Együtt lenni jó

IMG_20191108_105043.jpg

Novemberben a csoportunkba költözött Szomorú Szilárd, akit a tulipános módon sokféle módon próbáltak felvidítani, illetve sokat meséltek, meséltünk egymásnak arról, hogy miért jó, ha az embernek vannak barátai, hogy segítünk egymásnak.
A tornateremben több játékot játszottunk, ahol együtt, kooperálva tudták a manók megtalálni a megoldásokat: „tojásokat” kellett eljuttatni a Tyúkanyónak, át kellett kelniük egy mocsáron, beszéd nélkül meg kellett találni a Törzsfőnököt. A párok kialakításánál arra törekedtünk, hogy ne a legjobb barátjukat válasszák társul, hanem próbáljanak más gyerekekkel is szorosabb kapcsolatot kialkítani. Úgy gondolom, ez a hónap folyamán jól megvalósult.
A méltóság napja alkalmából szóba kerültek azok az emberek is, akik „mások”, mint mi: esetleg nem látnak, nem hallanak, nem tudnak járni. Kipróbáltuk ezt mi is, hogy vajon milyen lehet egy napjuk, hogyan tudnánk segíteni, miképp viselkednénk.
A gyerekek egy esős délelőtt Szomorú Szilárd számára egy-egy rajzot készítettek. A rajzok azt az eseménysort ábrázolták, hogy ők vajon hogyan is tudnák felvidítani őt. Kreatív és színes megoldásokat ötöltek ki: voltak, akik egyedül dolgoztak, voltak, akik segítséget adtak egymásnak.

ooo

Képek