Mindig félig tele a pohár

- Csoport neve: Elevenek7a
- Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
- Kategória: Felsősök
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (159 megtekintés)
2019.10.13.
Kedves Naplóm!
Végre eljött a várva várt nap, megint sportdélután volt a sulinkban. Nagyon készültünk rá, mivel a csapatunknak évek óta nem sikerült nyerni, mindig a második helyezést értük el. Volt egy akadály, ami minden évben visszatért, egy mély árok átugrása nekifutásból. Nagyon féltem ettől. Annyit engedtek meg, hogy aki nem tudja átugrani az egy fölé rakott deszkán is átfuthat, csak nem olyan magas pontszámért. Idén elhatároztam, hogy én i átugrom, mindenképp szeretném megmutatni a többieknek (a sok jó sportolónak), hogy én érek annyit, mint ők.
Végre odaértem a csapattársaimmal együtt az árokhoz, de hirtelen minden bátorságom elment, hiába mondták, ha nem ugrom át, nem nyerünk. De azért biztattak, minden bátorságom összeszedtem, neki futottam, és bumm!!! Az árok mélyén találtam magam. Most mi lesz? Nagyon megijedtem, hogy itt hagynak és nélkülem érnek célba. Nagyon elkeseredtem. Csak az jutott eszembe, hogy senki nem fog segíteni és itt maradok. Egyszer csak hallom, hogy fentről kiabálnak
– Ugorj már! Gyere! Segítünk!
– Menjetek, majd valahogy boldogulok és kijutok. Nélkülem végre elsők lehettek!
De nem hagytak ott, addig biztattak, erőt adtak, hogy ugrottam egy nagyot és közös erővel felhúztak a falon. Még ápoltak is és csak akkor mentünk tovább, mikor látták, hogy nincs semmi bajom. Nagyon jól esett, hogy ilyen segítőkészek voltak velem, pedig otthagyhattak volna és akkor biztos elsők lesznek.
De nem, drága naplóm! Neked is elmondom, hogy mennyire jól esett a társaim segítsége. Most megmutatták nekem, nem mindig a győzelem a fontos. Sajnos miattam másodikok lettünk megint, de emberségből aranyérmet adtam nekik.
De még nincs vége! Képzeld naplóm a verseny után visszamentünk az árokhoz, hogy ugorjam át de én nem mertem. DE biztattak! Megint az árokban landoltam. Nem nevettek újra drukkoltak, hogy sikerüljön. Negyedszerre is nekimentem, olyan biztatást kaptam, hogy sikerült átugranom az árkot. Ez a pillanat megmutatta, hogy minden sikerül csak akarni kell! És kellenek a biztatások és olyan társak, akik segítenek.
Drága naplóm most zárom soraim. Már alig várom, hogy jövőre én is sikerrel járjak és talán a sportért is aranyérmet kaphatunk.
Optimista történetek
Rácz Titanilla
Az élet pozitív oldala
Történetünk főszereplője Lujza, a búskomor mindig szomorú lány. Lujza mindenben a rosszat látja. Rosszat lát az esőben, a bogarakban, a fákban, a fogmosásban és még sok másban is. Lujza most az 5.évfolyamot kezdte el. Nincsenek barátai mert azon a véleményen van hogy minek nekem barátok jól megvagyok egyedül is. Egyik reggel még a szokásosnál is rosszabb kedvűen kelt fel. Anyukáját sértegette nem akart reggelizni, fogat mosni, felöltözni és egyáltalán nem akart iskolába menni. Hisztizett otthon, és az iskolába vezető úton. Nem figyelt semmire. Nem figyelt az úton a négylevelű lóherére, a kismacskára amely az iskoláig követte őt és még a gyönyörű szivárványra sem mely az eget tette csodálatossá. Egyszóval magába fordult. Az iskolában az osztálytársai próbáltak vele barátkozni. Panna az egyik legkedvesebb lány az osztályban mindenben, mindenkiben megpróbálja a jót látni. Az egyik szünetben megpróbált közeledni Lujza felé. Lujza a szokásos „törzshelyén” ült az iskolaudvaron. Panna odaült mellé és megkérdezte hogy mi Lujza baja. Nagy csend kerekedett ugyan is maga Lujza sem tudott erre a roppant egyszerű kérdésre választ adni, így inkább elküldte a hozzá kedvesen közeledő Pannát. Becsengettek. Majd Lujza elindult az órára. Annyira nem vette észre a külvilágot hogy majdnem leesett a lépcsőn is. Az óráról kicsengettek. Panna nem adta fel így mégy egyszer megpróbálta Lujzát a búskomor