Megküzdési stratégiák

megküzdés-rajzok.jpg

Beszámoló
Boldogságóra 6. : Megküzdési stratégiák
Az óra időpontja: 2020. február
Résztvevők: 2. osztály
A témát folyamatosan dolgoztuk fel a hónap során, s ha szükséges volt a nehézségek alkalmával a megküzdési módokat felidéztük és segítségül hívtuk a problémák megoldásához.
Bevezetővel indítottam a témát, ami kötetlen beszélgetésbe fordult. A relaxációt is többször használtuk a hónap során a hónap dalával együtt. A feldolgozáshoz A Bugyelláris, a pipa meg a süveg című mesét hívtam segítségül. A gyerekek mindig szívesen hallgatják a meséket, hiszen otthon egyre kevesebb tanítványunknak mesélnek. a félelem , a harag, az indulatok fizikai tünetekkel is társulnak, ezért elkészítettük a Hol érzem a feszültséget? ábrát, amit közösen meg is beszéltünk. Az indulat hőmérő jó segítségül szolgál a tanulóknak, a problémás, indulatokkal teli helyzetek megoldásában. Sok okos gondolat jutott eszükbe, amit ilyenkor megtehetnek, hogy dühös viselkedésükkel ne a másikat döngöljék földbe.(Pl.: légzőgyakorlat, számolás magamban a cselekvésem előtt, sétálás, sport, evés, ivás, alvás, külön vonulás, elmondom a problémát számomra megbízható embernek…) A hónap során ezeket többször figyelmükbe ajánlottam tanítványaimnak az indulatok kezelése során. Hatékonyan tudták alkalmazni. Rajzokat készítettünk erősségeinkről, melyben az iskolai kihívások az emberi kapcsolatokból adódó konfliktusok, a környezetvédelem került leginkább előtérbe. Ezekhez leginkább a szorgalmas hozzáállást, a segítőkészséget és az akaratot nevezték meg, ami segít szembe nézni a probléma megoldásában. A meditáció is nagy segítségnek bizonyult az indulatok kezelésében.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)

Képek