Boldogságóra Program

Társas kapcsolatok. A témával, mint mindig, most is több napon keresztül foglalkoztunk, november utolsó hetében, összesen 4 órában.
Az első foglalkozást a boldogságórák novemberi “Ha boldog vagy, tapsolj a kezeddel…” kezdetű dalával kezdtük, ami kicsit aktivizálta a fiatalokat és jó kedvre derítette. A dal meghallgatásánál odamentem hozzájuk egyesével szép napot kívánva, majd a hagyományossá vált közös ölelésünk következett.
A beszélgetést a fogalmak meghatározásával, az új téma megjelölésével kezdtem: megbeszéltük, mi a kapcsolat, illetve a társas kapcsolat. Nekik kik jelenthetik a “társaságot”, kivel lehetnek társas kapcsolatban. Napjainkat társas közegben, társaságban töltjük, ami a nap folyamán mindig változik. Hétköznapokon a legtöbb időt osztálytársaink, míg hétvégén családunk társaságában töltjük. Ha kimegyünk az utcára, elmegyünk vásárolni, más-más emberekkel kerülünk kapcsolatba, és mindenhol más-más szabályoknak kell megfelelnünk. Mindenkivel másfajta kapcsolatot ápolunk. Példákat gyűjtöttünk mindennapi kapcsolatainkra; megbeszéltük,hogy szülő-gyermek kapcsolatot tartunk fenn szüleinkkel, nagyszülő-unoka kapcsolatot nagyszüleinkkel, az iskolában tanár-diák, illetve osztálytársi kapcsolatokat létesítünk, de megint más a viszonyunk a boltos nénivel vagy a doktor nénivel is.
Egyedül nem jó, mindig keressük más emberek társaságát,még autizmus spektrumzavarral élő tanulóink is. Aki szimpatikus nekünk, akit kedvelünk, azzal megpróbálunk kapcsolatot teremteni.
Kapcsolataink nem mindig pozitívak, előfordulnak bennük jó és rossz dolgok is.
Egyik társukat nagyon nehezen fogadják el a fiatalok. Különböző hangokat ad ki, mindenkit simogat, és bizony előfordul, hogy azért, hogy rá figyeljenek megfog egy-egy tárgyat,ami nem az övé. Mindezt sajnos osztálytársai többsége nehezen tolerálja. Ezért ennél a résznél próbáltam rávilágítani arra, hogy ő is csak kapcsolatot szeretne velük teremteni, a simogatással barátkozni akar, a hangokkal azt szeretné elérni, hogy rá figyeljenek. Persze ez ennél összetettebb dolog, de a célom az, hogy társai legalább elfogadják, és ő is tanuljon más, elfogadottabb kapcsolatteremtési formákat, hiszen nagyon szeretne társaival barátkozni, kapcsolatot létesíteni velük.
A beszélgetések után körbe ültünk, majd mindenki megkérdezte a mellette ülőtől, hogy hogy van, majd én is megkérdeztem egyesével mindenkit. Egy hosszú fonalgombolyagot vettem a kezembe, és elmondtam a feladatot: mindenki adja oda a fonalat annak a társának, akit kedvel (közben egyik kezünkkel megtartottuk a nálunk lévő fonalat). Mondja ki a nevét és fejtse ki, miért kedveli. Így adtuk tovább a fonalat, és lassan láthatóvá vált az osztály kapcsolati hálója, mint egy élő szociogramm. Annak örültem, hogy mindenki kezébe fogta a szálat. Volt, akihez csak egyszer jutott el a fonal, de volt, akihez többször is (a fotón csak a kezdetek látszanak…). Amikor már mindannyian kiválasztottak mindenkit, akit szerettek volna, megállapítottuk, hogy a kapcsolataink hálója szövevényes , majd elkezdtük felgombolyítani kapcsolatainkat. Akinél éppen tartottunk, arról jó tulajdonságokat gyűjtöttünk.
Ezután beszélgettünk kicsit a barátságról – volt,aki összetévesztette a szerelemmel, ezért tisztáztuk a különbségeket. Ezután a foglalkoztató füzet képei alapján megbeszéltük, mi jellemzi a baráti kapcsolatokat. Kiszíneztük az ehhez tartozó képeket, majd mindenki választott egyet, ami számára legfontosabb a barátságban. Ebből készítettünk egy kis tablót, amin mindenki megtalálja saját munkáját. Kitettük a “boldogságfalunkra”, így minden nap láthatják.

Képek