képzett világából „kirángatni”. Panna ismét feltette a kérdését Lujzának, de választ ismét nem kapott, de annyit elért Panna hogy Lujza maga is elgondolkozzon mélyen ezen a kérdésen. Lujza mélyen magába tekintett és megpróbálta lepörgetni a fejében az aznapot. Kezdve a reggelétől a délutánjáig. Gondolkozott, gondolkozott de nem tudta magának megválaszolni a kérdést. Panna felajánlotta neki barátságát. Lujza elfogadta a lány felajánlását, így Lujzának Panna lett az első barátnője. Panna elhatározta hogy megmutatja barátnőjének a vidám, boldog életet. Az utolsó óráról is kicsengettek. Lujza és új barátnője Panna együtt mentek haza. Panna elmondta kedvenc viccét Lujzának: Móricka hatalmas C betűket rajzol a kishúgára mikor bejön az anyukája aki azt kérdezi: Móricka hát te mit csinálsz a kishúgoddal? Mire ő: semmit anya csak becézem! Panna terve sikerült hiszen Lujza arcán egy halvány mosoly látszódott. Panna azt kérdezte hogy játszanak e kérdezz feleleket. Lujza megvonta vállát és igent mondott. Panna kezdte a kérdezést: Lujza, mi a kedvenc állatod? Lujza válasza a macska volt. Mire Panna felordított! NÉZD OTT EGY CICAA!! Lujza megsimogatta és így egyre nagyobb lett a mosolya. Mire a következő kérdés elhangzott volna az eső eleredt. Lujza arcáról egyszer csak leolvadt a mosoly de ezt Panna nem tűrte. Panna elkezdett táncolni miközben azt énekelte hogy, tánc, tánc, tánc eső tánc. Megfogta Lujza kezét és így együtt kezdtek táncolni. Lujza arcán nem lehetett nem észre venni azt a nagy mosolyt amely a korábban utált eső varázsolt rá. Miközben az eső esett kisütött a nap és az égbolton egy gyönyörű szivárvány jelent meg. Lujza kacagott, kuncogott. Panna elmondta hogy ő imádja a természetet hiszen ha a természet, a bogarak nincsenek mi sem lennénk. Ha nincsenek fák nincs oxigén, ha nem lennének bogarak nem lenne mi megenné a baktériumokat egy szóval ha nincs természet nem vagyunk mi sem. Lujza élete új értelmet nyert megértette miért kell a természet, miért kell fogat mosni miért jobb ha vidáman éljük életünket. Pár hónapra rá Lujza és Panna elválaszthatatlanok lettek. Lujza imád felkelni reggel, imádja az esőt, imád iskolába járni és imád VIDÁMAN élni. Lujza mindenkinek azt tanácsolja hogy nézzetek bele mindenbe. Keressétek a legjobbat a legrosszabb helyzetekbe is és mindig mosolyogjatok hiszen a világ ettől lesz egyre szebb és szebb. ÉLJETEK VIDÁMAN!
NE ADD FEL!
Réka egy 16 éves élettel teli, vidám, mosolygós egyéniség. Mindig fülig ér a szája. Sok barátja van, jó tanuló, tisztelettudó. Imádja a családját, szereti a családi ebédeket vasárnaponként de amit a legjobban szeret a sportolás. Imád kosárlabdázni. Egy szombati napra ébredt. A reggel épp úgy kezdődött ahogy mindig is. Felkelt, reggelizett, fogatmosott, felöltözött. Réka megkérte apukáját hogy vigye el a Budapesti plázába. Az apja a lánya kérésének eleget téve kocsiba ültek és elindultak Pestre. Bő 1 órát utaztak mikor végre odaértek a plázába. Réka shoppingolni szeretett volna. Bement a ruhásboltokba, a könyvesboltba is. Mikor meglátta a mozi bejáratánál hogy a kedvenc filmje 2. részét játszák. Apukájával vettek rá jegyet. Réka a filmhez kukoricát és chipset kért kólával. A film nagyon tetszett nekik. Haza fele még egy utolsó programot beszerveztek. Elmentek a cukrászdába, ahol Réka a kedvenc süteményét kérte a málnássajttortát. A cukrászda után elindultak hazafelé . Az úton nagyon sokan voltak. Mentek, mentek míg egyszer csak a szembejövő sávból elrántották a kormányt és neki ütköztek Réka és apukája autójába. Nagy csattanás, robaj mindenhol üvegszilánk. Réka és apukája elvesztette eszméletét. A baleset okozója becsületes ember módjára kihívta a mentőket akik időben érkeztek. Rékát és az apukáját mentőhelikopterrel szállították kórházba. Réka anyukáját értesítették és ő rohant is be a kórházba. Az orvos elhívta Réka édesanyját