Boldogságóra Program

Osztályunk kis íródeákja írta az alábbi szép mesét.
Mese a magányos törpéről
Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr éltek a törpék kicsinyke házaikban. Közöttük volt egy még náluknál is kisebb törpe, akit úgy hívtak, hogy Naftalin. Olyan kicsi volt, hogy valósággal elveszett társaik között. A többiek csúfolták is ezért. Senki sem akart vele barátkozni. Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe kis kertecskéjét, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett. Egymagában élt tökházacskájában és egész nap szomorkodott a termete miatt.
– Miért vagyok ilyen kicsi? Senki sem akar velem barátkozni. Mindenki kiközösít. Istenem, add, hogy én is akkora legyek, mint a társaim!
Siránkozását meghallotta egy kismadár és a tökház tetejére repült.
– Mi a baj, kicsi törpe? – kérdezte.
– Nagy az én bajom, legszívesebben elbujdosnék, hogy senki se lásson. Mindenki engem csúfol, mert kicsi vagyok. Mondd csak, kismadár, tehetek róla?
– Természetesen nem tehetsz róla. Nem a te hibát, hogy kicsinek születtél, és a törpék közt is te vagy a legkisebb.
– Akkor most, mit tegyek? – sírta el magát a kicsi törpe. – Nekem sohasem lesz barátom. Mindenki elfordul tőlem.
– Ne búslakodj ez miatt! Segítek egy jó barátot találni.
– Igazán megtennéd?
– Miért ne?
– De ki barátkozna egy kicsi törpével – szomorodott el újból.
– A közeli faluban van egy kisfiú. Szegénykének fáj a lába, nehezen tud járni, ezért neki nincsenek barátai. Reggeltől estig magányosan ül a szobájában. Szülei egészen kétségbe vannak esve gyermekük miatt. Gyere velem, és legyél a barátja ennek a kisfiúnak! Meglásd, nagyon jól kijöttök egymással!
A szegény kicsi törpe elgondolkodott, majd felvidulva mondta:
– Nem bánom menjünk! Kíváncsi vagyok erre a kisfiúra.
A madárka elvezette a törpét a faluba és megmutatta melyik házban lakik a kisfiú. Ő pedig rászállt a ház előtti fa ágára és onnan nézte, mi fog történni.
A szegény kicsi törpe félve surrant be a kisfiú szobájába, aki ült az asztalnál mellette mankói és rajzolt. A nem várt vendég észrevétlenül felugrott az asztalra, mert egy törpe előtt nincs akadály és köszöntötte a rajzolót:
– Szervusz! Látom, szépen tudsz rajzolni. Nekem is rajzolj valamit!
Először a kisfiú nagyon meglepődött. Talán, ha nem fájt volna a lába, ki is szaladt volna. Mivel nehezen mozgott csak annyit tudott tenni, hogy kezeit gyorsan a rajzpapírra tette kiesve belőle a ceruza. Eltakarta a rajzot, ami egy csodálatos táj volt magas hegyekkel és széles folyóval.
– Ki vagy te? – kérdezte riadtan.
– Egy törpe, kicsi törpe és a törpék közt is a legkisebb.
– Mit akarsz? Miért jöttél?
– Barátkozni szeretnék veled. Legyél a barátom!
– Barátkozni akarsz velem? – csodálkozott el a kisfiú. – Hiszen velem senki sem akar barátkozni. Az egészséges fiúk mindig azt mondják, hogy nem barátkoznak egy sántával. Te akkor, miért szeretnéd, hogy barátod legyek?
– Tudod, – kezdte a szegény kicsi törpe – engem sem kedvelnek a társaim, mert nagyon apró termetű vagyok még a törpék között is. Ezért nagyon jól megértem szomorúságodat. Szerintem mi igen jó barátok lehetnénk, ha te is akarod.
– Gondolod? Nagyon örülnék, ha nekem is lenne barátom, akivel tudnék játszani.
– Na, látod? – lelkesedett fel a kicsi szegény törpe. – Te tudsz szépen rajzolni, én meg varázsolni. Rajzolsz egy szép tájat, és amikor elkészülsz vele, elmondom a varázsszót, hogy elrepüljünk oda, mint két jó barát. Abban az új világban nem leszel sánta, én meg ugyanolyan törpe leszek, mint a többiek. Meglásd, nagyon jól fogjuk magunkat érezni.
– Vannak szép, színes ceruzáim is, amit édesapám vett nekem. Ezekkel fogom megrajzolni, ahová elmegyünk – örvendezett a kisfiú csillogó szemmel.
– Nagyszerű, akkor ugye barátok lettünk.
– Naná, hogy azok.
Mindjárt neki is láttak a rajzolásnak. Egy – kettőre csodálatos táj kerekedett ki a ceruza alatt a fehér papíron. Ámulattal nézték, amikor elkészült.
– Kész – mondta a kisfiú. – De hogyan fogunk elutazni ide?
– Ezt csak bízd rám! Elmondom a törpék varázsszavát, és már ott is vagyunk. Felkészültél az utazásra?
– Igen. Már alig várom. Még sohasem hagytam el hosszabb időre szobám négy falát. Remélem, most sikerül!
Ezeket a kicsi törpe meg sem igen hallotta, annyira lekötötte a varázsszó.
– Akkor mondom. Készülj a nagy utazásra! Hipp-hopp!
Ahogy kimondta, már nem is voltak a szobában. Egy szemvillanás alatt a papíron megrajzolt vidéken találták magukat. A kisfiú tudott járni, mint társai, és a kicsi törpe is megnőtt. Megtörtént a csoda. Mint két igaz barát elindultak felfedezni ezt az új világot és útjuk alatt rengetek élményben volt részük. Azóta is jó barátok.

Képek