet listát a következő 30 napra! (Egy napra minimum egy jó cselekedet tervezz! Egy hónap múlva megbeszéljük, hogy kinek hogy sikerült megvalósítani a tervezett jó cselekedeteket.)

VI. A foglalkozás végén hallgassuk meg Bagdi Bella Adj egy álmot ajándékba c. dalát!

Képek