Boldogságóra Program

Projekthét keretein belül egy másik téma kapcsán sikerült a gyermekekkel megéreztetni a derülátó gondolkodást az optimizmust. A héten több napon keresztül igyekeztem megismertetetni a gyerekeket a Sérült ( mozgás- , látás-, hallás-, értelemi- sérült) emberek világával, képekkel, mesékkel, eszközökkel , játékokkal, próbáltam érzékenyíteni őket a témához. Érzékszerveik, testrészeik kizárásával segítettem beleélésüket, érzékelő játékokkal és drámajátékokkal „MÁS „ emberek helyzetének megtapasztalásába, mindennapi nehézségeik megélésébe. Szituációs játék keretein belül, adott helyzetben el kellett gondolkodniuk, hogyan oldható meg a probléma, ami a mindennapokban nekik nem okoz gondot, de egy fogyatékkal élőnek igen. pl.:( Kezüket eltüntetve a pólóik alá rejtve, ülhettek asztalhoz, ehettek gyümölcsöt, majd felöltözni is így kellett egy kezüket használva, és segítséget is csak egykezű társaiktól kérhettek. Kipróbáltuk a lábnélküli közlekedést, a segítő eszközöket, botokat, mankókat, a lábnélküli labdázást, törökülésbe zsákba ültettük őket és csak a kezüket használva közlekedhettek és dobhatták a labdát.
Láthattak képeken, filmeken olyan mozgássérült embereket, akik sikereket értek el a sportban, művészetekben. A lábbal festés megosztotta a csapatot akadtak, akik szívesen részt vettek , élvezték, de volt önbizalom hiányos gyermek, aki sok bíztatást igényelt, hogy megpróbálja. Az egyik csoporttársa odaszólt. „ Láttad mások betegen milyen szép festményeket készítettek, neked is menni fog egy Őszi fa festése. Ahogy a kislány elkezdett festeni, és mi felnőttek dicsértük a gyerekek is bíztatni kezdték: „ Látod ügyes vagy!”, a kislány kicsit húzódozva ült le festeni, de igen jó kedvűen állt fel és egy szép őszi képet készített, és közben az is kiderült , hogy lábujjai között tudja az ecsetet váltani, átadni, mikor dicsértük, nevetett ezt még ő sem tudta magáról.
A többi napon is hasonló érzékenyítést követően kaptak feladatot. A gyerekekkel mindig beléptünk- és kiléptünk a sérültek világába, varázsszőnyegen utaztunk el és jöttünk vissza vagy rövid mondókát kopogva, és tapsolva vettük fel majd hagytuk el a szerepet, vagy kellékeket (szemtakarót) használva változtunk át.
A hallássérült napon mímes improvizatív helyzetgyakorlatokat játszottunk. Elsajátítottak egy-egy kézjelet, a jobb kommunikáció érdekében, mert beszéd nélkül kellett kommunikálniuk, megértetni magukat egymással és a felnőttekkel.
Szemüket letakarva tájékozódtak, a látássérült napon, felismerték közben, hogy milyen fontos a hallásuk, a tapintásuk, ilyen helyzetben. Átélték eleinte mennyire félve közlekedtek, de amikor megszokták bátrabban mentek.
Az indító és levezető körbeszélgetések során a hét elején még akadtak, akik negatív jelzőkkel is illették a sérülteket, grimaszokat vágtak egy-egy kép kapcsán, félelmüket, a szomorúságot, a sajnálatot, az együttérzést fogalmazták , meg, „ Szegények!” „De rossz nekik!”, „Jujj az úgy nehéz lehet!”, majd folyamatosan változtak a segítségnyújtást, lehetőségeiről beszéltek és hogy milyen ügyesek is tudnak lenni. Elmesélték saját élményüket : „Szebb fát festettem lábbal mint kézzel!” , „Rájöttem a betolt széket, hogyan tudom kéz nélkül kihúzni.” A szülőket előzetesen tájékoztattam a témáról, örömmel fogadták, segítették, támogatták munkámat. A hét során többször mesélték, hogy a gyermekek milyen élményekkel tértek haza és nekik is mennyi mindent el kellett játszani ki kellett próbálni otthon. Akadtak gyerekek akik igen felkészültek voltak egyes témákban.
A sok megtapasztalás során megérezték, hogy megfelelő hozzáállással a látszólag tehetetlen helyzetben hogyan tudnak változtatni, célt lehet érni!

Képek