Jó cselekedeteink Szent Karácsony havában

Jó cselekedeteink Szent Karácsony havában
A bejegyzés írójának intézménye a Boldog Iskola cím birtokosa.

Bizonyára nem véletlen, hogy Boldogságprogramunk megálmodója, Bagdi Bella életmódfejlesztő énekesnő erre a hónapra tette a tudatos jócselekedetek gyakorlását. Hiszen, mint tudjuk ez a hónap többek között a szeretetről, az ajándékozásról, az önvizsgálatról és a fénykeresésről szól. December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek, sok a sötétség, ami között éljük mindennapjainkat, mindannyian egyre jobban vágyódunk a fény, a világosság után. Ez az időszak jó lehetőséget ad arra, hogy számot vessünk önmagunkkal, feltérképezzük a velünk történt eseményeket, jó- és rossz dolgokat és levonjuk a tanulságot, beépítsük személyiségünkbe a követendőt, valamint elhagyjuk azokat, amelyeket nem kívánunk magunkkal cipelni tovább. Nekem ez az időszak a jóságról is szól. Nem vagyok klasszikus értelemben vallásos ember, de mindig megérint az emberi jóság megnyilvánulása, a szeretet áradása és időnként elsöprő volta. Számomra mindig érdekes megtapasztalni, hogy milyen elementáris erővel tudja megsemmisíteni és felülírni a rosszat, milyen bátorsággal tudja megnyitni az emberek szívét, milyen lefegyverző tud lenni a negativitással, fájdalmakkal szemben.

A megtestesült jóság

Cselekedeteim követendő példája és hitvallásom kialakulásának egyik meghatározó egyénisége, ikonikus alakja volt Assisi Szent Ferenc. Példaértékű, ahogyan minden vagyonát feláldozva, a legpuritánabb életet élve, darócra vetkőzve kősziklaként követte hitét, saját két kezével hordta a köveket és építette fel a szegények templomát. Rendíthetetlenül, fájdalmait tűrve, félelmeit leküzdve mélységes alázattal és végtelen szeretettel a szívében. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek imáját – engem nagyon megérintett – és bár tudom, hogy soha nem érhetek fel hozzá, de törekszem rá, hogy életem értelmet nyerjen vele, általa.

Ezzel a verssel kívánunk minden Boldogságóra vezető pedagógusnak örömteli jó cselekedetek havát!

Assisi Szent Ferenc imája

Uram tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek ott, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó, Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak,
hanem, hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek,
hanem arra, hogy én megértsek
nem arra, hogy szeressenek,
hanem, hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak.

Ha pedagógus vagy és szeretnéd, hogy a csoportod tanulhasson a jó cselekedetek fontosságáról, akkor az aktuális havi témához tartozó oktatási segédanyagokat és a további hasznos információkat itt találod.

Megjelentek a gyerekek személyiségét fejlesztő Boldogságóra kézikönyvek pedagógusoknak és szülőknek.

Ha pedig szeretnéd te is fejleszteni magad, látogass el az ingyenes felnőttek számára készült Boldogságprogramunk oldalára.

Cikket írta:

Fodor Katalin
Jobb Veled a Világ Alapítvány önkéntese

Szólj hozzá

Az email címed nem tesszük közzé. A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.