konzultálni. Az orvos azt mondta hogy van egy jó és egy rossz híre is. A jóval kezdte. Ami pedig az volt hogy Réka édesapja megúszta egy enyhe nyaktöréssel, és egy betört fejjel. Viszont volt egy rossz híre is ami pedig az volt hogy Réka lábai nagy valószínűséggel lebénultak. De biztosra csak akkor tudja mondani ha Réka felébredt. Az anyukája nagy zokogással reagált erre a borzasztó hírre. Zokogott és zokogott míg értesítették hogy a férje felébredt. Elment a szobájába és megnézte férje állapotát szerencsére nem volt túl komoly a baja amit el is mondott neki. Az apa örült addig amíg meg nem kérdezte a lánya egészségi állapotát. Az anyja elmondta. Nagy csend lett a kórteremben. Réka apja magát okolta a történtekért pedig nem ő volt a hibás, nem tehetett róla. Réka 2 óra múlva fel kelt. Anyja az ágyánál várta hogy lány felkeljen. Mikor Réka fel kelt nem tudta hol van és azt sem hogy mi történt vele. Az anyja elmesélte neki hogy balesetük volt. Réka furának érezte hogy nem érzi lábait és rákérdezett az anyukájánál. Az anya nagy nehezen elmondta hogy mi is Réka baja. Réka zokogni kezdett és teljesen magába fordult. A helyzetét az is súlyosbította hogy az orvos közölte vele hogy az imádott kosárlabdázást abba kell hagyni az állapota miatt. Két héttel később kiengedték őt is és apukáját is a kórházból. Réka nem akarta felfogni hogy mi történt vele. Napjait a szobájában töltötte alig evett, ivott és egész nap sírt. Nagy trauma volt ez számára. Rékát szülei elküldték pszichológushoz annak érdekében hogy segít Rékának feldolgozni a balesetét. Réka két hete jár a pszichológushoz és szerencsére kicsit javult a helyzet. Már evett, ivott és iskolába is el tudott menni, de még mindig trauma alatt volt. Az utolsó terápiája arról szólt hogyan fogadja el magát úgy ahogy van. A terapeuta megkérte Rékát hogy mikor hazaér gondolkozzon el azon hogy nem csak ő van ilyen helyzetben. Sokan megvakultak, megsiketültek sokan pedig megnémultak, de ezek ellenére is tudnak boldog kiegyensúlyozott életet élni. Réka otthon ezen gondolkozott és rájött hogy tényleg élhet teljes életet csak akarni kell. És Réka akarta. Felkerestek a szüleivel egy mozgássérültekből áll kosárcsapatot és beíratták Rékát is az edzésekre. Réka ott szembesült azzal hogy mennyi sorstársa is van. Egy év elteltével Réka már el is fogadta azt a gondolatot hogy kerekesszékben fogja élni az életét. Réka sok barátot szerzett a kosárcsapatból is. Réka újra mosolyog. És hogy miért is? Réka ugyan úgy Réka. Akár kerekesszékben akár anélkül. Réka ugyan az a mosolygós lány volt/ van/ és lesz is, mert elfogadta önmagát és nem adta fel azt hogy ugyan úgy éljen mint balesete előtt. Mindent el lehet érni. Akár megnyerni egy kosármeccset, akár leélni betegen egy életet vagy akár kerekesszékben is mosolyogni. Réka tanácsa: NE ADD FEL!KÉPES VAGY RÁ!
Waldhauser László
Egy notesz története
Önarckép
Helló! Egy kicsi notesz vagyok. Egy könyvespolcon lakom a többi könyvvel együtt.
Vastag kötetek vesznek körül. Jobbról a Magyar-Német szótár, balról a Magyar Értelmező kéziszótár szorongat. Mindig piszkálnak, mert üresek a lapjaim, kinevetnek, mert kicsi vagyok. Egyszer majd én is fontos leszek valakinek és tele írnak engem! – gondoltam optimistán.
Múlnak a napok. A két szomszédom egyre jobban nyomja az oldalamat. Már nem kapok levegőt sem. Egy nagyot üvöltök, segítség megfulladok!
Ekkor valami csoda történt. Egy fiú leemelt a polcról. Kíváncsian nézegetett, majd az íróasztalára tett. Ettől a naptól kezdve mindennap írt valamit belém. Pl: mi történt az iskolában, vagy az osztálykirándulás milyen jó volt, stb. Egyre gyűltek a bejegyzések. Akik piszkáltak engem, most döbbenten néztek. Szégyellték magukat mert rájöttek, hogy hiba volt gonoszkodni.
Már nem a szomorú és üres notesz vagyok, vidám és boldog lettem. A lapjaim megteltek. Teljesült a vágyam: én is fontos lettem valakinek!